Gazsy Endre (1924–1982)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Leszármazottak: Unokák törlése)
a (Korrekció)
 
(9 közbeeső változat nincs mutatva)
3. sor: 3. sor:
== Élete ==
== Élete ==
-
[[Fájl:Gazsy endre siremleke 20151028 800p.jpg|bélyegkép|Gazsy Endre és felesége síremléke]]'''Gazsy Endre [[1924|1924-ben]] született Ikerváron (Vas megye)''', gyermekkorát Újpesten töltötte. [[1942|1942-ben]] érettségizett a bencések által vezetett Pestújhelyi Kereskedelmi Iskolában, majd a szegényebb gyerekeknek ingyenes képzést biztosító Ludovikára került, és katonatiszti pályára készült. Édesanyja időközben Szarvasra költözött, őt látogatta meg [[1944]] októberében, és az orosz megszállás előestéjén egy mozdonyra kéredzkedve az utolsó pillanatban hagyta el a várost, ám rövidesen mégis orosz hadifogságba esett. Két évet töltött a brianszki erdőben, [[1947|1947.]] július 23-án tért haza Szarvasra. ahol elvégezte a tanítóképzőt, később rajztanári diplomát is szerzett. 1948-ban feleségével, '''Miklya Évával''' Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már az iskola igazgatójaként dolgozott, emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője. 1949-ben megszületett Endre fiúk, 1952-ben pedig Csaba. 1961-től egy évig a békéscsabai Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. 1964-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. 1974-2008 között hat unokája és kilenc dédunokája született, azóta pedig még egy. Gazsy Endre 1982. február 5-én, 57 éves korában hunyt el.
+
[[Fájl:Gazsy endre siremleke 20151028 800p.jpg|bélyegkép|300px|Gazsy Endre és felesége síremléke]]'''Gazsy Endre [[1924]]. [[szeptember 7.|szeptember 7]]-én született Ikerváron (Vas megye)''', Szülei elváltak, édesanyja egyedül nevelte fel.  
-
== Leszármazottak ==
+
Gyermekkorát Újpesten töltötte. [[1942|1942-ben]] érettségizett a bencések által vezetett Pestújhelyi Kereskedelmi Iskolában, majd a szegényebb gyerekeknek ingyenes képzést biztosító Ludovikára került, és katonatiszti pályára készült. Az iskola szellemisége ugyan távol állt tőle, de a rendszeretet, a fegyelem, a kitartás meghatározta későbbi életét.
-
** Endre (1949- )
+
Édesanyja időközben [[Szarvas|Szarvasra]] költözött, őt látogatta meg [[1944]] októberében, és az orosz megszállás előestéjén egy mozdonyra kéredzkedve az utolsó pillanatban hagyta el a várost, ám rövidesen, [[1945]]-ben mégis orosz hadifogságba esett. Két évet töltött a brianszki erdőben, [[1947]]. [[július 23.|július 23-án]] tért haza Szarvasra, ahol elvégezte a tanítóképzőt, később rajztanári diplomát is szerzett.
-
** Csaba (1952- )
+
-
== Forrás ==
+
'''Miklya Évát vette feleségül.''' [[1949]]-ben megszületett Endre, [[1952]]-ben pedig Csaba fiuk. [[1974]]–[[2015]] között hat unokája és tíz dédunokája született.
 +
'''Gazsy Endre [[1982]]. [[Február 5.|február 5-én]], 57 éves korában hunyt el,''' a Szarvasi úti katolikus temetőben helyezték végső nyugalomra.
 +
 +
== Munkássága ==
 +
 +
[[1948]]-ban feleségével '''Bánkútra költöztek''', és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már '''az iskola igazgatójaként dolgozott''', emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője.
 +
 +
[[1961]]-től egy évig a [[Békéscsaba|békéscsabai]] Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. [[1964]]-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült '''békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket'''. Felesége itt zenepedagógus lett, Gazsy Endre pedig rajztanár. A tanári pálya mellett '''bekapcsolódott a város kulturális életébe''', vetélkedőket, műsorokat vezetett, ismeretterjesztő előadásokat tartott. A rajzot sajátos egyedi szemlélettel oktatta, óráin a humorban sem holt hiány. A radír használatát nagyon szigorúan bűntette: kidobta az ablakon. Vonzotta a színészkedés, ebbéli tehetségét is felhasználta iskolai munkája során. [[2016|2016-ban]] posztumusz '''megkapta a Medgyesegyházáért emlékérmet'''.
 +
 +
== Kiállítások ==
 +
 +
* 1967 • Jókai Művelődési Otthon KISZ Ifjúsági Klubja, Gyula
 +
* 1972 • Békés Megyei Népújság szerkesztősége, Békéscsaba
 +
* 1982 • 10. sz. Általános Iskola, Békéscsaba
 +
* 1994 • 10. sz. Általános Iskola, Békéscsaba
 +
* 2013 • [[Munkácsy Mihály Emlékház (Békéscsaba)|Munkácsy Emlékház]], Békéscsaba
 +
* 2016 • Medgyesegyháza Művelődési Ház és Könyvtár, Medgyesegyháza
 +
* 2017 • Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Békéscsaba
 +
 +
== Emlékezete ==
 +
 +
* [[2017]]. [[november 17.|november 17-én]] avatták fel a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában a róla elnevezett [[Gazsy Endre rajz szaktanterem (Békéscsaba)|rajz szaktantermet]].
 +
 +
== Források ==
 +
 +
* [https://www.beol.hu/bekes/kultura-bekes/emlekkiallitast-rendeztek-gazsy-endre-alkotasaibol-481571/ Emlékkiállítást rendeztek Gazsy Endre alkotásaiból] In: Beol.hu 2013.01.28. (Látogatva: 2017. 11. 17.)
* Ifj. Gazsy Endre
* Ifj. Gazsy Endre
 +
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1994_11/?query=%22Gazsy%20Endre%22&pg=244&layout=s Harmincéves a 10-es] In: Békés Megyei Hírlap, 49. évf. 272. sz. (1994. november 17.)
 +
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1972_01/?query=%22Gazsy%20Endre%22&pg=115&layout=s Kamarabemutató a szerkesztőségben] In: Békés Megyei Népújság, 27. évf. 10. sz. (1972. január 13.)
 +
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1982_11/?query=%22Gazsy%20Endre%22&pg=122&layout=s Kiállítás] In: Békés Megyei Népújság, 37. évf. 270. sz. (1982. november 17.)
 +
* [https://www.beol.hu/bekes/kozelet-bekes/medgyesegyhazi-napok-dijatadassal-685548/ Medgyesegyházi napok díjátadással] In: BEOL.hu 2016.09.26 (Látogatva: 2017. 11. 17.)
 +
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1967_11/?pg=54&layout=s Póka György: Gazsy Endre kamarakiállítása Gyulán] In: Békés Megyei Népújság, 22. évf. 264. sz. (1967. november 8.)
* Dr. Takács Sándor Péter
* Dr. Takács Sándor Péter
== Kapcsolódó irodalom ==
== Kapcsolódó irodalom ==
-
* Sajti Emese: Gazsy Endre emlékest a Szivárványban. Békés Megyei Népújság 48. évf. (december 6.) 4.p.
+
* Gyászjelentés. Békés Megyei Népújság, 37. évf. 32. sz. (1982. február 7.) 7. p.
-
* Gyászjelentés. Békés Megyei Népújság, 1982. február 7. 7. p.
+
* Sajti Emese: Gazsy Endre emlékest a Szivárványban. Békés Megyei Népújság, 48. évf. 284. sz. (1993. december 6.) 4.p.
== Külső hivatkozás ==
== Külső hivatkozás ==
-
* Emlékkiállítást rendeztek Gazsy Endre alkotásaiból. BEOL, 2013. január 28.
+
* [http://www.beol.hu/bekes/kultura/emlekkiallitast-rendeztek-gazsy-endre-alkotasaibol-481571 Emlékkiállítást rendeztek Gazsy Endre alkotásaiból.] BEOL, 2013. január 28. (Látogatva: 2015. 11. 10.)
-
http://www.beol.hu/bekes/kultura/emlekkiallitast-rendeztek-gazsy-endre-alkotasaibol-481571
+
* [http://www.balkon.hu/2006/2006_10/2abszurd.html 'Felsejlik egy kis abszurd’ Pacsika Rudolffal beszélget Sz. Szilágyi Gábor.] In: Balkon (Kortárs művészeti folyóirat, Budapest), 2006. 10. szám (Látogatva: 2015. 11. 10.)
-
 
+
* [http://epa.oszk.hu/01200/01259/00024/pdf/Bar04.pdf Pecsenya Péter: Berki Zita – sikeres kezdet.] In: Barátság, 13. évf. 3. sz. (2006. június 15.) (Látogatva: 2015. 11. 10.)
-
* Pecsenya Péter: Berki Zita – sikeres kezdet. Barátság, 13. évf. 3. sz. (2006)
+
-
http://epa.oszk.hu/01200/01259/00024/pdf/Bar04.pdf
+
-
 
+
-
* 'Felsejlik egy kis abszurd’ Pacsika Rudolffal beszélget Sz. Szilágyi Gábor. Balkon (Kortárs művészeti folyóirat Budapest), 2006_10
+
-
http://www.balkon.hu/2006/2006_10/2abszurd.html
+
-
[[Kategória:Békéscsaba]] [[Kategória:Képzőművészek]] [[Kategória:Festőművészek]]
+
[[Kategória:Békéscsaba]] [[Kategória:Képzőművészek]] [[Kategória:Festőművészek]] [[Kategória: Békéscsabai személyek]] [[Kategória: személyek]] [[Kategória:Pedagógusok]]

A lap jelenlegi, 2021. április 19., 11:04-kori változata

festőművész, tanyai, falusi tanító, rajztanár, konferanszié

Tartalomjegyzék

Élete

Gazsy Endre és felesége síremléke
Gazsy Endre 1924. szeptember 7-én született Ikerváron (Vas megye), Szülei elváltak, édesanyja egyedül nevelte fel.

Gyermekkorát Újpesten töltötte. 1942-ben érettségizett a bencések által vezetett Pestújhelyi Kereskedelmi Iskolában, majd a szegényebb gyerekeknek ingyenes képzést biztosító Ludovikára került, és katonatiszti pályára készült. Az iskola szellemisége ugyan távol állt tőle, de a rendszeretet, a fegyelem, a kitartás meghatározta későbbi életét.

Édesanyja időközben Szarvasra költözött, őt látogatta meg 1944 októberében, és az orosz megszállás előestéjén egy mozdonyra kéredzkedve az utolsó pillanatban hagyta el a várost, ám rövidesen, 1945-ben mégis orosz hadifogságba esett. Két évet töltött a brianszki erdőben, 1947. július 23-án tért haza Szarvasra, ahol elvégezte a tanítóképzőt, később rajztanári diplomát is szerzett.

Miklya Évát vette feleségül. 1949-ben megszületett Endre, 1952-ben pedig Csaba fiuk. 19742015 között hat unokája és tíz dédunokája született.

Gazsy Endre 1982. február 5-én, 57 éves korában hunyt el, a Szarvasi úti katolikus temetőben helyezték végső nyugalomra.

Munkássága

1948-ban feleségével Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már az iskola igazgatójaként dolgozott, emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője.

1961-től egy évig a békéscsabai Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. 1964-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. Felesége itt zenepedagógus lett, Gazsy Endre pedig rajztanár. A tanári pálya mellett bekapcsolódott a város kulturális életébe, vetélkedőket, műsorokat vezetett, ismeretterjesztő előadásokat tartott. A rajzot sajátos egyedi szemlélettel oktatta, óráin a humorban sem holt hiány. A radír használatát nagyon szigorúan bűntette: kidobta az ablakon. Vonzotta a színészkedés, ebbéli tehetségét is felhasználta iskolai munkája során. 2016-ban posztumusz megkapta a Medgyesegyházáért emlékérmet.

Kiállítások

Emlékezete

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök