Sztraka Ernő (1830–1906)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lodiszilvi (vitalap | szerkesztései) 2014. december 17., 18:19-kor történt szerkesztése után volt.

mérnök, pomológus

Békéscsabán született 1830. március 3-án. Édesapja, Sztraka Károly, békéscsabai evangélikus tanítóként dolgozott 1825-1863 között. Édesanyja Boer Anna volt. E házasságból két gyermek született: Ernő és György.

Tanulmányai

Sztraka Ernő elemi iskolai tanulmányait apja tanítványaként végezte. Középiskolás éveit a szarvasi és eperjesi gimnáziumban töltötte.

18 éves korában beállt honvédnek, s mint az eperjesi diák-légió tagja, részt vett az 1848. évi novemberi kassai ütközetben. Ennek szerencsétlen kimenetele miatt sok viszontagság között, több heti keserves bujdosás után visszatért a kollégiumba. A szabadságharc leverését követően egy évig apja mellett tanítóskodott. 1851-ben jogi diplomát, az 1854-55-ös tanévben pedig a bécsi politechnikumban mérnöki oklevelet szerzett.

Munkássága

Mint okleveles mérnök 1855 őszén Gyulán Bodoky Károly vízügyi mérnök mellett a Körösök szabályozási munkájában vett részt. Három évvel később gyulai járási mérnökké nevezték ki. 1861 szeptemberében Békéscsaba mérnöke lett. Ezt a pozíciót 1892. december 9-ei lemondásáig töltötte be. Általában mindazok a nagy tömegeket foglalkoztató közmunkák, középítkezések, amelyek e három évtized alatt a városban lezajlottak, Sztraka Ernőnek köszönhetők. Ezen 31 esztendőből egy évet (1872-73) a gyulai Alsó-Fehér-Körös Szabályozási Társulat szolgálatában töltött el mint igazgató-mérnök. 1863. november 18-án megnősült, feleségül vette Réthy Pál orvostanár és Mayer Rozália leányát, Etelkát. Házasságukból hat gyermek született.

Békéscsabai mérnökösködése alatt felmérte a várost: erről térképet, s a beltelkekről telekkönyvet készített. Az 1860-as évek első felében elkészítette Békéscsaba első városrendezési tervét. Foglalkoztatta a község építkezésének szabályozása. Feladatához tartozott a belvizek lecsapolása, a vízelvezető fő- és mellékcsatornák létrehozása. Az ő tervei szerint történt a Széchenyi-liget (1865) és a Petőfi-liget (1882) parkosítása és beültetése. Szenvedélyes pomológus is volt; neki köszönhető számos utca fásítása. Mint építész több jelentős középülettel gazdagította Békéscsabát. Ilyen a régi kórházi épület (1864) és a csabai szegényápolda (1869) tervezése, továbbá az építkezések vezetése. Önálló alkotása a Fiume szálloda (1867-68), a régi gimnáziumi épület, az erzsébethelyi evangélikus templom, valamint a mai Városháza (kivéve annak homlokzatát). 1868-ban az ő kezdeményezésére váltotta fel a régi utcai pallókat a téglajárda; agitációjának, munkálkodásának köszönhető a Kossuth téri artézi kút. Nevéhez fűződik a kígyósi vadvízcsatorna (1871) létrehozása is. 1874 nyarán régészeti kutatásokhoz készítette el Haan Lajos részére Gyula város helyszínrajzát. 1877-79 között került sor a Vigadó - benne a színházteremmel - megépítésére Halmay Andor tervei szerint, Sztraka Ernő művezetésével. 1885-ben Sztraka elképzelése alapján alakították át az evangélikus kistemplomot; 1887-ben a Széchenyi-ligeti pavilon tervezője és építésvezetője volt. E széleskörű tevékenység mellett több évtizeden keresztül - 1861-96 között- a Békésmegyei Gazdasági Egylet műszaki szaktanácsadójaként tevékenykedett.

Békéscsabán hunyt el 1906. február 20-án.

Kapcsolódó irodalom

Isk. 1993. 9. tábla. (Kép)

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök