Kvasz András (1883–1974)

A BékésWiki wikiből

Kvasz András
Kvasz András és felesége sírja a budapesti Új köztemetőben

pilóta, repülőgép-szerelő, a magyar repülés egyik úttörője

Tartalomjegyzék

Élete

Kvasz-repülőgépek
A pilóta esküje. Forrás: Kakas Márton (1913)
Emléktábla Szolnokon

Kvasz András 1883. november 21-én született Békéscsabán. Szülőháza a Bartók Béla út és a Szemere utca sarkán állt. Édesapja Kvasz Mihály kovácsmester, édesanyja Zelenák Judit. Két testvére született, Mihály és Judit. Édesanyja halála után a család Budapestre költözött.

1922. december 10-én megházasodott, Budapesten Jochs Saroltával kötött házasságot. Gyermekeik közül Lászlót nevelhették fel.

Kvasz András 1974. január 27-én hunyt el Budapesten. A fővárosi Új köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

Munkássága

Kvasz András Budapesten megismerte Zsélyi Aladár gépészmérnököt, akinek a segédje lett. Zsélyi 1910 júniusában balesetet szenvedett és súlyosan megsérült. Az összetört gépét Kvasz helyreállította, Rákoson repülési kísérleteket végzett. 1911 áprilisában repült első alkalommal, 15 méterről lezuhant, saját magát és a monoplánját is összezúzta. 1911. augusztus 30-án körberepült Rákos felett, ezzel megnyerte a Sacelláry-díjat. A sikert követően vidéki városokban tartott bemutatókat, repülőnapokat – többek között Békéscsabán, Ókígyóson, Szentesen, Szolnokon, Eperjesen, Aradon, Léván, Pöstyénen, Trencsénben –, melyek hozzájárultak a magyar aviatika népszerűsítéséhez.

1911. szeptember 21-én, az első békéscsabai repülőnapon az Aradi (ma Kétegyházi) út melletti katonai gyakorlótéren nagyjából háromezer néző előtt szállt fel. Szeptember 24-én szintén Békéscsabán 50 méter magasra emelkedett. Másnap Wenckheim Frigyes gróf látta vendégül Kígyóson, Kvasz körberepülte a Wenckheim-kastélyt. November 12-én Szentesről érkezett szülővárosába, a Evangélikus Kis- és az Evangélikus Nagytemplom felett elrepülve érkezett meg a katonai gyakorlótérre. A pilóta tiszteletére bankettet szerveztek a Próféta vendéglőben. A következő napon Gyulára indult, a motor meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre. Kvasz megsegítése érdekében Békéscsabán társadalmi gyűjtés indult. A csabaiak körében elterjedt a mondás: „megy, mint Kvasz »trepacskája«!”.

1912-ben Párizsban járt tanulmányúton, s állami költségen motort kapott. 1913. május 29-én sikeres pilótavizsgát tett a Magyar AERO Szövetség Sportbiztosai előtt, a 6. sorszámú igazolványt kapta. Repülőgépei törzsén a „Szerencse le!” jelmondatot tüntette fel. Sötétzöldre festett monoplánja a magyar aviatika borús helyzetét szimbolizálta.

Az első világháborúban katonai szolgálatra hívták, az Osztrák–Magyar Monarchia 3. repülőszázadánál szolgált. 1914 decemberében kényszerleszállás után felderítő tisztjével együtt orosz fogságba esett, Turkesztánba került. 1918-ban két sikertelen szökési kísérlet után Bécsújhely érintésével hazatért.

1918 novemberében Budapesten a pilóták érdekeinek védelme, a magyar aviatika fejlesztése érdekében megalakult a Magyar Pilóták Szövetsége, melynek bizalmi testületi tagja lett. A Tanácsköztársaság bukása után, a Horthy-korszakban pálinkafőzéssel, ócskavas-kereskedéssel foglalkozott, mechanikus majd autójavító üzemet nyitott Békéscsabán. Visszatért Budapestre, a Szürketaxi sofőrjeként dolgozott. 1937-ben az újonnan átadott budaörsi légikikötő portása lett. A tisztség betöltése miatt a VII. kerületi Hernád utcai polgári fiúiskolában tanult, emellett kertésztanfolyamra járt. Később Békés-Rosszerdőn telepedett le, faiskolát működtetett. A felszabadulás után a csabai repülőtérnél foglalkoztatták, 1949-ben MÁV altiszti státuszban nyugdíjazták. Ezt követően a fővárosba költözött, a kertészeti vállalatnál vállalt munkát. 1953-ban a Paul Tissandier-diplomával tüntette ki a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI). 1962-ben részt vett Szarvason a Székely Mihály aviatikus emlékére rendezett ünnepségen. 1969-ben a közlekedési miniszter a Közlekedés Kiváló Dolgozója címmel tüntette ki. 1973 őszén tüdőgyulladással kórházba került. 90. születésnapján Babák Györgytől, a békéscsabai Városi Tanács elnökhelyettesétől megkapta a „Városunkért” emlékérmet.

Díjak, kitüntetések

Emlékezete

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök