Jézus Szíve római katolikus templom (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

A Jézus Szíve római katolikus templom Békéscsaba-Erzsébethelyen a Kolozsvári utca 24. szám alatt található.

Tartalomjegyzék

Története

Az első templom (1930)
Jézus Szíve római katolikus templom

Az első erzsébethelyi katolikus templom

A 20. század elején megnőtt a katolikus hívek száma Békéscsaba-Erzsébethelyen. Kezdeményezésükre templomot építettek. Az építkezés költségeinek nagy részét dr. Berényi Antalné, a Belvárosi Katolikus Nőszövetség, valamint a Szociális Missziótársulat elnöke gyűjtötte össze. A munkálatokat Bartoss Ferenc plébános irányította. A Gyöngyösi és a Rózsa utca sarkán 1930. május 2-án tették le az új templom alapkövét. November 16-án Jézus Szíve tiszteletére szentelték fel.

Az 1930-as évek második felében kapucinus szerzetesek telepedtek Békéscsabára. Rendházuk az erzsébethelyi katolikus templom mögé épült, 1938-ban adták át a rend tagjai számára. Az erzsébethelyi plébánián 1939-ben kezdtek keresztelési, esketési, halotti és bérmálási anyakönyvet vezetni.

1944. szeptember 21-én bombatalálat érte a rendházat, a templom pedig súlyosan megsérült és használhatatlanná vált. A hitélet a Könyves utca 55. szám alatti legényegyleti házban (katolikus kultúrház) folytatódott. 1944. december 11-én a templom kisharangját haranglábra helyezték.

A félig felépített templom

1947-ben új templom és rendház felépítését tervezték. A templomot lebontották, a téglákat megtisztították, a Kolozsvári utcában pedig telket vásároltak. A terveket Áchim Mihály mérnök készítette, az új templom alapozását Regős János kőműves végezte. Az első kapavágásra 1947. október 15-én került sor. A templomot Árpádházi Szent Erzsébetről nevezték el. Az alapkövét 1948. június 6-án tették le. 1950-re elkészült a kétszintes plébánia, az épülő templomot azonban orvosi rendelővé alakították, a plébánia épülete pedig katonatisztek lakása lett.

A mai Jézus Szíve római katolikus templom

A rendszerváltozást követően Bielek Gábor plébános templomépítést kezdeményezett. 1992-ben Békéscsaba Város Önkormányzata telket adományozott a Kolozsvári utcában az új templom és plébánia számára. A megvalósítást adakozásokkal segítették. Ferenczy Béla és Papp Zoltán terveit Vukovich Miklós főépítész, valamint Szabó János és Kocsis László építészmérnökök véglegesítették. Az építkezés – az első kapaváságokkal – 1992. szeptember 28-án kezdődött, az alapkőletételre november 15-én került sor. A munkálatokat Mosonyi László mérnök irányította. A templom festéséhez 1993 júliusában kezdtek hozzá. A falfestményeket Patay László Munkácsy-díjas festőművész és tanítványai, Bokor György, Cserna Tamás, Fecske Orsolya, Füzes Gergely, Kecskés András és Siklósi Attila készítették. Az 500 négyzetméteres secco-festmény bibliai jeleneteket, történelmi alakokat, egyházi személyeket, továbbá az építkezésben résztvevőket jeleníti meg. Patay László munkáját a Pro Ecclesia et Poutifice arany emlékkereszttel díjazták. A templom műalkotásait Kiss Gyula szobrászművész készítette. A faragott főbejárat Mladonyiczky Béla szobrászművész alkotása. Az új katolikus templomot 1993. november 27-én adták át. November 28-án Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel. A templom a Jézus Szíve nevet kapta, második címe: Szent Erzsébet.

A templom új nagyharangját 1995. július 8-án szentelte fel Gyula Endre békés-csanádi megyés püspök. A 3,5 mázsás harangot Gombos Lajos őrbottyáni öntőmester készítette. A felhúzását követően az automatika nem szólaltatta meg a harangot, Szigeti Antal újkígyósi plébános közreműködésének köszönhetően kondult meg. 1997-ben felépült az új plébánia a templom mögött. 2000. augusztus 19-én a Jézus Szíve templom előtt felavatták Szent László király szobrát (Széri-Varga Géza alkotása). 2002. február 9-én Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel az új orgonát. A hangszert Paulis Frigyes budaörsi mester készítette.

Harangok

Vezető lelkészek

Képgaléria

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök