Pozsonyi csata-emlékhely (Békés)

A BékésWiki wikiből

Pozsonyi.jpg

2021-ben a pozsonyi csata emlékhelyet kapott Békésen.

Az emléktábla

Helye: Békés, Honfoglalás tér

Anyaga:

Mérete:

Átadás dátuma: 2021. július 4.

Szövege: A 907-ben megvívott győztes pozsonyi csata emlékére, amely után ellenséges sereg több mint 120 évig nem támadt hazánkra. Békési Városvédő és Szépítő Egyesület

Felavatása

A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület közreműködésével avatták fel a pozsonyi csata emlékére felállított követ, melyen egy tábla hirdeti a magyar harcosok győzelmét. A rendezvényen megemlékező beszédet mondott: Serfecz Dávid, aki köszöntőjében elmondta, hogy a pozsonyi csata történelmünk egyik méltatlanul elfeledett ütközete, mely méretében és jelentőségénél fogva az egyik legkiemelkedőbb eseménynek számít a magyarok történetében. Dr. Szuromi Pál, a Keresztény Értelmiségiek Szövetség békési szervezetének tagja, hangsúlyozta, önmagát veszíti el, aki a múltját elveszíti. Kálmán Tibor polgármester szerint a résztvevők átérezhették az ünnepségen a honfoglalás utáni idők jelentőségét és őseink helytállását. Az avatáson közreműködött Hégely László Békés díszpolgára, Szeverényi Barnabás és a Belencéres Néptáncegyüttes szólistái, Lipcsei Katinka és Barkász Márton.

Források

Virág István: Emlékhely avatás In: BékésMátrix (Látogatva: 2021.07.09.) Emlékhely őrzi a pozsonyi csata fontosságát In: BEOL.hu (Látogatva: 2021.07.09.) Emlékhelyet kapott a pozsonyi csata Békésen In: Behir.hu (Látogatva: 2021.07.09.)

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök