Wenckheim-kastély (Doboz)

A BékésWiki wikiből

A dobozi Wenckheim kastély a település központjában található, a Kossuth tér 15. szám alatt. Az évek során bekövetkezett átalakítások miatt műemléki jellege megszűnt. 1948 óta a kastély épülete a Dobozi Általános Iskola diákjainak ad otthont.


A kastély története

Általános Iskola (2006)
Az 1944-ben 52 szobával rendelkező kastély három részletben nyerte el jelenlegi formáját.

Először a főútra néző vadászkastély készült el, jelenleg egy élelmiszerüzlet található itt. A gyulai Czigler Antal uradalmi építész tervei alapján Wenckheim Rudolf építtette a vadászkastély földszintes épületét, helyszínt biztosítva a vadászatok utáni pihenésnek, vendéglátásnak. 1850-ben elkészült a kastély emeleti része - jelenleg Kastély Kávézó - és annak folytatása a főúttal párhuzamosan, mely a mai iskola épületrészét képezi. Az épület ekkor kapta az „U„ alakot, ezzel közel egy időben, 1852-ben Ybl Miklós tervei alapján elkészült a romantikus stílusú versenyistálló és kocsiszín, majd a diadalíves zabsilós magtár is. Doboz az uradalom központja lett, innen irányították a vésztői és csorvási birtokokat is.

Wenckheim Dénes az 1900-as évek elején építtette meg az udvarban található manzárdtetős, palával fedett bástyaszerű emeletes részt, historizáló stílusban. Az emeletre márvány lépcső vezet. Erkélyes szobájából szép kilátás nyílt a kastélyparkra. A szobákban a falszínekhez alkalmazkodó gyönyörű csempekályhák kerültek. Az ebédlőbe Belgiumból hozatták a 4 méter magas hófehér csempekályhát. Az emelet volt a grófné és a gyerekek lakosztálya. A kastély főúri módon, igényesen volt berendezve. A földszinten található a nagy ebédlő, mely többek között a vadászvacsorák helyszínéül szolgált, sok híres ember megfordult a kastélyban egy-egy vadászat alkalmával, többek között Horthy Miklós kormányzó. Az 1940-es évekre Wenckheim Lajos gróf igazi vidéki rezidenciává alakíttatja a kastélyt. A folyosók falán több száz gyönyörű és értékes őz- és szarvasagancs-gyűjtemény volt. Főúri körökben számon tartották a dobozi vadászkastélyt.

Jelenleg az impozáns épület 9 tanteremnek ad helyet. 1996-ban egy új szárnnyal bővült az épület, melyben újabb tantermek kerültek kialakításra. A régi és új épületegyüttes modern számítógépteremmel, fejlesztő teremmel, valamint interaktív táblákkal felszerelt szaktantermekkel várja a dobozi diákokat.


Képgaléria


Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök