Szabó Pál (1893–1970)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a
a (Belső hivatkozások javítása)
3. sor: 3. sor:
== Élete ==
== Élete ==
-
[[1893]]. [[április 5.|április 5]]-én született, Biharugrán. Zsellércsaládból származik, elemi iskola mellett napszámos munkákat vállal majd kőműves inasnak áll [[1909]]-ben. Tehetsége és tudásvágya kimagaslik a szegényparaszti rétegből, de természetesen kilátásai semmivel sem jobbak, mint a kor „népgyermekeinek”. Csak másodjára sorozzák be közkatonának, [[1915]]-ben. Galíciába, majd az olasz frontra kerül. A Tanácsköztársaság bukása után, szülőfalujába internálják két évre. Biharugrán kőművesként dolgozik. [[1922]]-ben összeházasodik Kiss Etelkával. Először 1927-ben publikál a [[Körösvidék (1)|Körösvidék]] lapban. Emberek című regénye [[1930]]-ban jelenik meg, Móricz Zsigmond dicsérő kritikát ír a könyvről a Nyugatba, [[Féja Géza (1900-1978)|Féja Géza]] is érdeklődéssel fordul művei, személyisége felé. Írói pályafutása innentől kezdődik meg: bekerül az irodalmi vérkeringésbe, könyvei látnak napvilágot, közéleti újságokba közöl cikkeket, illetve olyan folyóiratokat szerkeszt, mint a Komádi és Vidéke vagy a [[Kelet Népe]], ahol [[Sinka István (1897-1969)|Sinka István]] szövegei is gyakran lejönnek. Politikailag is aktív: a [[Népi mozgalom|népi mozgalom]] tagja, országos alelnöke a Független Kisgazdapártnak. Később a szegényparasztság érdekeit jobban képviselő Nemzeti Parasztpár alapítója, elnöke. [[1944]]-ben Budapesten tartózkodik a főváros ostromakor. [[1945]] után tud igazán kibontakozni politikai és írói karrierje a szovjet befolyásnak köszönhetően, országgyűlési képviselő, elismert író. Támogatja Nagy Imre Sztálin halála utáni belpolitikáját. Fő művének a háromrészes Nyugtalan élet regénye tekinthető. [[1970]]. [[október 31.|október 31]]-én halt meg.
+
[[1893]]. [[április 5.|április 5]]-én született, Biharugrán. Zsellércsaládból származik, elemi iskola mellett napszámos munkákat vállal majd kőműves inasnak áll [[1909]]-ben. Tehetsége és tudásvágya kimagaslik a szegényparaszti rétegből, de természetesen kilátásai semmivel sem jobbak, mint a kor „népgyermekeinek”. Csak másodjára sorozzák be közkatonának, [[1915]]-ben. Galíciába, majd az olasz frontra kerül. A Tanácsköztársaság bukása után, szülőfalujába internálják két évre. Biharugrán kőművesként dolgozik. [[1922]]-ben összeházasodik Kiss Etelkával. Először 1927-ben publikál a [[Körösvidék (1)|Körösvidék]] lapban. Emberek című regénye [[1930]]-ban jelenik meg, Móricz Zsigmond dicsérő kritikát ír a könyvről a Nyugatba, [[Féja Géza (1900–1978)|Féja Géza]] is érdeklődéssel fordul művei, személyisége felé. Írói pályafutása innentől kezdődik meg: bekerül az irodalmi vérkeringésbe, könyvei látnak napvilágot, közéleti újságokba közöl cikkeket, illetve olyan folyóiratokat szerkeszt, mint a Komádi és Vidéke vagy a [[Kelet Népe]], ahol [[Sinka István (1897–1969)|Sinka István]] szövegei is gyakran lejönnek. Politikailag is aktív: a [[Népi mozgalom|népi mozgalom]] tagja, országos alelnöke a Független Kisgazdapártnak. Később a szegényparasztság érdekeit jobban képviselő Nemzeti Parasztpár alapítója, elnöke. [[1944]]-ben Budapesten tartózkodik a főváros ostromakor. [[1945]] után tud igazán kibontakozni politikai és írói karrierje a szovjet befolyásnak köszönhetően, országgyűlési képviselő, elismert író. Támogatja Nagy Imre Sztálin halála utáni belpolitikáját. Fő művének a háromrészes Nyugtalan élet regénye tekinthető. [[1970]]. [[október 31.|október 31]]-én halt meg.
== Emlékezete ==
== Emlékezete ==

A lap 2021. február 24., 08:22-kori változata

író, politikus.


Tartalomjegyzék

Élete

1893. április 5-én született, Biharugrán. Zsellércsaládból származik, elemi iskola mellett napszámos munkákat vállal majd kőműves inasnak áll 1909-ben. Tehetsége és tudásvágya kimagaslik a szegényparaszti rétegből, de természetesen kilátásai semmivel sem jobbak, mint a kor „népgyermekeinek”. Csak másodjára sorozzák be közkatonának, 1915-ben. Galíciába, majd az olasz frontra kerül. A Tanácsköztársaság bukása után, szülőfalujába internálják két évre. Biharugrán kőművesként dolgozik. 1922-ben összeházasodik Kiss Etelkával. Először 1927-ben publikál a Körösvidék lapban. Emberek című regénye 1930-ban jelenik meg, Móricz Zsigmond dicsérő kritikát ír a könyvről a Nyugatba, Féja Géza is érdeklődéssel fordul művei, személyisége felé. Írói pályafutása innentől kezdődik meg: bekerül az irodalmi vérkeringésbe, könyvei látnak napvilágot, közéleti újságokba közöl cikkeket, illetve olyan folyóiratokat szerkeszt, mint a Komádi és Vidéke vagy a Kelet Népe, ahol Sinka István szövegei is gyakran lejönnek. Politikailag is aktív: a népi mozgalom tagja, országos alelnöke a Független Kisgazdapártnak. Később a szegényparasztság érdekeit jobban képviselő Nemzeti Parasztpár alapítója, elnöke. 1944-ben Budapesten tartózkodik a főváros ostromakor. 1945 után tud igazán kibontakozni politikai és írói karrierje a szovjet befolyásnak köszönhetően, országgyűlési képviselő, elismert író. Támogatja Nagy Imre Sztálin halála utáni belpolitikáját. Fő művének a háromrészes Nyugtalan élet regénye tekinthető. 1970. október 31-én halt meg.

Emlékezete

Fontosabb művei


Fontosabb díjai

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök