Újházy László (1945–2006)
A BékésWiki wikiből
költő, író
Tartalomjegyzék |
Élete
1945. április 12-én született Bácska legészakibb településén, Jánoshalmán.
Az általános iskolát itt végezte el, majd a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1963-ban. Először felsőfokú technikumban tanult, a két évből egyet járt végig; nem hitte, hogy átengedik, és nem ment el az elhalasztott marxizmus-leninizmus vizsgára. Ezután a Debreceni Tanítóképző Főiskola népművelés–könyvtár szakára, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolára felvételizett, de kulák származása és politikai állásfoglalása miatt továbbtanulása meghiúsult.
1965-től 1971-ig Budapesten, Mészáros Erzsébettel való házasságkötése után pedig tizenkét évig Jánoshalmán, Kiskunhalason és Battonyán élt. Ebben a sok kényszerű költözéssel járó időszakban dolgozott építkezésnél, nyomdában, tejüzemi helyettes vezetőként, raktárosként, Battonyán a tanács adóügyi, majd mezőgazdasági előadójaként, valamint a mezőhegyesi cukorgyárban. Zenetanár felesége segítette át a nehéz pillanatokban. Három lányuk született, Újházy Tünde orvos, Újházi Csilla biológus, Ujházi Gyöngyi az Operaház csellistája. 1983-ban érkeztek Békéscsabára, ahol az Új Auróra folyóirat segédszerkesztője lett, emellett postai hírlapkihordóként teremtett némi egzisztenciát. 1989 decemberétől 1990 októberéig a Felső-Bácska regionális hetilap felelős szerkesztője volt szülővárosában. A rendszerváltás után az eltulajdonított magántulajdon visszaszerzését lehetővé tevő kárpótlással tizenhét nagyhold földet kapott vissza a családi örökségből.
Újházy László hatvanegy évesen, 2006. február 28-án Sopronban hunyt el, szülővárosában, Jánoshalmán temették el.
Irodalmi munkássága
1969 óta publikált napi- és hetilapokban, folyóiratokban (Nők Lapja, Élet és Irodalom, Ifjúsági Magazin, Új Auróra, Köröstáj, Békés Megyei Hírlap, Bárka, Eső, Székelyföld, Hepehupa, Szülőföld). Verseiből fordítottak szerb és szlovák nyelvre. Költeményeiből néhányat megzenésítettek, a Magyar Rádió műsorán is szerepeltek, az egyik zeneszerző a Kossuth-díjas Hajdu Mihály volt. Tucatnyi antológiában szerepelt, három önálló kötete jelent meg. Pomogáts Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész így vélekedett költészetéről:
„Újházy László dinamikus egyéniség, aki szenvedélyesen éli át élményeit. Valójában az átélés forrósága érződik a verseken is, amelyek lendületesen, erős expresszivitással fejezik ki a költő belső világát, tapasztalatait. (…) A költői személyiség dinamizmusa, expresszivitása szabja meg a versek formanyelvét is: Újházy szereti a lendületesen futó sorokat, a harsány, erőteljes szóképeket. Általában szabadverset használ, időnként az avantgarde költészet bizonyos eljárásait, pl. a képverset, a groteszk szójátékot is igénybe veszi, s ezt sok ötlettel csinálja. Általában nem arra törekszik, hogy minél nagyobb fegyelemmel kidolgozza a szöveget, inkább indulatait, örömeit, felháborodását, hangulatait kívánja közvetíteni. Gyakran használja fel azt a modern költészetben széles körben alkalmazott szerkesztői eljárást, amely verstöredékeket állít egymás mellé, és ezeknek a töredékes szövegeknek a mozgalmas rendjéből teremt nagyobb szövegegységeket.”
2005-ben tizennégy Békés megyei írótársa egy saját maguk által írt, hatvan példányban kinyomtatott, a verseit elemző, méltató kiadvánnyal lepte meg a költőt hatvanadik születésnapja alkalmából.
„Újházy költő. Belső útjain verseiben rejtekező, törmelékes hitében Istent kereső ember. Költészetéből a földszentséget valló személyes élet vallomása árad. Rímeiben a jambusok elfojtott tompa moraja, az áldozatvállalók, az elszántak, a játékban is igazságkeresők gyermeki szorongása feszül.” (Szilágyi András)
„Nagyvers, mert furfang van benne és nehéz, titkos tudás. (…) Mozart Requieme árulta el ezt először nekem. Másodszorra Újházy Kasszandrája. Lám, kénytelen vagyok elhinni, hogy az elmúlástól semmi sincs távolabb, mint a szánakozás.” (Grecsó Krisztián)
„Újházy László verseinek ereje egyszerűségükben és szikár pontosságukban rejlik. Világos gondolatok, erőteljes képek ‒ s a versek végén rendszerint eljutunk egy nagyon fontos ponthoz, ahol már nemcsak a szerző, hanem az őt körülvevő tágabb környezet alapélményeit is átélhetjük.” (Erdész Ádám)
Díjak, kitüntetések
- 2001-ben megkapta a Bárka irodalmi és művészeti folyóirat költői díját.
- 2002-ben felvételt nyert a Magyar Írószövetség tagjainak sorába.
Önálló kötetei
- Kövek között (versek, 1981)
- A béke jegyében (versek, 1985)
- Hold alatt repülő szekér (válogatott versek és kisprózák, 2000)
Antológiák (válogatás)
- Híd az Éren át (Battonya, 1978)
- Madárúton (Kozmosz, Budapest, 1979)
- A mért idő (Békéscsaba, 1979)
- Híd (Békéscsaba, 1980)
- Peremvidéken (Békéscsaba, 1981)
- Elpergő napok (Békéscsaba, 1981)
- Tehetetlen szimfónia (Békéscsaba, 1987)
- Nem öltünk díszmagyart (Békéscsaba, 1988)
- Hónak kéne esni (Jánoshalma, 1989)
Források
- Elek Tibor: Újházy László (1945–2006). Csabai Mérleg, 16. évf. 6. szám, 2006. március 23. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
- Kántor Zsolt: Kövek között, madárúton. Csabai Mérleg, 12. évf. 3. szám, 2002. február 14. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
- Kedves Újházy László: Verseink. Békéscsaba, 2005.
- Sarusi Mihály: Jankováci mesterhárhas. In: inaplo.hu (Látogatva: 2018. 05. 09.)
