Skaliczki László (kézilabdaedző)

A BékésWiki wikiből

Tartalomjegyzék

Élete

Skaliczki László
Skaliczki Laszlo 10.jpg
Az 1981. évi nyári úttörőolimpia-győztes Újkígyósi Általános Iskola kézilabdacsapata
Megbeszélés közben

Skaliczki László 1955. április 7-én született Újkígyóson. Felmenői a felvidéki Szakolcáról (szlovákul: Skalica) költöztek Újkígyósra.

Az Újkígyósi Általános Iskolában kezdte tanulmányait. Középiskolába a Rózsa Ferenc Gimnázium orosz tagozatára járt. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika–fizika szakán előbb tanári diplomát, később pedig testnevelés szakos képesítést szerzett. Ezt követően a Testnevelési Főiskola edző szakán tanult.

Bécsben elvégezte az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) lektori kurzusát. Részt vett az Európai, valamint a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) szimpóziumain is. 2001-ben az Európai Kézilabda-szövetség mesteredzője lett.

Nagy Anna Máriát vette feleségül, két gyermekük született: Dóra és László.

Munkássága

Skaliczki László gyermekkorában sportriporter szeretett volna lenni. A kézilabdázást Buday Györgynél kezdte, 15 évesen már az újkígyósi felnőttcsapatban játszott. Főiskolásként a Szegedi Volán SC-nél szerepelt: 1975-ben NB I/B-s bajnoki címet, 1976-ban pedig Magyar Népköztársasági Kupát nyert.

A főiskola elvégzése után, 1978 és 1992 között a testnevelés mellett matematikát és fizikát tanított az Újkígyósi Általános Iskolában. Játékosként az NB II-es Újkígyósi TSZSK színeiben szerepelt, és mindössze 23 évesen a serdülő kézilabdacsapatot edzette. 1980-ban a Békéscsabai Előre Spartacus játékosa lett. A következő idényben visszatért Újkígyósra. Irányításával 1981-ben az újkígyósi iskola fiú kézilabdacsapata megnyerte a XVII. nyári úttörő-olimpia országos döntőjét. 1984-ben az NB II Középcsoportját megnyerő – majd két évet az NB I/B-ben szereplő – együttes tagja volt. 1987-től az NB II-es felnőttcsapatot is edzette. 1988-ban az újkígyósi diákok Skaliczki László vezetésével ezüstérmet szereztek a diákolimpián. Csapatával öt alkalommal szerepelt diákolimpia-döntőben. Tanítványai közül Mohácsi Árpád és Balogh József a válogatottban is szerepelt. Játékos pályafutását Szarvason fejezte be.

1989-ben a Békés Megyei Kézilabda Szövetség tagjává választották. 1989-től a Békéscsabai Előre Spartacus ifjúsági, 1990-től pedig az élvonalban szereplő Békéscsabai Előre KSE felnőtt férfi csapatát edzette. Első évét a 11., a másodikat a 7. helyen zárta az együttessel. Skaliczki 1992 nyarán távozott Békéscsabáról és a Komlói BSK vezetőedzője lett. 19921994 között a magyar ifjúsági férfi válogatott felkészítéséért is felelt: az 1994-es Európa-bajnokságon a 8. helyen végzett a csapata.

1995-től 1998-ig a Pick–Szeged férfi kézilabdacsapatát irányította. 1996-ban az első magyar bajnoki címéhez, valamint Magyar Kupa ezüstéremhez segítette a szegedi klubbot. 1996-ban a Magyar Kézilabda Szövetség edzői bizottságának lett a tagja. 1998 márciusában a Csaba Előre KC szaktanácsadójává nevezték ki, áprilistól pedig a férfi kézilabda-válogatott segédedzőjeként is dolgozott. 1998-ban az olaszországi Európa-bajnokságon a 6. helyen végzett a nemzeti válogatott. Az 19981999-es szezonban a Tiszavasvári SE csapatával NB I/B-s bajnoki címet nyert. 1999-ben a Dunaferr SE csapatához szerződött, amellyel 2000-ben bajnoki címet, a Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK) ezüstérmet, a Szuperkupában pedig bronzérmet szerzett. Az együttessel 2001-ben elhódította a Magyar Kupát.

2001-ben kinevezték a magyar kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának. 2001 őszétől szaktanácsadóként segítette az Újkígyós Csaba KC csapatát. 2001 és 2008 között 163 mérkőzésen irányította, és hét világeseményre kijuttatta a magyar válogatottat, amely a 2003-as portugáliai világbajnokságon a 6., a 2004-es athéni olimpián pedig a 4. helyen végzett. Szövetségi kapitánysága idején a nemzeti csapat öt alkalommal Békéscsabán lépett pályára.

A 20072008-as idényben a Debrecen női kézilabdacsapatának szakmai igazgatója volt. 2008 és 2010 között a Kecskeméti KC férfi együttesét vezette. 2009-től a stábjában fia, ifj. Skaliczki László a segítője. 2010-ben három szezonra visszatért a Pick Szegedhez. Irányításával játszották a Tisza-partiak 1996-ban az első, 2012-ben pedig a 100. Bajnokok Ligája-mérkőzésüket. Második szegedi időszakában három bajnoki és kettő Magyar Kupa ezüstérmet szerzett. 2013 decemberétől Mezőkövesden edzősködött, a klubot két alkalommal is bejuttatta a Magyar Kupa négyes döntőjébe. 2016 nyarától 2017 novemberéig a Békéscsaba NKSE női együttesét irányította. 2018 januárjában a Vác férfi kézilabdacsapatához szerződött. Csapata a 20182019-es szezonban megnyerte az NB I/B Nyugati csoportját, ezzel kivívta az élvonalban indulás jogát. Skaliczki 2019 decemberében távozott Vácról. 2020 júniusában kinevezték az NB I/B Nyugati csoportjában szereplő Csurgó női kézilabdacsapatának vezetőedzőjévé. 2022 nyaráig dolgozott a női együttesnél. 2022 szeptemberében az élvonalbeli Csurgói KK férficsapatának szakmai tanácsadója lett.

Díjak, kitüntetések

Kiemelkedő eredményei

Játékosként

Edzőként

Képgaléria

Források

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök