Páduai Szent Antal-társszékesegyház (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a (Belső hivatkozások javítása)
a (2021-es orgonarestaurálás)
 
17. sor: 17. sor:
Az új templom keresztjeit [[1909]]. [[október 3.|október 3-án]] áldotta meg Nemeskey Andor plébános. A templom '''felszentelését [[1910]]. [[június 12.|június 12-én]] Fetser Antal püspök, káptalani helynök végezte'''. Másnap már bérmálást is tartottak. [[1914|1914-ben]] állították fel Rieger Ottó orgonagyártó 30 változatú orgonáját. Az első világháború idején hadi céllal elvitték a régi orgonasípokat; [[1915|1915-ben]] egy, [[1917|1917-ben]] pedig további három harangot. [[1924|1924-ben]] Brém Lőrinc pápai prelátus felszentelte a plébániatemplom új nagyharangját. '''[[1925|1925-ben]] kifestették a templomot''': a Szent Antal jeleneteket '''Gróh Béla''', gyulai főgimnáziumi rajztanár, a többi festményt '''Ádám Gyula''' festőművész készítette rozsnyói segédekkel. [[1926|1926-ban]] a hívek hozzájárulásából stációkat vásároltak, [[1927|1927-ben]] pedig '''elkészültek a festett ablakok'''. [[1929|1929-ben]] a plébánia (valamint a mellette található iskola) helyén két bérpalota és egy kétszintes parókia épült. [[1932|1932-től]] a '''bejárat fölött a Magyarok Nagyasszonya-mozaikkép''' látható. Beázás miatt '''[[1975|1975-ben]] újrafestették a templomot'''. [[1981]]–[[1982|1982-ben]] '''Mohay Attila elkészítette az új, színes ablakokat'''.  

-
[[1993|1993-tól]] – a kezdetektől a Nagyváradi (korábban Bihari) Egyházmegyéhez tartozó – Békéscsaba a Szeged–Csanádi Egyházmegyéhez tartozik.
+
[[1993|1993-tól]] – a kezdetektől a Nagyváradi (korábban Bihari) egyházmegyéhez tartozó – Békéscsaba a Szeged-Csanádi egyházmegyéhez tartozik.
-
A 2000-es évek elején a teljes tetőzetet kicserélték. '''[[2010|2010-ben]]''' a 100 éves épületet Dragonits Márta belsőépítész tervei alapján '''kívül és belül is felújították'''. [[2010]]. [[október 23.|október 23-án]] ünnepi szentmisén '''dr. Kiss-Rigó László megyés püspök áldotta meg''' a templomot. [[2010]]. [[december 5.|december 5-én]] Juliusz Janusz érsek, pápai nuncius felolvasta a határozatot, amely értelmében a békéscsabai katolikus plébániatemplom '''a Szegedi Dóm társzékesegyházává vált'''.
+
A 2000-es évek elején a teljes tetőzetet kicserélték. '''[[2010|2010-ben]]''' a 100 éves épületet Dragonits Márta belsőépítész tervei alapján '''kívül és belül is felújították'''. [[2010]]. [[október 23.|október 23-án]] ünnepi szentmisén '''dr. Kiss-Rigó László megyés püspök áldotta meg''' a templomot. [[2010]]. [[december 5.|december 5-én]] Juliusz Janusz érsek, pápai nuncius felolvasta a határozatot, amely értelmében a békéscsabai katolikus plébániatemplom '''a Szegedi Dóm társzékesegyházává vált'''. A templom orgonáját [[2020]]–[[2021|2021-ben]] Sipos István orgonarestaurátor vezetésével teljesen felújították.
== Emléktáblák ==
== Emléktáblák ==
80. sor: 80. sor:
* Kovács József: A Szeged-Csanádi Egyházmegye. Kehl am Rhein : Sadifa Media, 2016. 96. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
* Kovács József: A Szeged-Csanádi Egyházmegye. Kehl am Rhein : Sadifa Media, 2016. 96. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
* Központi Értesítő, 33. évf. 2. szám (1908. január 5.) [https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Kozponti_Ertesito_1908_1/?query=B%C3%A1nyai%2C%20Lipt%C3%A1k%20%C3%A9s%20Klenk%20&pg=76&layout=s 43. p.] (Látogatva: 2019. 12. 02.)

* Külföldről érkeztek alkatrészek az orgonához. In: Békés Megyei Hírlap, 76. évf. 75. szám (2021. március 31.) 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
* Magyar Harangok [http://www.magyarharangok.hu/bekescsaba.html Honlapja] (Látogatva: 2020. 01. 02.)
* Magyar Harangok [http://www.magyarharangok.hu/bekescsaba.html Honlapja] (Látogatva: 2020. 01. 02.)
* Társszékesegyház Békéscsabán. In: [https://www.gyulaihirlap.hu/3418-tarsszekesegyhaz-bekescsaban GyulaiHírlap.hu] (Látogatva: 2019. 12. 02.)
* Társszékesegyház Békéscsabán. In: [https://www.gyulaihirlap.hu/3418-tarsszekesegyhaz-bekescsaban GyulaiHírlap.hu] (Látogatva: 2019. 12. 02.)

A lap jelenlegi, 2021. március 31., 14:08-kori változata

A békéscsabai belvárosi katolikus templom a Szent István téren, a Bartoss udvar 1. szám alatt található.

Tartalomjegyzék

Története

A régi templom
Páduai Szent Antal-társszékesegyház

A katolikus egyházközség 1750-ben alakult meg Békéscsabán. Első plébánosuk Gorliczky Simon volt. A miséknek a plébániaépület, majd 1753-tól egy vályogtemplom adott otthont. A második plébános, Budinszky György idején egy nagyobb templomot építettek.

A régi templom

A katolikus templom báró Harruckern Ferenc és neje, Dierling Antónia támogatásából épült meg. Az alapkő felszentelésére 1769. július 30-án került sor. A plébániát szintén Harruckern Ferenc építtette. Antónia védőszentje, Páduai Szent Antal lett a plébánia és templom patrónusa. A 19. század első feléig a közösség másik védőszentje Mindenszentek volt. Az első misét 1771. május 19-én tartották az új épületben. 1759-ben harangot adományoztak a templomnak, ami 1775-ben új haranglábra került. Thuránszky József plébános templomtorony építésére kért engedélyt Miklóssy Ferenc váradi püspöktől. Bitskoss János plébánossága idejében, 1816-ban már három harangja volt az egyházközségnek. A két oltárt Szent Antal és Szienai Szent Katalin képe díszítette. 1820-ban felépült a templomtorony. 1832-ben lebontották a plébániát, majd kegyurak és hívek hozzájárulásából újat építettek. 1838 júliusában villám csapott a toronyba, amelynek teteje, valamint az épület falai is megrongálódtak. 1839-től három oltárral, 1868-tól pedig új orgonával miséztek. A 19. század második felében felújították a falakat, a boltozatot és a tetőzetet, továbbá kicserélték Páduai Szent Antal portréját. A hívek megnövekedett száma miatt a barokk templom egy idő után már szűknek bizonyult.

Az új templom

Nemeskey Andor plébános 1902-ben gyűjtést szervezett egy új, nagyobb templom felépítése érdekében. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (melynek államtitkára a békéscsabai születésű Zsilinszky Mihály volt), valamint a váradi püspök hozzájárulásával megkezdődhetett a tervezés. A terv elkészítését Hofhauser Antal (1857–1923) budapesti műépítészre bízták. Az új katolikus templomra Wagner József békéscsabai műépítész és Peiser Károly is pályamunkát készített. A terv véglegesítésében Áchim (Ádám) Gusztáv és Bodó József mérnökök, valamint Wagner József is részt vett. Fontos szempont volt, hogy olyan kéttornyos, 18. századi gótikus stílusú, préselt téglafalú templom épüljön, melybe 3 000 hívő is befér. Az épület kereszt alaprajzú, egy főhajóval és két oldalhajóval rendelkezik, belső oszlopai kőből készültek. Bazilikás kialakítása miatt a megvilágítást a mellékhajók ablakai biztosítják.

Az alapkövet 1907. november 3-án tették le Fetser Antal püspök jelenlétében az ősszel lebontott régi katolikus templom helyén. A kivitelező a Bányai, Lipták és Klenk építési vállalat (Bányai András, Lipták János és Klenk István cége) volt. Az építkezés idején a Városháza és a plébánia közötti szükségkápolnában miséztek. Az új templom keresztjeit 1909. október 3-án áldotta meg Nemeskey Andor plébános. A templom felszentelését 1910. június 12-én Fetser Antal püspök, káptalani helynök végezte. Másnap már bérmálást is tartottak. 1914-ben állították fel Rieger Ottó orgonagyártó 30 változatú orgonáját. Az első világháború idején hadi céllal elvitték a régi orgonasípokat; 1915-ben egy, 1917-ben pedig további három harangot. 1924-ben Brém Lőrinc pápai prelátus felszentelte a plébániatemplom új nagyharangját. 1925-ben kifestették a templomot: a Szent Antal jeleneteket Gróh Béla, gyulai főgimnáziumi rajztanár, a többi festményt Ádám Gyula festőművész készítette rozsnyói segédekkel. 1926-ban a hívek hozzájárulásából stációkat vásároltak, 1927-ben pedig elkészültek a festett ablakok. 1929-ben a plébánia (valamint a mellette található iskola) helyén két bérpalota és egy kétszintes parókia épült. 1932-től a bejárat fölött a Magyarok Nagyasszonya-mozaikkép látható. Beázás miatt 1975-ben újrafestették a templomot. 19811982-ben Mohay Attila elkészítette az új, színes ablakokat.

1993-tól – a kezdetektől a Nagyváradi (korábban Bihari) egyházmegyéhez tartozó – Békéscsaba a Szeged-Csanádi egyházmegyéhez tartozik.

A 2000-es évek elején a teljes tetőzetet kicserélték. 2010-ben a 100 éves épületet Dragonits Márta belsőépítész tervei alapján kívül és belül is felújították. 2010. október 23-án ünnepi szentmisén dr. Kiss-Rigó László megyés püspök áldotta meg a templomot. 2010. december 5-én Juliusz Janusz érsek, pápai nuncius felolvasta a határozatot, amely értelmében a békéscsabai katolikus plébániatemplom a Szegedi Dóm társzékesegyházává vált. A templom orgonáját 20202021-ben Sipos István orgonarestaurátor vezetésével teljesen felújították.

Emléktáblák

Harangok

Plébánosok

Képgaléria

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök