Wenckheim-kastély (Gerla)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Fotógaléria elnevezés módosítása képgalériára)
a (Kiegészítés)
 
(34 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
-
[[Fájl:Gerla_20030717_017.jpg|bélyegkép|A gerlai Wenckheim kastély főbejárata]]A gerlai Wenckheim kastély helyén az 1500-as években ferencesrendi kolostor állt. A barokk stílusú '''kastély terveit Ybl Miklós készítette 1854-ben''' gróf '''[[Wenckheim Károly]]''' felkérésére. Az emeletes rész és az istálló 1860-ban készült el. A 37 szobás "U" alakú épület közepében elhelyezett kastélykápolna építése 1869-ben fejeződött be. '''1915-1944''' között a kastély és a birtok tulajdonosa gróf '''[[Wenckheim Jenő]]''' volt. A II. világháborút követő államosítás során a kastély állami tulajdonba került és a település általános iskolája kapott benne helyet.
+
A Wenckheim-kastély [[Gerla]] központjában, a Wenckheim téren (korábbi nevén Marx téren), a buszforduló mögött áll. A gerlai bekötőút, a Csabai út egyenesen a Wenckheim térre, a kastélyhoz vezet.
-
A 2 ha-ra zsugorodott '''kastélyparkot 1989-ben védetté nyilvánították'''. A park öreg fái bekerültek az országos nyilvántartásba.  
+
-
A műemlék jellegű épületet az önkormányzat több ízben eladta. Utoljára '''2010-ben értékesítették''' azzal a feltétellel, hogy a vevőnek 5 éven belül fel kell újítania.
+
== Története ==
 +
[[Fájl:Gerla_20030717_017.jpg|bélyegkép|300px|A gerlai Wenckheim kastély főbejárata]]
 +
A gerlai kastély '''terveit gróf [[Wenckheim Károly (1811–1891)|Wenckheim Károly]] felkérésére [[Ybl Miklós (1814–1891)|Ybl Miklós]] készítette''' [[1854|1854-ben]]. [[1860|1860-ban]] elkészült a '''37 szobás, U alakú''' épület, melyen a '''romantikus historizmus''' jellegzetességei láthatók. A kastély közepén elhelyezett '''[[Szeplőtelen Fogantatás-kápolna (Gerla)|kápolnát]]''' [[1861]]. [[október 14.|október 14-én]] Rázel József prépost szentelte fel. A kúria mellett '''romantikus stílusú istálló, kocsiszín és [[Magtár (Gerla)|magtár]]''' épült. A '''[[Kastélypark (Gerla)|kastélypark]]''' egykor mesterséges tóval rendelkezett.
-
== Képgaléria ==
+
Wenckheim Károly halála után a gerlai kastélyt és a birtokot '''[[Wenckheim Géza (1847–1924)|Wenckheim Géza]]''' örökölte. Ebben az időszakban kibővítették a kastélyt. [[1915|1915-től]] a gróf fia, '''[[Wenckheim Jenő (1883–1944)|Wenckheim Jenő]]''' irányította a birtokot, akit [[1944|1944-ben]] a kastélyparkban temettek el. Földi maradványait [[1964|1964-ben]] exhumálták és a gerlai temetőben, szülei sírjában helyezték örök nyugalomra.
-
<gallery>
+
A Wenckheim család [[1944]] őszén távozott a kastélyból, az ingatlant kifosztották. A II. világháborút követő '''államosítás''' során a kastély állami tulajdonba került. Az ingatlanban tsz-iroda, pártiroda, rendőrség, orvosi rendelő, ÁFÉSZ-üzlet, óvoda kapott helyett, továbbá szolgálati lakásokat is kialakítottak. [[1947|1947-től]] [[1984|1984-ig]] itt működött az '''általános iskola'''. A kastélyt '''életveszélyessé nyilvánították, majd kiürítették'''.
-
File:20041121_gerla_fak_kastely_022.jpg|Belső udvar
+
-
File:20041121_gerla_fak_kastely_026.jpg|Belső udvar
+
-
File:Gerla_20030717_018.jpg
+
-
File:20041121_gerla_fak_kastely_060.jpg
+
-
File:20041121_gerla_fak_kastely_032.jpg|Kastélykápolna
+
-
File:20041121_gerla_fak_kastely_037.jpg|A kastélykápolna bejárata
+
-
File:20041121_gerla_fak_kastely_040.jpg|Pálmaház
+
-
File:20041121_gerla_fak_kastely_050.jpg|Kastélypark, platánfa
+
-
File:20041121_gerla_fak_kastely_054.jpg
+
-
</gallery>
+
-
== Lásd még ==
+
A 6,6 hektár méretű angolkert 2 hektárosra zsugorodott. A park értékes fáit, a tulipánfákat, a vérbükköket és a hamisciprusokat kivágták. '''A kastélyparkot [[1989|1989-ben]] védetté nyilvánították'''. A park legidősebb, legnagyobb méretű fái országos nyilvántartásba kerültek. [[2016|2016-ban]] megalakult a '''[[Gerlai Wenckheim Társaság Egyesület|Gerlai Wenckheim Társaság]]''', mely rendbe hozta, és fenntartja a kastélyparkot, ahol több rendezvényt is szerveznek.
-
* [[Gerla]]  
+
A '''romos, műemlék''' épületet a békéscsabai önkormányzat több alkalommal eladta. A kastély kápolnája a katolikus egyház kezelésébe ment át. [[2001|2001-ben]] az egyház az örökös használati jogának fenntartása mellett átengedte a tulajdonjogot a Leonardo CAD Bt.-nek. A betéti társaság felújíttatta a Szeplőtelen Fogantatás-kápolnát.
-
== Forrás ==
+
A kastélyt [[2010|2010-ben]] '''értékesítették''' azzal a feltétellel, hogy a vevőnek öt éven belül fel kell újítania. [[2018|2018-ban]] új tulajdonosa lett az ingatlannak, a felújítás [[2024|2024-re]] várható.
 +
 
 +
== Képgaléria ==
 +
<gallery widths="300px" heights="300px">
 +
File:20041121_gerla_fak_kastely_022.jpg|Belső udvar (2004)
 +
File:20041121_gerla_fak_kastely_026.jpg|Belső udvar (2004)
 +
File:Gerla_20030717_018.jpg|(2003)
 +
File:20041121_gerla_fak_kastely_060.jpg|(2004)
 +
File:20041121_gerla_fak_kastely_032.jpg|Kastélykápolna (2004)
 +
File:20041121_gerla_fak_kastely_037.jpg|A kastélykápolna bejárata (2004)
 +
File:20041121_gerla_fak_kastely_040.jpg|Pálmaház (2004)
 +
File:20041121_gerla_fak_kastely_050.jpg|Kastélypark, platánfa (2004)
 +
File:20041121_gerla_fak_kastely_054.jpg|A kastély a parkfelől (2004)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0148.jpg|Ezt az épületrészt tanácsi, önkormányzati célokra használták (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0152.jpg‎|Kilátás a teraszról (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0135.jpg|Pinceajtó (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0139.jpg|A pinceajtó díszei (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0052.jpg‎|Kilátás a kastélyra a pálmaház ablakából (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0055.jpg‎|Vörös márvány kagyló maradványai (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0075.jpg|Faragott csigalépcső (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0051.jpg|A pálmaház folyosója (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0120.jpg|Az 1980-as években ebben az épületrészben fog- és gyermekorvosi rendelő működött (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_0198.jpg|A kapubejáró ajtaja (2011)
 +
File:20111203_gerlai_kastely_fotozta_vincze_andrea_171.jpg|Kastélyrészlet a park felől (2011)
 +
Fájl:Gerla_kastely_kalyhacsempe_1_foldszintrol_800.jpg|Kályhacsempe darabja a földszintről (2012)
 +
Fájl:Gerla_kastely_kalyhacsempe_2_emeleti.jpg|Kályhacsempe darabja az emeleti részről (2012)
 +
</gallery>
 +
 
 +
== Lásd még ==
 +
* [[Gerla]]
 +
* [[Kastélypark (Gerla)]]
 +
* [[Szeplőtelen Fogantatás-kápolna (Gerla)]]
 +
* [[Wenckheim Géza (1847–1924)]]
 +
* [[Wenckheim Jenő (1883–1944)]]
 +
* [[Wenckheim Károly (1811–1891)]]
-
* Szelekovszky László: Kastélyok és kúriák Békés megyében. Békéscsaba : Körös-Maros Parkért Egyesület, 2008. [http://ek.bmk.hu/jetspeed/portal/browser.psml?docID=667&secID=4445 Elektronikus változat]
+
== Források ==
-
* [http://wenckheim.hu/gerla.htm Weinckheim kastélyok: Gerla. In: Wenckheim.hu] (2011.11.03.)
+
* A Doboz-Gerlapusztán lévő Wenckheim Jenő féle kastély felhasználása. Irat. 1948 (Lelőhely: Békés Megyei Levéltár, [http://europeanalocal.bmk.hu:80/?docId=38161 EuropeanaLocal]) (Látogatva: 2011. 12. 19.)
 +
* Az Év Fája. In: [https://behir.hu/web/content/merleg/2019/14/csabai-merleg-2019-14.pdf Csabai Mérleg, 29. évf. 14. szám (2019. július 18.) 1. p.] (Látogatva: 2022. 08. 10.)
 +
* Jegyzőkönyv a gerlai Wenckheim kastély birtokba vételéről. Irat. 1948 (Lelőhely: Békés Megyei Levéltár, [http://europeanalocal.bmk.hu:80/?docId=38162 EuropeanaLocal] (Látogatva: 2011. 12. 19.)
 +
* Kastély. In: [https://behir.hu/web/content/merleg/2022/5/csabai-merleg-2022-5.pdf Csabai Mérleg, 32. évf. 5. szám (2022. március 10.) 5. p.] (Látogatva: 2022. 08. 10.)
 +
* Katholikus hitélet. In: [https://adt.arcanum.com/hu/view/KatholikusNeplap_1861_2/?pg=144&layout=s Katholikus Néplap, 14. évf. 45. szám (1861. október 31.) 365. p.] (Látogatva: 2022. 08. 10.)
 +
* Nagy András, D. – Varga Árpád: A Wenckheim család Békés megyében a XIX–XX. században. Budapest : Nonpareille Plus, 2006 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Szelekovszky László: Kastélyok és kúriák Békés megyében. Békéscsaba : Körös-Maros Parkért Egyesület, 2008 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár, [http://ek.bmk.hu:80/?docId=667 Békés Megyei Elektronikus Könyvtár ] (Látogatva: 2011. 12. 19.)
 +
* Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon : Békés megye kastélyai és kúriái. Budapest : Fo-Rom Invest, 2009. 19–22. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Wenckheim-kastélyok: Gerla. In: [http://wenckheim.hu/gerla.htm Wenckheim.hu] (Látogatva: 2022. 08. 09.)
== Kapcsolódó irodalom ==
== Kapcsolódó irodalom ==
 +
* A gerlai kastély jövője. In: [https://behir.hu/web/content/merleg/2016/3/csabai-merleg-2016-3.pdf Csabai Mérleg, 26. évf. 3. szám (2016. február 11.) 9. p.] (Látogatva: 2022. 08. 10.)
 +
* A gerlai közoktatás történetének 150 éve. Gerla : Gerlai Általános Művelődési Közp., 2011 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Bugár-Mészáros Károly: Alföldi kastélyok és kúriák hasznositási lehetőségei. In: Magyar építőipar, 36. évf. 9–10. sz. (1987) 521–524. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Busa László: Békés megyei kastélyok állapota és parkjaik növényállományának taxanómiai felmérése I. 1988. 110–125 p. (kézirat) (Lelőhely: Békés Megyei Levéltár, Gyula)
 +
* Busa László: Örökölt kastélyok és kastélyparkok. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1988_02/?pg=102&layout=s Békés Megyei Népújság, 43. évf. 37. szám (1988. február 13.) 7. p.]
 +
* Halász Csilla, Őrfi József, Viczián Zsófia: Ybl összes : 52 város, 113 épület. Budapest : Látóhatár, 2014 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Hankó József: Két évszázad a Wenckheim családdal. Gyula : Linotype Bt., 2000 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Horváth Hilda: Stílus, szellem, tradíció. Budapest : Szindbád Nonprofit Kft. : Trianon Múzeum Alapítvány, 2010
 +
* Megóvják a gerlai Wenckheim kápolnát. In: Békés Megyei Hírlap, 60. évf. 145. sz. (2005. június 23.) 3. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Megújulhat a gerlai kastély. In: [https://behir.hu/web/content/merleg/2011/1/csabai-merleg-2011-1.pdf Csabai Mérleg, 21. évf. 1. szám (2011. január 13.) 1., 4. p.]
 +
* Mi lesz veled, Gerla? In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1991_07/?pg=128&layout=s Békés Megyei Hírlap, 46. évf. 163. szám (1991. július 13–14.) 9. p.]
 +
* Szabó Tünde: A gerlai Wenckheim kastély. Békéscsaba : Szabó Tünde, 1996 (szakdolgozat) (Lelőhely: Gerlai Általános Művelődési Központ)
 +
* Orodán Zsuzsanna: Múltidéző Wenckheim kastélytúra. Békéscsaba : Munkácsy Mihály Múz., 2020 (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Varga Diána: A gerlai kastély jövője. In: [Csabai Mérleg, 26. évf. 4. szám (2016. február 25.) 1., 3. p.] (Látogatva: 2022. 08. 10.)
-
* Bugár-Mészáros Károly: Alföldi kastélyok és kúriák hasznositási lehetőségei. In: Magyar építőipar 36.évf. (1987) 9-10.sz. 521-524. p.
+
== Térképek, birtokvázlatok ==
-
* Megóvják a gerlai Wenckheim kápolnát. In: Békés Megyei Hírlap 60. évf. (2005. jún. 23.) 145. 3.p.
+
* Gerla. Birtokvázlat. 1923 (Lelőhely: Békéscsabai Földhivatal)
 +
* [http://maps.google.com/?ie=UTF8&ll=46.699252,21.186098&spn=0.001979,0.003449&hnear=5600+B%C3%A9k%C3%A9scsaba,+Kiss+Ern%C5%91+utca,+Magyarorsz%C3%A1g&t=h&z=18&vpsrc=6 Gerla. In: Google] (Látogatva: 2011. 12. 19.)
== Külső hivatkozások ==
== Külső hivatkozások ==
 +
* A gerlai kastély. In: [https://www.bekescsaba.hu/resource.aspx?ResourceID=GerlaiKastely2 A Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat 2010-ben készült tervezete]
 +
* A gerlai kastély. In: [http://iskolagerla.hu/Gerla/gkastely.htm Iskolagerla.hu]
 +
* A gerlai Wenckheim-kastély. In: [https://csabaihazak.blog.hu/2018/04/30/a_gerlai_wenckheim-kastely Csabai Házak blog]
 +
* Elkelt a gerlai kastély 3,6 millióért. In: [http://www.beol.hu/bekes/kozelet/elkelt-a-gerlai-kastely-36-millioert-343276 Beol] (Látogatva: 2011. 11. 03.)
 +
* Gerla – Gerlai Kiskastély 1860–62. In: [https://web.archive.org/web/20140106073712/http://www.ybl2014.hu/meglevo-epuletei/kastelyok/gerla-kiskastely/ Internet Archive]
 +
* Ybl Miklós. In: [http://hu.wikipedia.org/wiki/Ybl_Mikl%C3%B3s Wikipédia] (Látogatva: 2011. 11. 03.)
-
* [http://www.beol.hu/bekes/kozelet/elkelt-a-gerlai-kastely-36-millioert-343276 Elkelt a gerlai kastély 3,6 millióért. In: Beol] (2011.11.03.)
+
[[Kategória:Gerla]] [[Kategória:Békéscsaba]] [[Kategória:Épített értékek]] [[Kategória:Kastélyok és kúriák]] [[Kategória:Műemlékek]]
-
* [http://hu.wikipedia.org/wiki/Ybl_Mikl%C3%B3s Ybl Miklós In: Wikipédia] (2011.11.03.)
+

A lap jelenlegi, 2022. augusztus 10., 11:52-kori változata

A Wenckheim-kastély Gerla központjában, a Wenckheim téren (korábbi nevén Marx téren), a buszforduló mögött áll. A gerlai bekötőút, a Csabai út egyenesen a Wenckheim térre, a kastélyhoz vezet.

Tartalomjegyzék

Története

A gerlai Wenckheim kastély főbejárata

A gerlai kastély terveit gróf Wenckheim Károly felkérésére Ybl Miklós készítette 1854-ben. 1860-ban elkészült a 37 szobás, U alakú épület, melyen a romantikus historizmus jellegzetességei láthatók. A kastély közepén elhelyezett kápolnát 1861. október 14-én Rázel József prépost szentelte fel. A kúria mellett romantikus stílusú istálló, kocsiszín és magtár épült. A kastélypark egykor mesterséges tóval rendelkezett.

Wenckheim Károly halála után a gerlai kastélyt és a birtokot Wenckheim Géza örökölte. Ebben az időszakban kibővítették a kastélyt. 1915-től a gróf fia, Wenckheim Jenő irányította a birtokot, akit 1944-ben a kastélyparkban temettek el. Földi maradványait 1964-ben exhumálták és a gerlai temetőben, szülei sírjában helyezték örök nyugalomra.

A Wenckheim család 1944 őszén távozott a kastélyból, az ingatlant kifosztották. A II. világháborút követő államosítás során a kastély állami tulajdonba került. Az ingatlanban tsz-iroda, pártiroda, rendőrség, orvosi rendelő, ÁFÉSZ-üzlet, óvoda kapott helyett, továbbá szolgálati lakásokat is kialakítottak. 1947-től 1984-ig itt működött az általános iskola. A kastélyt életveszélyessé nyilvánították, majd kiürítették.

A 6,6 hektár méretű angolkert 2 hektárosra zsugorodott. A park értékes fáit, a tulipánfákat, a vérbükköket és a hamisciprusokat kivágták. A kastélyparkot 1989-ben védetté nyilvánították. A park legidősebb, legnagyobb méretű fái országos nyilvántartásba kerültek. 2016-ban megalakult a Gerlai Wenckheim Társaság, mely rendbe hozta, és fenntartja a kastélyparkot, ahol több rendezvényt is szerveznek.

A romos, műemlék épületet a békéscsabai önkormányzat több alkalommal eladta. A kastély kápolnája a katolikus egyház kezelésébe ment át. 2001-ben az egyház az örökös használati jogának fenntartása mellett átengedte a tulajdonjogot a Leonardo CAD Bt.-nek. A betéti társaság felújíttatta a Szeplőtelen Fogantatás-kápolnát.

A kastélyt 2010-ben értékesítették azzal a feltétellel, hogy a vevőnek öt éven belül fel kell újítania. 2018-ban új tulajdonosa lett az ingatlannak, a felújítás 2024-re várható.

Képgaléria

Lásd még

Források

Kapcsolódó irodalom

Térképek, birtokvázlatok

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök