Posta (Doboz)

A BékésWiki wikiből

Története

A nagyváradi postaigazgatóság 1865-ben állította fel levélszedőséget Dobozon, amely 1910-ben távirdával bővült. A levélszedőség, a távirda a település főutcáján, a Wenckheim grófok uradalmi épületében kaptak helyet. A Magyar Szent Korona Országainak az 1907. évi – a posta és távirdahivatalok használatára kiadott – helységnévtára szerint Doboz nagyközségi rangban, Békés vármegyéhez, a gyulai járáshoz tartozó postamester által működtetett, távíróval ellátott posta volt. A dobozi posta a megye elsőként megnyílt távbeszélő-hivatalai között szerepelt. A település távbeszélő hálózatát gróf Wenckheim Dénes uradalmában a 20. század elején építették ki. A hálózat térképét Schoffer Endre készítette el 1928. április 17-én, majd négy év múlva 1932. június 10-i dátummal a távbeszélő hálózat kapcsolási rajzát. A települést elkerülte a vasúti hálózat, így a Dobozra szóló postai küldeményeket az 1894/95-ös Bécsben megjelent Österreich–Ungarn vasúti szállításra vonatkozó postaszállításra is kiterjedő menetrendje szerint Békés-Csabáról kocsiküldönc szállította a községbe a postai küldeményeket.

A régi posta épületében került kialakításra a Széchy Tamás Emlékház, amit 2010 októberében adtak át. A Nagy utca 20. sz. (korábban Marx utca) alatti postaépületet eladta a Postaigazgatóság a helyi polgármesteri hivatalnak. Ennek köszönhetően egy új telekcsere biztosításával, pár házzal odébb épült fel az új, modern, minden igényt kielégítő postahivatal a Nagy utca 14. sz. alatt, melyet 2007-ben adtak át.

Postamesterek

1920 előtti postamesterek neve a postatörténeti anyagokban hiányos.

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök