Sisa Béla (1942–2021)

A BékésWiki wikiből

építészmérnök

Tartalomjegyzék

Élete

Sisa Béla

Sisa Béla 1942. február 2-án született Jászberényben. Szülővárosában, majd Budapesten, a Magasépítőipari Technikumban tanult. 19701971-ben elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzését.

Gyermekei: Béla és Attila.

Sisa Béla 2021. április 28-án hunyt el Budapesten.

Munkássága

Fiatal korában a Jászság történetével és épített értékeivel foglalkozott, kijutott a Kaukázusba, Oszétiába is. Első munkáját a jászberényi Lehet vezér térről írta.

1968-ban az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa lett. Az utódintézmények mellett a Kivitelezési Osztályon, a Műemlékfelügyeleti Osztályon, valamint az Igazgatóságon is dolgozott. Első megbízása Táncsics Mihály ácsteszéri szülőházának helyreállítása, első komolyabb feladata a szarvasi szárazmalom felújítása volt. 1991-ben újjászervezte a Népi Építészeti Osztályt, melynek a vezetője is volt. 2003-ban megalapította a Népi Műemlékvédelemért Alapítványt. 2008-as nyugdíjazásáig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál tevékenykedett. Vállalkozóként tervezéssel foglalkozott.

A Kárpát-medencében található népi építészet megmentésével és helyreállításával foglalkozott. Országszerte több mint száz épület felújítása, helyreállítása fűződik nevéhez.

Békés megyei helyreállítási tervei:

Ő készítette az orosházi Darvas József Emlékház kiviteli tervét (1983) és a Munkácsy Mihály Emlékház felújításának engedélyezési tervét (2004).

Felújítási javaslatokat, programterveket, állapotrögzítő dokumentációkat is készített. Építésztörténeti kutatásokat végzett, kutatta a hazai, fából készített harangtornyokat, valamint a Gyertyaszentelő Boldogasszony-kultusz emlékeit. Számos kötetet és tanulmányt írt. 1973-ban felkérték a Békés megye műemlékeit bemutató kiadvány megírására, az 1981-ben megjelent kétkötetes mű 167 műemléki védelem alatt álló objektumot ismertet. Egyetemi oktatóként, konferenciák előadójaként és szervezőjeként is szerepet vállalt. Tervei tárlatokon voltak láthatók. Kiállítása nyílt többek között Békéscsabán, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Jászberényben, Bukarestben, Bécsben, Firenzében, Párizsban és Rómában. 1990-ben film készült Békéscsaba népi építészeti értékeiről, a film szakértői Sisa Béla és Katsányi Pál voltak.

Tagja volt az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottságának, közös képviselője a Sella Építész Tervező Gazdasági Munkaközösségnek. A Kulturális Örökségvédelmi Kerekasztal Közhasznú Egyesületnél elnöki tisztséget viselt.

Díjak, elismerések

Kötetei

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök