Gazsy Endre (1924–1982)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a (Gazsy Endre (1924‒1982) lapot átneveztem Gazsy Endre (1924–1982) névre: Hosszú kötőjel)
a (Belső hivatkozás javítása)
8. sor: 8. sor:
== Munkássága ==
== Munkássága ==
-
[[1948]]-ban feleségével, '''Miklya Évával''' Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már az iskola igazgatójaként dolgozott, emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője. [[1949]]-ben megszületett Endre fiúk, 1952-ben pedig Csaba. [[1961]]-től egy évig a békéscsabai Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. [[1964]]-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. Felesége itt zenepedagógus lett,
+
[[1948]]-ban feleségével, '''Miklya Évával''' Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már az iskola igazgatójaként dolgozott, emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője. [[1949]]-ben megszületett Endre fiúk, 1952-ben pedig Csaba. [[1961]]-től egy évig a [[Békéscsaba|békéscsabai]] Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. [[1964]]-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. Felesége itt zenepedagógus lett,
Gazsy Endre pedig rajztanár. A tanári pálya mellett bekapcsolódott a város kulturális életébe, vetélkedőket, műsorokat vezetett, ismeretterjesztő előadásokat tartott. A rajzot sajátos egyedi szemlélettel oktatta, óráin a humorban sem holt hiány. A radír használatát nagyon szigorúan bűntette: kidobta az ablakon. Vonzotta a színészkedés, ebbéli tehetségét is felhasználta iskolai munkája során. 2016-ban posztumusz megkapta a Medgyesegyházáért emlékérmet.

== Kiállítások ==
== Kiállítások ==
-
* 1967 Jókai Művelődési Otthon KISZ Ifjúsági Klubja, Gyula
+
* 1967 Jókai Művelődési Otthon KISZ Ifjúsági Klubja, Gyula
* 1972 Békés Megyei Népújság szerkesztősége, Békéscsaba
* 1972 Békés Megyei Népújság szerkesztősége, Békéscsaba
* 1982 10. sz. Általános Iskola, Békéscsaba
* 1982 10. sz. Általános Iskola, Békéscsaba
23. sor: 23. sor:
== Emlékezete ==
== Emlékezete ==
-
* 2017. november 17-én avatták fel a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában a róla elnevezett [[Gazsy Endre rajz szaktanterem|rajz szaktantermet]].
+
* 2017. november 17-én avatták fel a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában a róla elnevezett [[Gazsy Endre rajz szaktanterem (Békéscsaba)|rajz szaktantermet]].
-
== Forrás ==
+
== Források ==
* Ifj. Gazsy Endre
* Ifj. Gazsy Endre
35. sor: 35. sor:
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1994_11/?query=%22Gazsy%20Endre%22&pg=244&layout=s Harmincéves a 10-es] In: Békés Megyei Hírlap 49. évf. 272. sz. (1994. november 17.)
* [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1994_11/?query=%22Gazsy%20Endre%22&pg=244&layout=s Harmincéves a 10-es] In: Békés Megyei Hírlap 49. évf. 272. sz. (1994. november 17.)
* [https://www.beol.hu/bekes/kozelet-bekes/medgyesegyhazi-napok-dijatadassal-685548/ Medgyesegyházi napok díjátadással] In: BEOL.hu 2016.09.26 (Látogatva: 2017.11.17.)
* [https://www.beol.hu/bekes/kozelet-bekes/medgyesegyhazi-napok-dijatadassal-685548/ Medgyesegyházi napok díjátadással] In: BEOL.hu 2016.09.26 (Látogatva: 2017.11.17.)
-
 
== Kapcsolódó irodalom ==
== Kapcsolódó irodalom ==
47. sor: 46. sor:
* [http://epa.oszk.hu/01200/01259/00024/pdf/Bar04.pdf Pecsenya Péter: Berki Zita – sikeres kezdet.] In: Barátság, 13. évf. 3. sz. (2006. június 15.) (Látogatva: 2015.11.10.)
* [http://epa.oszk.hu/01200/01259/00024/pdf/Bar04.pdf Pecsenya Péter: Berki Zita – sikeres kezdet.] In: Barátság, 13. évf. 3. sz. (2006. június 15.) (Látogatva: 2015.11.10.)
* [http://www.balkon.hu/2006/2006_10/2abszurd.html 'Felsejlik egy kis abszurd’ Pacsika Rudolffal beszélget Sz. Szilágyi Gábor.] In: Balkon (Kortárs művészeti folyóirat Budapest), 2006. 10. szám (Látogatva: 2015.11.10.)

[[Kategória:Békéscsaba]] [[Kategória:Képzőművészek]] [[Kategória:Festőművészek]] [[Kategória: Békéscsabai személyek]] [[Kategória: személyek]]
[[Kategória:Békéscsaba]] [[Kategória:Képzőművészek]] [[Kategória:Festőművészek]] [[Kategória: Békéscsabai személyek]] [[Kategória: személyek]]

A lap 2021. április 1., 11:35-kori változata

festőművész, tanyai, falusi tanító, rajztanár, konferanszié

Tartalomjegyzék

Élete

Gazsy Endre és felesége síremléke
Gazsy Endre 1924 szeptember 7-én született Ikerváron (Vas megye), Szülei elváltak, édesanyja egyedül nevelte fel. Gyermekkorát Újpesten töltötte. 1942-ben érettségizett a bencések által vezetett Pestújhelyi Kereskedelmi Iskolában, majd a szegényebb gyerekeknek ingyenes képzést biztosító Ludovikára került, és katonatiszti pályára készült. Az iskola szellemisége ugyan távol állt tőle, de a rendszeretet, a fegyelem, a kitartás meghatározta későbbi életét. Édesanyja időközben Szarvasra költözött, őt látogatta meg 1944 októberében, és az orosz megszállás előestéjén egy mozdonyra kéredzkedve az utolsó pillanatban hagyta el a várost, ám rövidesen, 1945-ben mégis orosz hadifogságba esett. Két évet töltött a brianszki erdőben, 1947. július 23-án tért haza Szarvasra. ahol elvégezte a tanítóképzőt, később rajztanári diplomát is szerzett. 1974-2015 között hat unokája és tíz dédunokája született. Gazsy Endre 1982 február 5-én, 57 éves korában hunyt el, a szarvasi úti katolikus temetőben helyezték végső nyugalomra.

Munkássága

1948-ban feleségével, Miklya Évával Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már az iskola igazgatójaként dolgozott, emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője. 1949-ben megszületett Endre fiúk, 1952-ben pedig Csaba. 1961-től egy évig a békéscsabai Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. 1964-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. Felesége itt zenepedagógus lett, Gazsy Endre pedig rajztanár. A tanári pálya mellett bekapcsolódott a város kulturális életébe, vetélkedőket, műsorokat vezetett, ismeretterjesztő előadásokat tartott. A rajzot sajátos egyedi szemlélettel oktatta, óráin a humorban sem holt hiány. A radír használatát nagyon szigorúan bűntette: kidobta az ablakon. Vonzotta a színészkedés, ebbéli tehetségét is felhasználta iskolai munkája során. 2016-ban posztumusz megkapta a Medgyesegyházáért emlékérmet.

Kiállítások

Emlékezete

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök