Evangélikus Kistemplom (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Források: Lelőhelyek beillesztése)
a (2021-es felújítás, újraszentelés + emléktáblák belső hivatkozása)
 
(30 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
-
'''Az Evangélikus Kistemplom, a város legrégebbi templomaként műemléki védelem alatt áll.''' A templom Békéscsaba központjából, a Szent István térről gyalogszerrel 1-2 perces, az autóbusz pályaudvartól és a vasútállomástól 25 perces sétával közelíthető meg. '''A templom a Luther utca és a Baross utca sarkán lévő telekre épült.'''
+
'''Az Evangélikus Kistemplom, a város legrégebbi temploma műemléki védelem alatt áll.''' A templom [[Békéscsaba]] központjától, a [[Szent István tér (Békéscsaba)|Szent István tértől]] néhány méterre található;  a Luther utca és a Szeberényi tér sarkán lévő telekre épült.
-
Az 1745-ben épült templomot a csabai evangélikus gyülekezet építette. '''Az evangélikus, más néven lutheránus vallás a Luther Márton által indított reformáció során jött létre.''' A 18. század végén Békéscsabán volt Magyarország legnagyobb evangélikus közössége, ezért a debreceni "kálvinista Róma" példájára '''Csabát a "lutheránus Róma" névvel illették'''.
+
A 18. század végén Békéscsabán volt Magyarország legnagyobb evangélikus közössége, ezért ''' a várost "lutheránus Róma" névvel illették'''.
== A templom története ==
== A templom története ==
-
[[File:Sudak_aniko_bekescsaba_12.jpg|bélyegkép|A békéscsabai Evangélkus Kistemplom (2010)]]Haan Lajos könyvéből tudjuk, hogy '''Duna János, Valent és Szekerka  felvidéki tótok 1715-ben telepedtek le Békéscsabán'''. A földalatti putrikban élő magyar reformált pásztoroktól felvásárolták putrijaikat, amelyek a városháza helyén és környékén álltak. Az evangélikusok első imaházának falát rőzséből fonták, sárral tapasztották, meszelték. '''Az 1717-ben épült imaház lelkésze Schuhajda Pál volt'''. Az imaházat '''1927-ben''', Libent Máté bírósága alatt '''vályogtemplommá építették át'''.
+
[[File:Sudak_aniko_bekescsaba_12.jpg|bélyegkép|400px|A békéscsabai Evangélkus Kistemplom (2010)]][[Haan Lajos (1818–1891)|Haan Lajos]] könyvéből tudjuk, hogy '''Duna János, Valent és Szekerka  felvidéki szlovákok [[1717|1717-ben]] telepedtek le Békéscsabán'''. Hamarosan követőik akadtak. A békéscsabai szlovákok az [[1718|1718-as]] esztendőt a letelepedés éveként tartják számon. Az evangélikusok '''[[1717|1717-ben]] felépítették első imaházukat'''. Az épület falát rőzséből fonták, sárral tapasztották, majd bemeszelték. A gyülekezet első rendes lelkésze Suhajda Pál volt. Az imaházat '''[[1723|1723-ban]] vályogtemplommá építették át'''.
-
A templom első '''oltár'''át Budáról hozatták '''1728'''-ban, első '''harang'''ját, melynek harangláb állíttatott '''1731'''-ben öntötték. A templom '''első orgonáját 1733-ban''' Besztercebányáról hozatták.
+
A templom első '''oltár'''át Budáról hozatták '''[[1728]]'''-ban, első '''harang'''ját, melynek haranglábat állítottak, '''[[1731]]'''-ben öntötték. A templom '''első orgonáját [[1733|1733-ban]]''' Besztercebányáról hozatták.
-
A paplak 1729-ben épült. Amikor Thessedik Sámuel a gyülekezet lelkésze lett, legfontosabb tennivalói közzé sorolta  az egyházi rendtartás bevezetését, mely pontosan megszabta milyennek kell lennie egy evangélikus vallású ember otthoni, templomi, mindennapi életének. A kezdetekhez képest az evangélikus hívek száma két és félszeresére nőtt. '''Thessedik Sámuel (1710-1749)''', a közismert szarvasi evangélikus lelkésznek, pedagógusnak, pedagógiai és gazdasági szakírónak, '''[http://hu.wikipedia.org/wiki/Tessedik_S%C3%A1muel Tessedik Sámuelnek]''' az apja 1944-ben a Gyulán tartózkodó Harruckern Ferenc báró és földesúr elé terjesztette a gyülekezet templom építése iránti kérelmét.
+
A paplak [[1729|1729-ben]] épült. Amikor [[Tessedik Sámuel, id. (1710–1749)|Tessedik Sámuel]] a gyülekezet lelkésze lett, legfontosabb tennivalói közzé sorolta  az egyházi rendtartás bevezetését, mely pontosan megszabta, milyennek kell lennie egy evangélikus vallású ember otthoni, templomi, mindennapi életének. Az evangélikus hívek száma két és félszeresére nőtt. '''[[Tessedik Sámuel, id. (1710–1749)|Tessedik Sámuel (1710–1749)]]''' – aki '''[[Tessedik Sámuel (1742–1820)|Tessedik Sámuel]]''' közismert szarvasi evangélikus lelkésznek, pedagógusnak, pedagógiai és gazdasági szakírónak az édesapja – [[1944|1944-ben]] a Gyulán tartózkodó Harruckern Ferenc báró és földesúr elé terjesztette a gyülekezet templom építése iránti kérelmét.
-
'''Az előzőnél nagyobb, torony nélküli templomot 1745-ben Márton napján szentelték fel.''' Thessedik Sámuel, Markovitz Mátyás szarvasi és Burjan Dániel Kis-Berényi lelkész közreműködésével.
+
'''Az előzőnél nagyobb, torony nélküli templomot [[1745|1745-ben]] Márton napján szentelték fel.''' Tessedik Sámuel, Markovitz Mátyás szarvasi és Burjan Dániel kis-berényi lelkész közreműködésével.
-
A templom északi sarkán, mélyen elhelyeztek egy folyó évi Máriást (korabeli pénz) és egy írást, mint tartós emléket: ''"Isten legjobb, legnagyobb oltalma alatt! Ez az Istennek tiszteletére felszentelt hajlék, amely, a csabai evangélikus gyülekezetnek, a meg nem változtatott ágostai vallású lakosainak van ajánlva, éspedig a szlovák nemzetiségűeknek, az előbbi templom lebontása után  épült a Jézus Krisztus által helyreállított üdvösség 1745. esztendejében. A munka elkezdődött árilis 26-án és 5 hónap időtartama alatt befejeződött Mária Terézia magyarországi királynő Őfelségének uralkodása idején, valamint báró Harruckern Ferenc földesúr és Békés vármegye főispánsága idején. Épült pedig egyedül az evangélikus lakosok saját költségén, fáradozásával és kiadásaiból, a más valláshoz tartozó lakosok bármilyen hozzájárulása nélkül, nagy tiszteletű Thessedik Sámuelnek, e gyülekezet ezidei rendes lelkészének szolgálata és lelkipásztorkodása idején, a jeles Mekis János bírósága és a jeles községi esküdtek: Máthé János törvénybíró, Vitzián Mátyás, Csankovszky György, Unyatinszky Máté, Krnyan János, Molnár András, Bánszky János stb. idején..."''
+
A templom északi sarkán, mélyen elhelyeztek egy folyó évi Máriást (korabeli pénz) és egy írást, mint tartós emléket: ''"Isten legjobb, legnagyobb oltalma alatt! Ez az Istennek tiszteletére felszentelt hajlék, amely, a csabai evangélikus gyülekezetnek, a meg nem változtatott ágostai vallású lakosainak van ajánlva, éspedig a szlovák nemzetiségűeknek, az előbbi templom lebontása után  épült a Jézus Krisztus által helyreállított üdvösség 1745. esztendejében. A munka elkezdődött április 26-án és 5 hónap időtartama alatt befejeződött Mária Terézia magyarországi királynő Őfelségének uralkodása idején, valamint báró Harruckern Ferenc földesúr és Békés vármegye főispánsága idején. Épült pedig egyedül az evangélikus lakosok saját költségén, fáradozásával és kiadásaiból, a más valláshoz tartozó lakosok bármilyen hozzájárulása nélkül, nagy tiszteletű Thessedik Sámuelnek, e gyülekezet ezidei rendes lelkészének szolgálata és lelkipásztorkodása idején, a jeles Mekis János bírósága és a jeles községi esküdtek: Máthé János törvénybíró, Vitzián Mátyás, Csankovszky György, Unyatinszky Máté, Krnyan János, Molnár András, Bánszky János stb. idején..."''
-
Thessedik Sámuel testét halála után, érdemei elismeréséül a templomban helyezték örök nyugalomra. '''1760-ban harangtornyot''' építettek kőből. A tornyot zsindellyel fedték le. '''1773'''-ra nyolcezres nagyságúra nőtt a gyülekezet létszáma. '''A templomot kereszt alakúvá bővítették''', s ettől kezdve két lelkész látta el a szolgálatot. '''A napórát 1779-ben tették a templomra.'''  
+
Tessedik Sámuel testét halála után, érdemei elismeréséül a templomban helyezték örök nyugalomra. '''[[1760|1760-ban]] harangtornyot''' kőből építettek. A tornyot zsindellyel fedték le. '''[[1773]]'''-ra nyolcezres nagyságúra nőtt a gyülekezet létszáma. '''A templomot kereszt alakúvá bővítették''', s ettől kezdve két lelkész látta el a szolgálatot. '''A napórát [[1779|1779-ben]] tették a templomra.'''  
-
'''1783-85'''-ben ismét átépítették a templomot. Tornyát két szinttel bővítették. A legfelső szinten  '''tűzőrszobát alakítottak ki''', amelyet búbos kemencével fűtöttek. Az alatta lévő szinten volt a harangozó lakása. A két felső szint között egy kis franciaerkély volt, amelyet a 19. század végén a tornyot körbe szegélyező erkélyre cseréltek fel.
+
'''1783–85'''-ben ismét átépítették a templomot. Tornyát két szinttel bővítették. A legfelső szinten  '''tűzőrszobát alakítottak ki''', amelyet búbos kemencével fűtöttek. Az alatta lévő szinten volt a harangozó lakása. A két felső szint között egy kis franciaerkély volt, amelyet a 19. század végén a tornyot körbe szegélyező erkélyre cseréltek fel.
-
A 18. század végére a hívek száma már meghaladta a 10 ezret. Ezzel a csabai gyülekezet az akkori Magyarország legnagyobb evangélikus gyülekezetévé vált. A 18. század végi és a 19.század eleji racionalista gondolkodásnak megfelelő a lelkészek életvitelüknek köszönhetően inkább kulturális tevékenységükkel, társadalmi életükkel gyakoroltak befolyást a közösségre, mint prédikációikkal.
+
A 18. század végére a hívek száma már meghaladta a 10 ezret. Ezzel a csabai gyülekezet az akkori Magyarország legnagyobb evangélikus gyülekezetévé vált. A 18. század végi és a 19. század eleji racionalista gondolkodásnak megfelelően a lelkészek inkább kulturális tevékenységükkel, társadalmi életükkel gyakoroltak befolyást a közösségre, mint prédikációikkal.
-
A templom berendezése eltér a megszokottól, mivel az orgonakarzatot a szokástól eltérően az oldalsó bejárat fölé építették. '''Orgonáját az aradi Dangl Antal fia''', császári és királyi orgonakészítő '''1896-ban készítette'''. Az oltár és a szószék szintén a 19. század végén készült. Az oltár mellé öntöttvas keresztelő kutat is csináltattak a csabai Csizmadia Céhhel 1859-ben.
+
A gyülekezet [[1859|1859-ben]] a csabai Csizmadia Céhhel öntöttvas keresztelő kutat csináltatott. A templom berendezése eltér a megszokottól, mivel az orgonakarzatot a szokástól eltérően az oldalsó bejárat fölé építették. '''Orgonáját az aradi Dangl Antal fia''', császári és királyi orgonakészítő '''[[1896|1896-ban]] készítette'''. Az oltár és a szószék szintén a 19. század végén készült.  
-
A templomtorony négy harangja közül egyet a második világháború alatt elvittek. A harangok közül a legnagyobb és legismertebb, amely egyben '''az ország legnagyobb evangélikus harangja Seltenhofer Frigyes soproni harangöntő mester műhelyében készült 1876-ban'''. A 36 mázsás harangon a feliratok szlovák nyelven íródtak.
+
A templomtorony négy harangja közül egyet a második világháború alatt elvittek. '''A legnagyobb, 36 mázsás harangot a soproni Seltenhofer Frigyes harangöntő mester műhelyében [[1876|1876-ban]] öntötték, a feliratokat szlovák nyelven írták rá.'''
-
 
+
-
'''A feliratok magyar fordítása:'''
+
 +
'''A feliratok magyar fordítása:'''<br>
  “Mikor a harang szól
  “Mikor a harang szól
  S hangja égig hatol,
  S hangja égig hatol,
36. sor: 35. sor:
  Az Úrnak 1874. esztendejében.”
  Az Úrnak 1874. esztendejében.”
-
A barokkos homlokzat az 1896-os millenniumi ünnepségek Magyarország fennállásának ezredik évfordulója alkalmából tartott ünnepségsorozat előtt neoreneszánsz motívumdíszítést kapott. A toronyra új kupola és kerengő erkély került.
+
A barokkos homlokzat Magyarország fennállásának ezredik évfordulója alkalmából tartott ünnepségsorozat ([[1896]]) előtt neoreneszánsz motívumdíszítést kapott. A toronyra új kupola és kerengő erkély került. [[1994|1994-ben]] leszakadt a templom nagyharangja. A helyreállítás [[1995]] szeptemberében történt meg.
 +
A templomot [[1995|1995-ben]] ismét felújították és építésének 250. évfordulóján újraszentelték, kupolájának belső festését és javítását [[2010|2010-ben]] végezték el.
-
A templomot 1995-ben ismét felújították és építésének 250. évfordulóján újraszentelték.
+
[[2021|2021-ben]] befejeződött a templom külső és belső felújítása (kicserélődött a tetőszerkezet, megújult a külső homlokzat és a belső padozat). Az Evangélikus Kistemplomot a [[2021]]. [[december 12.|december 12-i]] ünnepi istentiszteleten Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke szentelte fel.  
-
== Az imaházban, templomban szolgálatot teljesítő ismertebb lelkészek ==
+
Az Evangélikus Kistemplom a [[Evangélikus Nagytemplom (Békéscsaba)|Nagytemplom]] felépítése után is istentiszteleteknek ad otthont.
-
* 1718-1725  Schuhajda János
+
== Harangok ==
-
* 1726. február 26-tól Szallay János
+
* nagyharang (Sopron, 1874)
-
* 1728-1744 Burjan Sámuel (Ő vezette be az anyakönyvek használatát, számba vette a templomi edényeket és ruhaneműket, a lelkészsége alatt történt nevezetesebb eseményeket is följegyezte, az imaháznak oltárt szerzett Pestről, s orgonát Besztercebányáról)
+
* középső harang (Budapest, 1922)
-
* 1744-1749 Thessedik Sámuel (1710-1749)
+
* kisharang (Budapest, 1922)
-
* 1780-tól két lelkész működött Drozdik Sámuel és Gyurcsek András
+
 
 +
== Lelkészek (a Nagytemplom felszenteléséig) ==
 +
* 1716–1718 Konik (Konicsek) Tamás
 +
* 1718–1726 Suhajda János
 +
* 1725–1728 Szalay János  
 +
* 1728–1744 Burian Sámuel (Ő vezette be az anyakönyvek használatát, számba vette a templomi edényeket és ruhaneműket, a lelkészsége alatt történt nevezetesebb eseményeket is följegyezte, az imaháznak oltárt szerzett Pestről, s orgonát Besztercebányáról)
 +
* 1744–1749 [[Tessedik Sámuel, id. (1710–1749)|id. Tessedik Sámuel]]
 +
* 1749–1753 Vandlik Márton
 +
* 1753–1780 Gyurcsek (Georgiades) János (?–1780)
 +
* 1780–1785 Drozdik Sámuel (?–1785) 
 +
* 1780–1798 Gyurcsek András (Gyurcsek János lelkész fia)
 +
* 1785–1815 [[Milecz Mihály (1751–1815)|Draskóczi Milecz Mihály]]
 +
* 1799–1841 Uhrin András (?–1841)
 +
* 1815–1818 Boszi Mihály
 +
* 1818–1855 [[Haan János (1779–1855)|Haan János (1779–1855)]]
== Képgaléria ==
== Képgaléria ==
-
 
+
<Gallery widths="300px" heights="300px">
-
<gallery>
+
File:Bcsaba_kepeslap_00165.jpg|Békéscsaba evangélikus templomai régi képeslapon
File:Bcsaba_kepeslap_00165.jpg|Békéscsaba evangélikus templomai régi képeslapon
File:Bcsaba_foto_va_00059.jpg‎|(2004)
File:Bcsaba_foto_va_00059.jpg‎|(2004)
File:Bcsaba_foto_va_00007.jpg|Tűzőrtorony (2004)
File:Bcsaba_foto_va_00007.jpg|Tűzőrtorony (2004)
File:Bcsaba_foto_va_00009.jpg|Tűzőrtorony (2004)
File:Bcsaba_foto_va_00009.jpg|Tűzőrtorony (2004)
-
File:Bcsaba_foto_va_00008.jpg|A tűzőrtorony búboskemencéje (2004)
+
File:Bcsaba_foto_va_00008.jpg|A tűzőrtorony búbos kemencéje (2004)
</gallery>
</gallery>
== Lásd még ==
== Lásd még ==
-
 
+
* [[Evangélikus Kistemplom-emléktábla (Békéscsaba)]]
-
* [[Evangélikus Nagytemplom (Békéscsaba)]]
+
* [[Evangélikus Kistemplom felújításának emléktáblája (Békéscsaba)]]
 +
* [[Evangélikus Nagytemplom (Békéscsaba)|Evangélikus Nagytemplom]]
 +
* [[Templomépítő ősök emléktáblája (Békéscsaba)]]
 +
* [[Tessedik Sámuel, id.-emléktábla (Békéscsaba, Kistemplom)]]
== Források ==
== Források ==
-
 
+
* A város műemlékei. In: [http://www.bekescsaba.hu/download.fcgi/3448_0_2_A_varos_muemlekei.pdf Békéscsaba honlapja.] (Látogatva: 2013. április. 19.)
-
* Ádám (Áchim) Gusztáv: Békéscsaba műszaki vonatkozású alkotásai / Ádám (Áchim) Gusztáv. [Békéscsaba] : Ádám G., 1930. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár, Békés Megyei Elektronikus Könyvtár ([http://ek.bmk.hu:80/?docId=613 A digitalizált változat] látogatva: 2013.04.20.)
+
* Ádám (Áchim) Gusztáv: Békéscsaba műszaki vonatkozású alkotásai. Békéscsaba : Ádám G., 1930. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Dancs László: Egymillió a Kistemplomra. In: Békés Megyei Nap. 2.évf., (1995.okt.17.) 244.szám. 3. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Csiffáry Zsuzsanna: Felszentelték a felújított evangélikus kistemplomot Békéscsabán. In: [https://behir.hu/felszenteltek-a-felujitott-evangelikus-kistemplomot-bekescsaban Behir.hu] (Látogatva: 2021. 12. 15.)
-
* Folytassa turista! In.: Békés Megyei Hírlap. 46. évf., (1991.jun.21.) 144.szám. 5.p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Dancs László: Egymillió a Kistemplomra. In: Békés Megyei Nap, 2. évf. 244. szám (1995. október 17.) 3. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Gécs Béla: Az evangélikus kistemplom. In: Heti Mérleg. 5. évf. 35. szám. 8. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Dedinszky Gyula: Szól a harang : harangozók, harangok, harangozás a békéscsabai evangélikus egyházban. Békéscsaba : Dedinszky Gy., 1966. 2–3. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Gubucz Katalin: A "Salieri" Békéscsabán. In: Békés Megyei Nap. 2.évf.,(1995.okt.14.) 242.szám. 5.p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Folytassa turista! In: Békés Megyei Hírlap, 46. évf. 144. szám (1991. június 21.) 5. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Gubucz Katalin: Újraszentelték a Kistemplomot. In: Békés Megyei Nap. 2.évf. (1995.okt.24.) 249.szám. 3. p.
+
* Gécs Béla: Az evangélikus kistemplom. In: Heti Mérleg, 5. évf. 35. szám. 8. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Haan Lajos: Békés-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjáról, az ottani ev. ó templom százados ünnepe alkalmára értekezett Haan Lajos. 1845. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár, Békés Megyei Elektronikus Könyvtár ([http://ek.bmk.hu:80/?docId=853 digitális változat]; látogatva: 2013.04.20.)
+
* Gubucz Katalin: A "Salieri" Békéscsabán. In: Békés Megyei Nap, 2. évf. 242. szám (1995. október 14.) 5. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Thessedik Sámuel: Az evangélikus kistemplom építéstörténete / Ford. Kovács Pál. In: Heti Mérleg. 5. évf. 35. szám. 8. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Gubucz Katalin: Újraszentelték a Kistemplomot. In: Békés Megyei Nap, 2. évf. 249. szám (1995. október 24.) 3. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Vándor Andrea: Déli harangszó a csabai templomból. In: Békés Megyei Nap 7.évf., (2000. október 28.) 253.szám. 1.,5. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Haan Lajos: Békés-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjáról, az ottani ev. ó templom százados ünnepe alkalmára értekezett Haan Lajos. Nagyvárad : Tichy ny., 1845 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Vándor Andrea: Az evangélikus templomépítő ősök emlékére. Békés Megyei Nap. 2.évf., (19995.nov.8.) 262.szám. 4. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Thessedik Sámuel: Az evangélikus kistemplom építéstörténete. Ford. Kovács Pál. In: Heti Mérleg, 5. évf. 35. szám 8. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* [http://www.bekescsaba.hu/download.fcgi/3448_0_2_A_varos_muemlekei.pdf A város műemlékei. In: Békéscsaba honlapja.] (Látogatva: 2013. április. 19.)
+
* Vándor Andrea: Az evangélikus templomépítő ősök emlékére. Békés Megyei Nap, 2. évf. 262. szám (1995. november 8.) 4. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Vándor Andrea: Déli harangszó a csabai templomból. In: Békés Megyei Nap, 7. évf. 253. szám (2000. október 28.) 1., 5. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Visszakerült a nagyharang. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1995_09/?pg=162&layout=s Békés Megyei Hírlap, 50. évf. 216. szám (1995. szeptember 14.) 3. p.] (Látogatva: 2020. 06. 12.)
== Kapcsolódó irodalom ==
== Kapcsolódó irodalom ==
-
 
+
* Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia. Főszerk. Korniss Géza. Békéscsaba : Körösvidék Nyomda, 1930 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Békéscsaba : történelmi és kulturális monográfia / főszerk. Korniss Géza, Békéscsaba : Körösvidék Nyomda, 1930. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Dedinszky Gyula: Az első evangélikus tégla-templom az Alföldön. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/Harangszo_1945/?pg=58&layout=s Új Harangszó, 1. évf. 9. szám (1945. december 9.) 35. p.]
-
* Dobrotka Pál: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897-1935. Békéscsaba : Typografika, 2005. 58 p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Dedinszky Gyula: A harangozás művészete. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1990_03/?pg=207&layout=s Békés Megyei Népújság, 45. évf. 70. szám (1990. március 24.) 8. p.]
-
* Martin Gábor: Csabai séták 1968-tól. Békéscsaba : [Martin G.], 2012
+
* Dobrotka Pál: Üdvözlet Békés-Csabáról : Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon, 1897–1935. Békéscsaba : Typografika, 2005. 58 p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Sisa Béla: Békés Megye Műemlékei. Békéscsaba : Békés M. Tcs. Művelődésügyi Oszt., 1981
+
* Gyarmati Irén – Somogyi Józsefné: Településünk emlékei a Városházán. Békéscsaba, 2012
 +
* Martin Gábor: Csabai séták 1968-tól. Békéscsaba : Martin G., 2012 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Sisa Béla: Békés Megye Műemlékei. Békéscsaba : Békés M. Tcs. Művelődésügyi Oszt., 1981 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
== Külső hivatkozások ==
== Külső hivatkozások ==
 +
* [http://bekescsaba.lutheran.hu Békéscsabai Evangélikus Egyházközség oldala] (Látogatva: 2013. 04. 20.)
 +
* [http://bekescsaba.varosom.hu/latnivalok/vallasi-epuletek/Evangelikus-Kistemplom.html Evangélikus Kistemplom]. In: Városom.hu (Látogatva: 2013. 04. 20.)
 +
* [http://hu.wikipedia.org/wiki/Luther_M%C3%A1rton Luther Márton]. In: Wikipédia (Látogatva: 2013. 04. 20)
 +
* [http://hu.wikipedia.org/wiki/Tessedik_S%C3%A1muel Tessedik Sámuel]. In: Wikipédia (Látogatva: 2013. 04. 20.)
-
* [http://bekescsaba.lutheran.hu Békéscsabai Evangélikus Egyházközség oldala] (Látogatva: 2013.04.20.)
+
[[Kategória:Békéscsaba]][[Kategória:Épített értékek]][[Kategória:Templomok]] [[Kategória:Békéscsabai Települési Értéktár]]
-
* [http://bekescsaba.varosom.hu/latnivalok/vallasi-epuletek/Evangelikus-Kistemplom.html Evangélikus Kistemplom. In:Városom.hu] (Látogatva: 2013.04.20.)
+
-
 
+
-
[[Kategória:Békéscsaba]][[Kategória:Épített értékek]][[Kategória:Templomok]]
+

A lap jelenlegi, 2021. december 15., 17:30-kori változata

Az Evangélikus Kistemplom, a város legrégebbi temploma műemléki védelem alatt áll. A templom Békéscsaba központjától, a Szent István tértől néhány méterre található; a Luther utca és a Szeberényi tér sarkán lévő telekre épült.

A 18. század végén Békéscsabán volt Magyarország legnagyobb evangélikus közössége, ezért a várost "lutheránus Róma" névvel illették.

Tartalomjegyzék

A templom története

A békéscsabai Evangélkus Kistemplom (2010)
Haan Lajos könyvéből tudjuk, hogy Duna János, Valent és Szekerka felvidéki szlovákok 1717-ben telepedtek le Békéscsabán. Hamarosan követőik akadtak. A békéscsabai szlovákok az 1718-as esztendőt a letelepedés éveként tartják számon. Az evangélikusok 1717-ben felépítették első imaházukat. Az épület falát rőzséből fonták, sárral tapasztották, majd bemeszelték. A gyülekezet első rendes lelkésze Suhajda Pál volt. Az imaházat 1723-ban vályogtemplommá építették át.

A templom első oltárát Budáról hozatták 1728-ban, első harangját, melynek haranglábat állítottak, 1731-ben öntötték. A templom első orgonáját 1733-ban Besztercebányáról hozatták.

A paplak 1729-ben épült. Amikor Tessedik Sámuel a gyülekezet lelkésze lett, legfontosabb tennivalói közzé sorolta az egyházi rendtartás bevezetését, mely pontosan megszabta, milyennek kell lennie egy evangélikus vallású ember otthoni, templomi, mindennapi életének. Az evangélikus hívek száma két és félszeresére nőtt. Tessedik Sámuel (1710–1749) – aki Tessedik Sámuel közismert szarvasi evangélikus lelkésznek, pedagógusnak, pedagógiai és gazdasági szakírónak az édesapja – 1944-ben a Gyulán tartózkodó Harruckern Ferenc báró és földesúr elé terjesztette a gyülekezet templom építése iránti kérelmét.

Az előzőnél nagyobb, torony nélküli templomot 1745-ben Márton napján szentelték fel. Tessedik Sámuel, Markovitz Mátyás szarvasi és Burjan Dániel kis-berényi lelkész közreműködésével.

A templom északi sarkán, mélyen elhelyeztek egy folyó évi Máriást (korabeli pénz) és egy írást, mint tartós emléket: "Isten legjobb, legnagyobb oltalma alatt! Ez az Istennek tiszteletére felszentelt hajlék, amely, a csabai evangélikus gyülekezetnek, a meg nem változtatott ágostai vallású lakosainak van ajánlva, éspedig a szlovák nemzetiségűeknek, az előbbi templom lebontása után épült a Jézus Krisztus által helyreállított üdvösség 1745. esztendejében. A munka elkezdődött április 26-án és 5 hónap időtartama alatt befejeződött Mária Terézia magyarországi királynő Őfelségének uralkodása idején, valamint báró Harruckern Ferenc földesúr és Békés vármegye főispánsága idején. Épült pedig egyedül az evangélikus lakosok saját költségén, fáradozásával és kiadásaiból, a más valláshoz tartozó lakosok bármilyen hozzájárulása nélkül, nagy tiszteletű Thessedik Sámuelnek, e gyülekezet ezidei rendes lelkészének szolgálata és lelkipásztorkodása idején, a jeles Mekis János bírósága és a jeles községi esküdtek: Máthé János törvénybíró, Vitzián Mátyás, Csankovszky György, Unyatinszky Máté, Krnyan János, Molnár András, Bánszky János stb. idején..."

Tessedik Sámuel testét halála után, érdemei elismeréséül a templomban helyezték örök nyugalomra. 1760-ban harangtornyot kőből építettek. A tornyot zsindellyel fedték le. 1773-ra nyolcezres nagyságúra nőtt a gyülekezet létszáma. A templomot kereszt alakúvá bővítették, s ettől kezdve két lelkész látta el a szolgálatot. A napórát 1779-ben tették a templomra.

1783–85-ben ismét átépítették a templomot. Tornyát két szinttel bővítették. A legfelső szinten tűzőrszobát alakítottak ki, amelyet búbos kemencével fűtöttek. Az alatta lévő szinten volt a harangozó lakása. A két felső szint között egy kis franciaerkély volt, amelyet a 19. század végén a tornyot körbe szegélyező erkélyre cseréltek fel.

A 18. század végére a hívek száma már meghaladta a 10 ezret. Ezzel a csabai gyülekezet az akkori Magyarország legnagyobb evangélikus gyülekezetévé vált. A 18. század végi és a 19. század eleji racionalista gondolkodásnak megfelelően a lelkészek inkább kulturális tevékenységükkel, társadalmi életükkel gyakoroltak befolyást a közösségre, mint prédikációikkal.

A gyülekezet 1859-ben a csabai Csizmadia Céhhel öntöttvas keresztelő kutat csináltatott. A templom berendezése eltér a megszokottól, mivel az orgonakarzatot a szokástól eltérően az oldalsó bejárat fölé építették. Orgonáját az aradi Dangl Antal fia, császári és királyi orgonakészítő 1896-ban készítette. Az oltár és a szószék szintén a 19. század végén készült.

A templomtorony négy harangja közül egyet a második világháború alatt elvittek. A legnagyobb, 36 mázsás harangot a soproni Seltenhofer Frigyes harangöntő mester műhelyében 1876-ban öntötték, a feliratokat szlovák nyelven írták rá.

A feliratok magyar fordítása:
“Mikor a harang szól S hangja égig hatol, Hittel, áhítattva sóhajtva az Istenhez.” "Ezt a harangot a B. csabai evang. egyháznak adományozták Marik Pál első felesége, Ondrejcsik Mária és második felesége, Polják Ilona. Az Úrnak 1874. esztendejében.”

A barokkos homlokzat Magyarország fennállásának ezredik évfordulója alkalmából tartott ünnepségsorozat (1896) előtt neoreneszánsz motívumdíszítést kapott. A toronyra új kupola és kerengő erkély került. 1994-ben leszakadt a templom nagyharangja. A helyreállítás 1995 szeptemberében történt meg. A templomot 1995-ben ismét felújították és építésének 250. évfordulóján újraszentelték, kupolájának belső festését és javítását 2010-ben végezték el.

2021-ben befejeződött a templom külső és belső felújítása (kicserélődött a tetőszerkezet, megújult a külső homlokzat és a belső padozat). Az Evangélikus Kistemplomot a 2021. december 12-i ünnepi istentiszteleten Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke szentelte fel.

Az Evangélikus Kistemplom a Nagytemplom felépítése után is istentiszteleteknek ad otthont.

Harangok

Lelkészek (a Nagytemplom felszenteléséig)

Képgaléria

Lásd még

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök