Gedó György (ökölvívó)

A BékésWiki wikiből

Gedó György
Gedo Gyorgy 1972.jpg
Adler Zsigmond és Gedó György
Gedo Gyorgy 2.jpg

Tartalomjegyzék

Élete

Gedó György 1949. április 23-án Újpesten született. Édesapja Gedó István, édesanyja Balogh Judit. Gyermekkorában a család Békéscsabára költözött.

A békéscsabai 8-as iskolában tanult. Nyolcévesen vett részt először ökölvívó edzésen. Nevelőedzői Kocziha János és Pinke János voltak. Később a Testnevelési Főiskolán folytatta tanulmányait. 1973-tól másfél éves katonai szolgálatot teljesített.

Kétszer nősült, első feleségétől született György (1973), a másodiktól Zsuzsanna (1989) és Gábor (1990).

Munkássága

1957-től 1964-ig a Békéscsabai Építők Előre sportolója volt.

1965 és 1972 között Budapesten a Magyar Hajó- és Darugyár minőségi hegesztőjeként dolgozott. A fővárosban a Magyar Pamut SC (1965–1966), majd a Budapesti Vasas SC színeiben szerepelt (1967–1980). A Vasasnál Adler Zsigmond edzette. Könnyű légsúlyban (papírsúlyban) versenyzett. 1968-ban megnyerte első magyar bajnoki címét, részt vett a mexikóvárosi olimpián, továbbá az év ökölvívójának is megválasztották. 1969-ben a magyar bajnoki elsőség mellett, Bukaresten Európa-bajnoki címet szerzett. A következő, 1971-es madridi Európa-bajnokságon sikerült megvédenie első helyezését.

Pályafutása során – egyedüli magyar ökölvívóként – négy olimpián is részt vett (1968. Mexikóváros, 1972. München, 1976. Montreal, 1980. Moszkva). Münchenből olimpiai bajnokként tért haza. 1974-ben részt vett a havannai világbajnokságon.

1976-ban a Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetésével bízták meg. Emellett a klub tájékoztatási és propaganda osztályán dolgozott. Utolsó magyar bajnoki címét 1980-ban nyerte meg. A moszkvai olimpiai játékokat követően visszavonult. Gedó György a Vasas sportolójaként nyolc alkalommal lett magyar bajnok, kétszeres Európa-bajnok, továbbá olimpiai bajnok.

A Váci utcában található Remy Martin, majd 19811989 között a Belvárosi Vendéglátó Vállalat üzletvezetőként dolgozott. 1989-ben munkanélkülivé vált. Később a Népstadion és Intézményei Vállalat rendészeként foglalkoztatták. 1994-ben ökölvívó-iskolát nyitott Egerben. 1995-ben súlyosan megsérült, bal lába lebénult, azóta bottal jár. 1996-tól az ökölvívó szövetség tanácsadója volt. 1998-ban olimpiai bajnokként cipőt pucolt a Hősök terén, demonstrációjának köszönhetően 2004-ben bevezették az olimpiai életjáradékot. 2016-tól a Magyar Ökölvívó Szövetség országos szakfelügyelője.

Díjak, elismerések

Emlékezete

Kiemelkedő eredményei

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök