Tevan Margit (1901–1978)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Gmari (vitalap | szerkesztései) 2020. május 25., 15:25-kor történt szerkesztése után volt.

ötvösművész

Tartalomjegyzék

Élete

1901. január 18-án született Békéscsabán. Édesapja Tevan Adolf kereskedő, nyomdaalapító és nyomdatulajdonos, édesanyja Fischer Terézia. Testvérei: Gizella, Flóra, Andor, Ferenc, Rezső, Ilona, Erzsébet és László.

Tevan Margit ötvösművészet iránti érdeklődését a családi barátja, Rozsnyai Kálmán keltette fel. 19171919 között kezdte meg tanulmányait az akkor középiskolai szintű Iparművészeti Iskola ötvös-zománcozó szakán, később Zutt Richárd és Kiss Ferenc mellett több éven át inasként sajátította el a mesterséget. 19271928-ban Vértes Árpád ötvösműhelyében, a "Stúdióban" dolgozott.

1927-ben férjhez ment Engel Miklós vegyészmérnökhöz. Budapesten béreltek lakást maguknak. 1936-ban megszületett gyermekük, István, aki később grafikusként alkotott. A család tagjai – zsidó származásuk miatt – a nyilas hatalomátvétel után súlyos üldöztetésben részesültek. Engel Miklós a munkaszolgálatot a munkahelyén kezdte meg, katonai kísérettel járt dolgozni. Utolsó behívásáról soha nem tért haza, a legvalószínűbb feltételezés szerint a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg 1944-ben. Margit és kisfia a pesti gettóban ismerősöknél talált menedéket. 1945 márciusban Békéscsabára utaztak a harcok és az éhezés elől. 1945 szeptemberében visszaköltöztek fővárosi lakásukba.

Tevan Margit sírja a Farkasréti temetőben.
1978. november 3-án rövid súlyos betegség után hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temető művészparcellájában található.

Munkássága

Az 1920-as és 1930-as években a Bauhaus irányzatot követte. Az 1930-as évek közepétől egyre inkább uralkodóvá váltak munkáiban az ókori görög és római kultúrára jellemző stílusjegyek. Munkásságát mind hazai, mind nemzetközi szinten elismertek.

A második világháború után igyekezett megfelelni a szocialista rendszer elvárásainak úgy, hogy a művészi színvonalból ne engedjen. Nemcsak egyedi műveket készített, hanem kis szériában mindennapi használatra alkalmas tárgyakat (dobozok, tálak, vázák stb.). Kezdeményezője volt a körplasztikák ötvöstárgyakon való alkalmazásának. A nyilvánosságot élete végéig kerülte, interjúkat nem adott, kizárólag csoportos kiállításokon mutatta be munkáit. Alkotásait önálló tárlaton csupán halála után több évvel láthatták az érdeklődők. Munkái megtekinthetők az Iparművészeti Múzeumban és a Munkácsy Mihály Múzeum Jankay–Kolozsváry–Tevan Gyűjteményének állandó kiállításán.

Kiállításai

Egyéni

Válogatott csoportos kiállítások

Díjak, elismerések

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök