Gávai Gaal Jenő (1846–1934)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
Jzoltan (vitalap | szerkesztései)
(Új oldal, tartalma: „közgazdász, műegyetemi tanár, MTA tagja, politikus == Élete == Gávai Gaal Jenő '''Pusztagerendáson (Gerendás) született 1846. [[szeptember 14.|szeptembe…”)
Újabb szerkesztés →

A lap 2022. január 31., 13:01-kori változata

közgazdász, műegyetemi tanár, MTA tagja, politikus

Tartalomjegyzék

Élete

Gávai Gaal Jenő Pusztagerendáson (Gerendás) született 1846. szeptember 14-én. Édesapja Gávai Gaal Sándor, édesanyja László Franciska. Testvérei: Ferenc, Matild, Sándor és Gizella.

Régi nemesi család leszármazottja, a Gaal családnak a Szabolcs megyei Gáván és a Bihar megyei Földesen voltak birtokai. A család 1811 és 1816 között vagyona nagy részét elvesztette. Gaal Jenő felmenői a 18. század elején telepedtek le Békés megyében, gazdálkodók voltak.

Gaal Jenő az elemi iskoláit Békéscsabán végezte, gimnáziumi tanulmányait Selmecbányán kezdte, Pozsonyban érettségizett. Jogi tanulmányait 1865-ben kezdte a pesti egyetemen, ahol 1871-ben jog- és államtudományi doktori oklevelet szerzett. A jogi diploma megszerzését követően a bécsi műegyetemen és a kereskedelmi akadémián tanult.

1883-ban báró Tomassics Miklós és Györöki Edelspacher Antónia dédunokáját, Varjassy Lenkét vette feleségül. Gyermekük nem született, Varjassy Lenke egy árván maradt unokatestvérét, Varjassy Lajost fogadták örökbe 1888-ban. A családnak Varjassy Lenke révén földbirtokai vannak Lőkösházán.

Egyetemi éveit követően rendszeresen utazott, bejárta Európa több országát, eljutott Oroszországba is. Folyékonyan beszélt németül, angolul, románul, spanyolul, franciául és oroszul.

Gaal Jenő Budapesten hunyt el 1943. május 19-én, a Fiumei úti sírkertben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2004-ben védetté nyilvánította.

Munkássága

Pályafutását Aradon kezdte, mint megyei hivatalnok. Egyik kezdeményezője és szervezője volt 1872-ben az Aradi Kereskedelmi és Iparkamara megalakításának, melynek főtitkára, az aradi gazdasági egyesület alelnöke volt.

Már egyetemi évei alatt rendszeresen látogatta a Magyar Tudományos Akadémia előadásait, ahol Deák Ferenc tett rá mély benyomást. Ennek hatására kezdte el látogatni a képviselőház üléseit is. Az 1865-ben összehívott országgyűlés alatt végighallgatta Deák Ferenc akkori fontosabb beszédeit. 1878-tól 1893-ig a Nemzeti Párt országgyűlési képviselője (1878–1881: Pécskai választókerület, 1881–1884: Világosi vk., 1884–1893: Pécskai választókerület), a párt egyik vezérszónoka volt. 1893-ban a Kereskedelemügyi Minisztériumban kinevezték az Iparfejlesztési és Külkereskedelmi Főosztály vezetőjévé, 1894-től 1916-ig a Királyi József Műegyetemen a nemzetgazdaságtan magán-, helyettes- majd nyilvános rendes tanáraként foglalkoztatták.

1896-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett (1896-tól levelező, 1908-tól rendes tag). 1926 és 1934 között az MTA Nemzetgazdasági Bizottsága elnöki teendőit látta el. Akadémiai rendes tagsági székfoglalójában Széchenyi István a Pesti Hengermalom Társaság megalapítása és felvirágoztatása körüli működését ismertette, megvilágítva a magyar ipar fejlesztéséért tett érdemeit.

1907-től 1913-ig a Magyar Társadalomtudományi Egyesület egyik igazgatójaként, a kivándorlási tanács elnökeként tevékenykedett. 1908-ban a főrendiház tagja lett. 1916-ban nyugállományba vonult.

Gazdaságtörténettel, elsősorban a 18–19. századi magyar nemzetgazdaság kialakulásának történetével, Tessedik Sámuel, Berzeviczy Gergely és gróf Széchenyi István munkásságával foglalkozott. Magyarországon az elsők között vizsgálta a kivándorlás gazdasági és társadalmi hatásait. Különösen értékesek város- és vármegyetörténeti monográfiái, valamint szociálpolitikai elemzései. Nevéhez fűződik a kétkötetes, 1907-ben megjelent Magyarország közgazdasági és társadalmi politikája a második ezredév küszöbén című gazdaságtörténeti tanulmány.

Az első világháborút követően, 1919 januárjában Lóczy Lajosnak, a Területvédő Liga első elnökének felhívására részt vett a külföldi tanulmányozó missziók felvilágosításában. Angol nyelven emlékiratot szerkesztett, melyben Arad megye példáján mutatta be, hogy a románság betelepítése mikor és milyen körülmények között történt.

A magyar–román határmegállapítás

1922-ben a magyar–román határmegállapítás ügye miatt járt a Határmegállapító Központban, és felkutatott minden forrást, hogy a magyar érdekeket támogassa. Angol nyelven elkészítette az Arad megyére vonatkozó emlékiratát, melyeknek kinyomatott példányait bel- és külföldre is elküldte. Amikor arról értesült, hogy a románok Gesztet, Artándot, Biharkeresztest, sőt Arad megyében Eleket és vele Lőkösházát is meg akarják szerezni, akciót indított, hogy a nemzetközi bizottság francia, angol, olasz és japán tagjait meggyőzze a követelés jogtalanságáról. 1922. február 21-én Biharkeresztesre, és onnan Nagyváradra rendelte a nemzetközi döntőbizottság. Hófúvások miatt, családja kérésére lemondott az utazásról. Végül februári 27-én indult útnak és utazott le Aradra, ahová a nemzetközi bizottság egy nappal korábban különvonaton érkezett meg. Bár hivatalos határátlépési engedélyt nem kapott, és sem a román, sem a magyar határőrizeti szervek nem tudtak érkezéséről, végül részt tudott venni, a bizottság február 28-án megtartott ülésén.

„A japáni őrnagyot kivéve, mindegyikkel saját nyelvén beszéltem. Az elnöknél nem mulasztottam el felemlíteni, hogy Millerand francia köztársasági elnökkel, sőt feleségével is ismerős vagyok, mert velők Svájcban és Budapesten, amott vagy ötször, találkoztam. Az angol delegátus megtudta, hogy tagja vagyok a Royal Economic Societynak és a new yorki Akademy of Political Science-nak. Az olasz és oláh ezredeseknél is találtam valamit, ami bebizonyította, hogy országaikban nem vagyok járatlan. A kihallgattatás a bizottság formaszerű ülésében történt, melynek megnyitása után az elnök nekem adta a szót. Egy órában állapították meg francia előadásom időtartamát. Az alatt senki sem szólt közbe. Utána sem intéztek hozzám kérdéseket. Az igaz, hogy az adott keretben, melyet a magyar biztos közölt velem, minden felmerülhető ellenvetésre előzetesen igyekeztem megfelelni” – írta emlékirataiban Gaal Jenő.

A románok az eleki járást, Eleket, a 22 ezer hold területű Lőkösházának több, mint felét, valamint a vasútállomást is követelték. Gaal Jenő emlékiratokat, adatgyűjteményeket és térképeket bocsátott a delegáció rendelkezésére, melyek a román fél adatait megcáfoltak. Végül 1922. augusztus 28-án Budapesten Magyarország javára dőlt el a kérdés. Közbenjárásának köszönhető, hogy Lőkösházát, Eleket, Gesztet, Ártándot és Biharkeresztest nem csatolták el Magyarországtól.

Díjak, elismerések

Emlékezete

Főbb művei

Gávai Gaal Jenő a Magyar Társadalomtudományi Szemle (1908–1911) és az Aradi Gazdasági Egyesület Évkönyveinek szerkesztője (1876–1883) volt. Írásai az előbbieken kívül – többek között – a Győri Közlönyben (1892), a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Heti Értesítőjében (1898–1909), a Magyar Iparban (1899–1901), az Alkotmányban (1901), a Magyar Államban (1901), a Magyar Tisztviselők Lapjában (1901), az Akadémiai Értesítőben (1901–1918), a Közgazdasági Szemlében (1902, 1925), a Budapesti Hírlapban (1903), a Politikai Hetiszemlében (1903), a Vasúti és Hajózási Hetilapban (1907), a Népmívelésben (1907), a Magyar Paedagogiában (1909), a Pester Lloydban (1909) és az Aradi Közlönyben (1911) jelentek meg.

Források

A lap eredeti címe: „http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/G%C3%A1vai_Gaal_Jen%C5%91_(1846%E2%80%931934)”
Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök