Andrássy út (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

Békéscsaba egyik legfontosabb útja, az Andrássy út, amely a város közepét nyugat-keleti irányban szeli át. Az utat a 19. század közepéig a város közepétől a Trefort utcáig építették be. Az út bal oldala a Szigligeti utcáig épült ki, majd a vasút megépülése után az út mindkét oldalát elkezdték beépíteni. Az Andrássy út volt Békéscsaba első kövezett utcája. Az út 1869-ben kapott először kőburkolatot. Az út felülete hamar megkopott, ezért 1884 körül az utat újrakövezték. Az út jobb oldalán végighúzódó, a helyben gyártott klinkertéglából készült járdát 50 év használat után újították fel. Baukó András városi főmérnök vezetésével, az általa készített tervek alapján 1925-ben újabb felújítási munkákat végeztek az Andrássy úton.

Ezen az utcán haladt át az Alföldi Első Gazdasági Vasút Békéscsaba–Békés vonalának belvárosi szakasza, melynek személyforgalma 1903. augusztus 8-án indult el, majd 1960. október elsején szűnt meg. Az út 1990 óta gróf Andrássy Gyula (1823-1890) politikus nevét viseli.

A 2020-as forgalomszámlálás alapján a békéscsabai Andrássy út a legforgalmasabb vidéki kerékpáros főutca.

Tartalomjegyzék

Az út korábbi nevei

Képgaléria

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök