Sztojcsev Szvetoszláv (1959–2020)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2020. december 1., 13:07-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

író, szerkesztő

Tartalomjegyzék

Élete

Sztojcsev Szvetoszláv 1959. november 23-án született Gabrovóban, Bulgáriában. Családja később Plovdivba, majd Szófiába költözött. Édesanyja irodalomtanár, édesapja újságíró, karikaturista, vezető szófiai napilapok szerkesztője volt. Ennek köszönhetően a legtermészetesebb közeg volt számára a szerkesztőség világa, az újságírói pályát választotta. (A családi hagyományt ma a fia folytatja.)

Egyetemi tanulmányait orosz szakon kezdte Szófiában, eközben magyar nyelvet is tanult. 1979-ben ösztöndíjat nyert magyarországi tanulmányok folytatására. Egy év budapesti nyelvtanulás után, 1980 és 1985 között a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakára járt. Harmadéves korától a magyar mellé a finnugor szakot is felvette, finnül és észtül tanult.

1985-ben megnősült, Juhász Orsolyát vette feleségül. Három gyermekük született: Iván, Eszter és Zsófia.

Sztojcsev Szvetoszláv 2020. november 30-án hunyt el.

Munkássága

Tanulmányai végeztével visszatért Szófiába, ahol megvalósult gyermekkori álma: újságíró lett, 1987-től a Sofia News című hetilapnál dolgozott. Magyarnyelv-tudását fordításaiban kamatoztatta. A rádió számára Rejtő-regényeket fordított, de olyan mozifilmek bolgár nyelvre ültetése is az ő munkája, mint a Makk Károly rendezte Szerelem vagy a Macskafogó.

1990-ben családjával visszaköltözött Magyarországra, Békéscsabán telepedtek le. A közélet, a politika iránt mindig érdeklődő újságíróként nagyon izgalmas időszak volt ez számára. Miközben az első évben képesítés nélküli segédápolóként dolgozott a Degré utcai gyermekotthonban, cikkei és írásai rendszeresen megjelentek a Délkelet című lapban.

Az első önkormányzati választások után polgármesterré választott Pap János felajánlotta neki egy önkormányzati hetilap megálmodását, létrehozását, szerkesztését. Ez lett a Heti Mérleg (később: Csabai Mérleg), melynek 1991 és 2006 között volt főszerkesztője. Ezt követően 9 évig az Alexandra Könyvesboltban dolgozott. 2017-ben lett a Békés Megyei Könyvtár munkatársa. Több száz szócikk megírásával segítette a BékésWiki bővítését. Nevéhez fűződik a Csabai szemelvények helyismereti blog sajtóhíreinek összeállítása.

Az újságírói és szerkesztő munka mellett kezdett el verseket és rövidprózai alkotásokat írni. Bolgárul csak fordításban jelentek meg írásai. 1993-ban első helyezést ért el a Tevan Irodalmi Szabadiskola pályázatán. 1996-ban megjelent bolgár nyelvű kötete (magyarul: Kandallótűz), melyben saját írásait fordította le, a borítót az édesapja tervezte.

Költeményei a Heti, majd Csabai Mérleg mellett a Barátság, a Bárka, a – kétnyelvű – Haemus, a Képírás, a Napút, a Polisz, a Tiszatáj című folyóiratokban, valamint a Magoncok és morzsák című antológiában (Napkút, 2006) jelentek meg.

A Magyar Írószövetség tagja volt.

Önálló kötetei

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök