Perlrott-Csaba Vilmos (1880–1955)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lodiszilvi (vitalap | szerkesztései) 2015. február 19., 17:51-kor történt szerkesztése után volt.

festőművész

Tanulmányai

Békéscsabán született 1880. február 2-án, az elemi iskola négy osztályát is itt végezte. Rajzkészségére az iskola tanítója figyelt fel legelőször, kinek tanácsára - de minden irányítás nélkül - kezdett rajzolni. 1899-től Pesten járt iskolába. Apja zenészt vagy órást akart belőle nevelni, a zene tanulásához azonban nem volt kedve; a festői pálya vonzotta.

1904 májusában Abonyba került Koszta Józsefhez, aki tehetségesnek tartotta, így már júliusban Nagybányára irányította. Itt Iványi Grünvald Béla tanítványa lett. A nagybányai festés- és szemléletmódban gyökerező első képe, a "Cigányok" (1904) alapján Ferenczy Károly párizsi ösztöndíjat szerzett számára. Párizs művészete sorsdöntő hatással volt fejlődésére. A Julian Akadémia, majd 1906 őszétől négy éven át Henri Matisse iskolája teljesen átalakította szemléletét. Képein uralkodóvá vált a konstrukció, a plasztikus formák szerkesztettsége. Nagybányára visszatértekor több barátjával együtt "neós"-nak nevezték el.

Munkássága

1908 és 1913 között egyre gyakoribbá váló párizsi kiállításai mellett képeivel Brüsszelben,Nizzában és Kölnben is szerepelt. 1911-ben Spanyolországban járt francia alapítványi ösztöndíjjal. Greco képeinek hatására Perlrott művészete az expresszionizmus irányába fordult.

A tízes évek elején "neós" barátaival "kivonult" Nagybányáról, és 1919-ig a kecskeméti művésztelepen dolgozott. Az 1920-as és 1930-as években kisebb megszakításokkal Németországban, majd Párizsban élt. Matisse és Braque hatása alól eltávolodott, és bizonyos mértékig visszatért a nagybányai elvekhez. Az 1930-as évek második felétől rendszeresen járt Szentendrére, ahol főként tájképeket festett. Itt élt 1948-tól haláláig. A két világháború között leggyakrabban a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) és a Tamás Galéria tárlatain lépett a nyilvánosság elé.

Művészetében ötvözni akarta a francia Fauves, az expresszionizmus és a magyar tradíció,elsősorban Koszta József és Ferenczy Károly formajegyeit.

Budapesten halt meg 1955. január 23-án.

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök