Simonyi Imre (1920–1994)

A BékésWiki wikiből

költő

Tartalomjegyzék

Élete

Kőváry E. Péter, Sarusi Mihály, Püski Sándor és Simonyi Imre a békési könyvtárban
Sírja a gyulai Szentháromság temetőben

Simonyi Imre (eredeti neve: Szmola Imre) az Arad megyei ‒ magyarok, németek, szlovákok és románok lakta katolikus ‒ Simonyifalván született 1920. szeptember 14-én. Édesapja, Szmola Imre szlovák, édesanyja, Annabring Mária sváb származású volt; a Szmolák Gyomáról vagy Endrődről, az Annabringek Hidegkútról kerültek Simonyifalvára. Simonyi egyévesen vesztette el édesapját, aki civilben számvevő volt, az első világháborúban pedig tiszthelyettesként szolgált, és hősiességéért többször kitüntették; 1921 végén, alig harmincéves korában váratlanul meghalt. Apja révén Simonyi Imre az 1930-as években vitézi címet kaphatott volna, ezt azonban plebejus meggyőződése miatt visszautasította.

1926-ban édesanyjával Gyulára települtek át, hogy magyar iskolába járhasson. Nehezen kezelhető és öntörvényű tanuló volt, csak húszévesen, 1940-ben sikerült nagy nehezen leérettségiznie a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban. Pártfogója, Apor Vilmos apátplébános közbenjárásának köszönhetően nem rúgták ki az iskolából.

Simonyi Imre Gyulán, 1994. február 10-én hunyt el. A Szentháromság temetőben, az 1971-ben elhunyt édesanyja mellé, egyházi szertartás nélkül temették el 1994. február 17-én.

Munkássága

Tizennyolc éves korában kezdett fővárosi és vidéki lapokban publikálni, első írásait még Szmola Imreként írta alá. Már korai újságcikkei széles európai és hazai tájékozottságú, egyéni stílusú, rendkívül tehetséges szerzőre vallanak. 1940–1944 között hivatali tisztviselőként dolgozott Gyulán, akkor vette fel a Simonyi nevet. 1943-ban a bevonulás megtagadása miatt hadbíróság elé került, majd 1944 szeptemberében másodszor is sikerült kibújnia a katonai behívó elől.

1945–1950 között a kommunista befolyás alatt álló Alföld című újság szerkesztője, valamint 1946–1949 között a Kisgazdapárt lapjának, a Gyulai Kis Újságnak a felelős szerkesztője volt. 1951–1956 között segédmunkás volt Budapesten és vidéken, figuránsként is alkalmazták, így szinte az egész országot bejárta. 1953-ban sikkasztás vádjával perbe fogták, de felmentették. 1955 telén a rendőrség betöréses lopás gyanújával letartóztatta, a vád ezúttal is hamisnak bizonyult. 1956 tavaszán tért vissza Gyulára, betegen, jövedelem nélkül, és végső elkeseredésében kérvényt nyújtott be a városi tanácshoz utcaseprői állásra.

A forradalom idején felelős szerkesztője volt az 1956. november 1-től december 31-ig hetente kétszer megjelenő Gyulai Hírlapnak. Cikkei egyáltalán nem voltak uszító hangneműek, amivel később vádolták, hanem meglepően mértéktartóak. Szolidaritást vállalt Budapest diákjaival és munkásaival, a város vezetőit pedig megpróbálta meggyőzni, hogy vér nélkül is lefolyhat a forradalmi átalakulás Gyulán. 1956. november 18-án bejelentette, hogy lemond a felelős szerkesztői tisztéről, és elhagyja a várost. 1956. december 17-én a munkástanácsok vezetőivel együtt „ellenforradalmi” tevékenységéért letartóztatták, majd Kistarcsára internálták. 1957 elején figyelmeztetéssel szabadon bocsátották. 1957 áprilisában ötödmagával perbe fogták a szovjet hősök emlékművéről ledöntött vörös csillag miatt; a tanúvallomások szerint e „szemérmetlen” cselekedetnek Simonyi volt az értelmi szerzője, mert ő szólította fel egy tömeggyűlésen a hallgatóságot, hogy a „vörös csillagot le kell ütni minden épületről, minden emlékműről.” A következő tíz évben ismét segédmunkásként élt Budapesten, 1967-ben édesanyja egészségi állapotának romlása miatt is most már végleg visszaköltözött Gyulára. Ugyanebben az évben berendelték Békéscsabára a megyei rendőr-főkapitányságra, a gyűjtött feljelentések alapján figyelmeztetésben részesítették a költőt.

Költői pályája

Simonyi Imre édesapjától örökölte költői vénáját, aki az első világháborúban törzsőrmesterként szolgált, s a harcokból nemcsak súlyos sérüléssel és kitüntetésekkel, hanem versekkel teleírt vaskos füzettel tért vissza. Simonyi 1938-ben kezdett verseket publikálni. Első kötete, a Tisztességes írás 1956-ban Gyulán jelent meg, mely a költő „ellenforradalmi” tevékenysége miatt nem kerülhetett forgalomba, ő maga árulta a pár forintos kis füzetet. Egy megyei MSZMP pártbizottsági határozat értelmében nem publikálhatott a Békés Megyei Népújságban. Az 1960‒1970-es években versei azonban a fővárosi napilapokban folyamatosan olvashatók voltak (Élet és Irodalom, Népszabadság, Szép versek antológia), elhangozhattak a Magyar Rádióban. Kritikákat, recenziókat írtak róla, szerzői estjei voltak. 1974-ben megkapta a József Attila-díj II. fokozatát. Országos visszhangot keltő irodalmi sikerei ellenére Gyulán továbbra is mellőzték. 1970-ben a gyulai MSZMP pártbizottsága feljelentette a Népszabadságot a Központi Bizottságnál, hogy többszöri „jelzésük” ellenére közli „egy ilyen ember” verseit. A csaknem harmincéves szilencium 1985-ben ért véget, amikor a Békés Megyei Népújság közölte Simonyi Imre Kohán György című versét. 1991-ben Gyula rendszerváltás utáni első díszpolgára lett.

Simonyi Imre Krúdy Gyulát, Sinka Istvánt, Erdélyi Józsefet, Szabó Dezsőt, József Attilát, Németh Lászlót és főként Márai Sándort szokta szellemi elődeiként, erkölcsi és esztétikai példaképeiként emlegetni. Költőként számára József Attila volt a mérce. Költészete Kálnoky László költészetével mutat rokon vonásokat.

Egy örök ellenzéki

Humanista beállítottsága miatt egész életében állandó ellenzékiség, egyfajta anarchista baloldaliság munkált Simonyi Imrében az elnyomó rezsimekkel szemben, mindenfajta marxista indíttatás nélkül. A fasizálódó Horthy-rendszerben nem volt hajlandó leventének beállni, a nyilas hatalomátvétel előtt és után sem tagadta meg zsidó barátait, sőt tüntetőleg mutatkozott velük. „Borzasztó úrgyűlölőnek” vallotta magát, ám 1941-től úgy érezte, elsősorban azokkal a minden rezsimet kiszolgáló hivatalnokokkal van baja, akiket példaképe, Márai Sándor „íróasztal-proliknak” nevezett. A kommunista hatalomátvétel után Simonyit már a jobboldalhoz sorolták. Figyelték és megfigyelték, mert most már a deklasszáltakkal, egykori arisztokratákkal és papokkal mutatkozott előszeretettel. 1956 után ellenforradalmárnak, a szocializmus ellenségének tekintették, különösen Gyulán és Békés megyében. 1957 és 1987 között nyolc ügynököt állítottak rá, akik több ezer oldalnyi jelentést írtak a veszélyesnek tartott költőről.

Díjak, kitüntetések

Emlékezete

Kötetei

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Simonyi_Imre_(1920%E2%80%931994)”
Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök