Pándy István (1867–1937)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lodiszilvi (vitalap | szerkesztései) 2015. február 19., 15:20-kor történt szerkesztése után volt.

ügyvéd

Ókígyóson született 1867. április 21-én. Apja, Pándy István, mint ügyvéd, az ókígyósi Wenckheim-birtok számtartója volt. Anyja Winkler Karolina. Testvére Pándy Kálmán, kinek nevét ma a gyulai kórház viseli. Pándy István felesége Keleti Malvin.

Pándy István alsóbb iskoláit Békéscsabán, Iglón, Aradon, Hódmezővásárhelyen, jogi tanulmányait Kassán és Budapesten végezte. 1902. november 2-án kapta meg oklevelét a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. 1887-1889 között két ízben a budapesti Tudomány- és Műegyetemi Olvasókör elnökének választották. 1894-től 1898-ig Déván, majd Békéscsabán dolgozott ügyvédként. Igazságkereső, a törvényeket jól alkalmazó jogász volt. Több mint tíz évig ügyészségi megbízott, a békéscsabai római katolikus egyháztanács és az iskolaszék tagja, majd később az egyház világi elnöke. Hosszú időn keresztül a Kasinó Egyesület háznagyaként tevékenykedett. A politikai életben is jelentős szerepet vállalt mint a békéscsabai Függetlenségi Párt elnöke, továbbá közreműködött Áchim L. András megválasztásában. Pándy István kezdeményezte a Kossuth-szobor felállítását, melynek érdekében gyűjtést szervezett. Tevékeny szerepet játszott a római katolikus templom felépítésében: ő volt az építkezés pénzügyi lebonyolítója.

1905 őszén megválasztották az Alkotmányvédő Bizottság intéző bizottsági tagjának. A Békés megyei képviselő-testületnek is tagja volt, ahol közismert lett éles hangú, bíráló felszólalásairól. 1917-ben elhunyt édesapja emlékére a békéscsabai Rudolf Főgimnáziumban alapítványt tett a "jó magyar érzésű" tanulók jutalmazására. Békéscsabán hunyt el, 1937. augusztus 8-án.

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök