Andrássy út (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Forrás: Formázási hiba javítása)
(Ismertető rész - Fogalmazás módosítása)
1. sor: 1. sor:
-
[[Békéscsaba]] egyik legfontosabb útja, az Andrássy út, amely a város közepét nyugat-keleti irányban szeli át. Az utat a 19. század közepéig a város közepétől a Trefort utcáig építették be. Az út bal oldala a Szigligeti utcáig épült ki, majd a vasút megépülése után az út mindkét oldalát elkezdték beépíteni. Az Andrássy út volt [[Békéscsaba]] első kövezett utcája. Az út 1869-ben kapott először kőburkolatot. Gázhenger alkalmazásának, és a karbantartás hiánya miatt az út felülete hamar megkopott. 1884 körül az utat újra kövezték. Az út jobb oldalán végig húzódó járdát a helyben gyártott klinker téglából készítették, melyet 50 év használat után cseréltek le. 1925-ben Baukó András városi főmérnök tervei alapján és az ő vezetésével újabb útfelújítás következett.  
+
[[Békéscsaba]] egyik legfontosabb útja, az Andrássy út, amely a város közepét nyugat-keleti irányban szeli át. Az utat a 19. század közepéig a város közepétől a Trefort utcáig építették be. Az út bal oldala a Szigligeti utcáig épült ki, majd a vasút megépülése után az út mindkét oldalát elkezdték beépíteni. Az Andrássy út volt [[Békéscsaba]] első kövezett utcája. Az út 1869-ben kapott először kőburkolatot. Az út felülete hamar megkopott, ezért 1884 körül az utat újra kövezték. Az út jobb oldalán végig húzódó, a helyben gyártott klinker téglából készült járdát 50 év használat után újították fel. Baukó András városi főmérnök vezetésével, az általa készített tervek alapján 1925-ben újabb felújítási munkákat végeztek az Andrássy úton.  
''Ezen az utcán haladt át az Alföldi Első Gazdasági Vasút Békéscsaba-Békés szárnyvonalának belvárosi szakasza''', melynek  személyforgalma 1903. augusztus 8-án indult el, majd 1960 október elsején szűnt meg.  Az út 1990 óta ismét '''gróf [http://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy_Gyula_%28politikus,_1823%E2%80%931890%29 Andrássy Gyula (1823-1890) politikus]''' nevét viseli.
''Ezen az utcán haladt át az Alföldi Első Gazdasági Vasút Békéscsaba-Békés szárnyvonalának belvárosi szakasza''', melynek  személyforgalma 1903. augusztus 8-án indult el, majd 1960 október elsején szűnt meg.  Az út 1990 óta ismét '''gróf [http://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy_Gyula_%28politikus,_1823%E2%80%931890%29 Andrássy Gyula (1823-1890) politikus]''' nevét viseli.

A lap 2013. június 16., 15:03-kori változata

Békéscsaba egyik legfontosabb útja, az Andrássy út, amely a város közepét nyugat-keleti irányban szeli át. Az utat a 19. század közepéig a város közepétől a Trefort utcáig építették be. Az út bal oldala a Szigligeti utcáig épült ki, majd a vasút megépülése után az út mindkét oldalát elkezdték beépíteni. Az Andrássy út volt Békéscsaba első kövezett utcája. Az út 1869-ben kapott először kőburkolatot. Az út felülete hamar megkopott, ezért 1884 körül az utat újra kövezték. Az út jobb oldalán végig húzódó, a helyben gyártott klinker téglából készült járdát 50 év használat után újították fel. Baukó András városi főmérnök vezetésével, az általa készített tervek alapján 1925-ben újabb felújítási munkákat végeztek az Andrássy úton.

Ezen az utcán haladt át az Alföldi Első Gazdasági Vasút Békéscsaba-Békés szárnyvonalának belvárosi szakasza', melynek személyforgalma 1903. augusztus 8-án indult el, majd 1960 október elsején szűnt meg. Az út 1990 óta ismét gróf Andrássy Gyula (1823-1890) politikus nevét viseli.

Tartalomjegyzék

Az út korábbi nevei

Képgaléria

Forrás

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök