Haan Antal (1827–1888)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2021. február 24., 19:01-kor történt szerkesztése után volt.

festőművész

Tartalomjegyzék

Élete

Haan Antal.jpg

Békéscsabán született 1827. január 5-én. Édesapja Haan János, evangélikus lelkész, édesanyja Petényi Judit Mária. Hetedik gyermek volt, testvérei: Vilmos János ügyvéd; Vilhelmina Johanna (Molnár Józsefné); Anna Constantina; Lajos, lelkész és történetíró; Károly Albert, városi írnok és levéltáros; Constantina Elisabetha.

Az általános iskolai tanulmányait Békéscsabán végezte. Szívesen faragott figurákat a padlóra vagy az iskolapadba. Gimnáziumba Szarvasra járt, verseket írt és igen szépen rajzolt. Itt szerezte művészeti alapismereteit, s ebben az időben döntött – szülei támogatásával – a művészi pálya mellett. A felsőbb osztályt Eperjesen folytatta. Rajzain diáktársai, tanárai és az eperjesi szépasszonyok szerepeltek. Ezután Pestre került, majd 1845 októberétől Bécsben tanult a képzőművészeti akadémián, Leopold Kuppelwieser és Ferdinand Georg Waldmüller voltak az oktatói. Utóbbi a pozsonyi országgyűléshez intézett levelében határozottan kiállt diákjai – Haan Antal, Zichy Mihály és Orlai Petrics Sámuel – mellett, szorgalmazva mielőbbi támogatásukat.

Haan Antal npt.jpg

A bizonyítvány megszerzését az 1848–49-es események akadályozták: a szabadságharcban mint tiszt, aktívan részt vett, a világosi fegyverletételt követően azonban lefokozták közlegénnyé. Az osztrák besorozást elkerülve az 1840-es évek végétől az 1850-es évek elejéig főleg Olaszországban munkálkodott, műalkotások másolásából élt. 1851. március 7-én állították ki bizonyítványát, amit Bécsben vett át.

Ezt követően visszatért Csabára, ahol portrékat készített. Szívesen kirándult a környező városokba (Arad, Nagyvárad). Édesapja 1855-ben bekövetkező halála után, a Bach-korszak elkeserítő légkörét érzékelve ismét kiköltözött Itáliába, várta a megfelelő alkalmat, hogy hazatérhessen. Rómában műtermet alakított ki, megtanult olaszul, franciául és angolul. A Vatikánban megismerte Ipolyi Arnoldot. Új reményekkel visszatért Magyarországra: előbb Pestre, majd Ipolyi invitálására Egerbe, később Szent-Keresztre ment. Édesanyja 1863-as halálát követően az örökségből Békéscsabán villát építtetett és gyönyörű kertet alakított ki. A magával hozott etruszk vázákat, római és egyiptomi értéktárgyakat Mogyoróssy János kezdeményezésére megvásárolt a szerveződő megyei múzeum. 1862-től egészen a hetvenes évek elejéig Békéscsabán élt és alkotott, majd visszatért Olaszországba. Capri szigetén az ókori erőd helyén emeletes villát (Il Fortino) alakíttatott ki. Kedvelt kirándulóhelye volt a Nápolyi-öböl. Festményeket másolt a Magyar Nemzeti Múzeumnak, ami miatt többször hazatért. Sikertelenül pályázta meg az Eszterházy-képtár igazgatói pozícióját. Olaszországban többször meglátogatta őt Tisza Lajos, Göndöcs Benedek, Bulyovszky Lilla színésznő. Mária Anna, Frigyes Károly porosz herceg özvegye „Capri remetéjének” nevezte el. Látogatóban volt nála több festőtárs is: Markó András, Talmage White, Alberto Garibaldi. Ismerte Hector Berlioz francia zeneszerzőt, aki koncertet is adott villájában. Haan szomszédja és barátja Mac Kowen, amerikai ezredes volt.

Anacaprin (Felső-Capri) halt meg 1888. május 9-én. A helyi temetőben temették el.

Munkássága

A szabadságharc utáni Magyarországot a művészeti élet sivársága jellemezte, ami Haant távozásra kényszerítette: társaival együtt Olaszországban próbált szerencsét, ahol tanulmányozta és másolta a nagy reneszánsz művészek munkáit. A Békéscsabán töltött 10 év alatt főleg oltárképeket és portrékat készített. Az evangélikus egyház kérésére megfestette az Evangélikus Kistemplom oltárképét, továbbá elkészítette olyan jeles személyiségek arcképét, mint Kossuth, Széchenyi, Deák vagy Teleki László. Megrendelői között volt a Sztraka és a Stark család is. Megbízást kapott a Nemzeti Múzeumtól a Vatikánban található Rafaello-, Tiziano- és Giotto-freskók reprodukálására, mely munkái ma a Nemzeti Galériában találhatóak.

A Capri szigetén töltött, haláláig tartó időszakában már kevesebb munkája volt, nehéz anyagi körülmények között élt, az otthonról érkező megrendelések foglalkoztatták. Oltárképeit és portréit a klasszicizmusra jellemző pontossággal és aprólékossággal készítette, ecsetkezelésére és színhasználatára pedig nagy hatással volt az általa jól ismert és szeretett reneszánsz. Legnagyobbra értékelt művei főleg másolatok. Alkotásainak többsége a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, illetve az Evangélikus Egyház tulajdonában állnak. Ezeken kívül Haan-festmény található a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Múzeum 1848-as gyűjteményében, a szekszárdi Vosinszky Mór Múzeumban, valamint a Vatikánban, Angliában, Franciaországban és Amerikában is.

Foglalkozott az ősrégészettel (archeológia) is, a festmények mellett műértékekkel is gyarapította a közgyűjteményeket. Ő fedezte fel 1850-ban azt a szarmati kori sírt, ami Békéscsaba első régészeti tárgya volt. 1854-ben 10–11. századi tárgyakat adományozott a Nemzeti Múzeumnak. Capri szigetén, Tiberius palotájánál gyakran végzett régészeti ásatást. Tagja volt a Mogyoróssy János kezdeményezésére felállított Megyei Állandó Régészeti Bizottságnak.

Egykori diákként adománnyal támogatta a szarvasi Evangélikus Gimnáziumot. A gimnázium régiségtárát gyarapítva lávakőzetet küldött a Vezúvból. Arra is volt példa, hogy festményt adományozott: a helyreállítás alatt álló apateleki templomnak oltárképet adott.

Fontosabb művei

Emlékezete

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök