Szeberényi Gusztáv Adolf (1816–1890)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a (Kép feltöltése)
a (Belső hivatkozások javítása)
13. sor: 13. sor:
== Munkássága ==
== Munkássága ==
-
[[1843|1843-ban]] '''apja maga mellé vette segédlelkésznek''', majd felavatása után '''az egyházasmaróti gyülekezet lelkésze lett. [[1853|1853-ban]] került Békéscsabára''', az idős [[Haan János (1779-1855)|Haan János]] mellé, akivel rendbe hozták az egyház anyagi ügyeit. Szeberényi Gusztáv Adolf a régi harangok helyébe újakat szerzett, nevéhez fűződik a jaminai evangélikus templom építtetése. '''Sokat tett a nép vallásos nevelése érdekében''', megreformálta ‒ a 20.000 fős szlovák nyelvű evangélikus ‒ gyülekezet belső életét. Megerősítette a vasárnapi istentiszteletek gyülekezeti fegyelmét, megváltoztatta a hétköznapi könyörgések rendjét, és bevezette az óév esti istentiszteletet, amely azután az egész egyházmegyében általánossá vált. Nagy hangsúlyt fektetett a fiatalok konfirmációs oktatásának megreformálására is. Újításai visszaállították a korábban létező lelki gyakorlatokat.
+
[[1843|1843-ban]] '''apja maga mellé vette segédlelkésznek''', majd felavatása után '''az egyházasmaróti gyülekezet lelkésze lett. [[1853|1853-ban]] került Békéscsabára''', az idős [[Haan János (1779–1855)|Haan János]] mellé, akivel rendbe hozták az egyház anyagi ügyeit. Szeberényi Gusztáv Adolf a régi harangok helyébe újakat szerzett, nevéhez fűződik a jaminai evangélikus templom építtetése. '''Sokat tett a nép vallásos nevelése érdekében''', megreformálta ‒ a 20.000 fős szlovák nyelvű evangélikus ‒ gyülekezet belső életét. Megerősítette a vasárnapi istentiszteletek gyülekezeti fegyelmét, megváltoztatta a hétköznapi könyörgések rendjét, és bevezette az óév esti istentiszteletet, amely azután az egész egyházmegyében általánossá vált. Nagy hangsúlyt fektetett a fiatalok konfirmációs oktatásának megreformálására is. Újításai visszaállították a korábban létező lelki gyakorlatokat.
-
'''Haan János halála után lelkésztársa [[Haan Lajos (1818-1891)|Haan Lajos]] lett''', akivel évenként felváltva töltötték be az igazgató-lelkészi tisztséget. A nagy műveltségéről és szorgalmáról híres Szeberényi Gusztáv Adolfot '''[[1868|1868-ban]] esperessé, [[1872]]. [[június 20.|június 20-án]] bányakerületi püspökké nevezték ki.'''
+
'''Haan János halála után lelkésztársa [[Haan Lajos (1818–1891)|Haan Lajos]] lett''', akivel évenként felváltva töltötték be az igazgató-lelkészi tisztséget. A nagy műveltségéről és szorgalmáról híres Szeberényi Gusztáv Adolfot '''[[1868|1868-ban]] esperessé, [[1872]]. [[június 20.|június 20-án]] bányakerületi püspökké nevezték ki.'''
Az egyházi feladatok mellett a politikával is foglalkozott. [[1879|1879-ben]] gróf Apponyi Alberttel szemben nagy aránnyal '''megválasztották Békéscsaba országgyűlési képviselőjévé'''. [[1890]]. [[április 29.|április 29-én]] '''főrendiházi tag''' lett.  
Az egyházi feladatok mellett a politikával is foglalkozott. [[1879|1879-ben]] gróf Apponyi Alberttel szemben nagy aránnyal '''megválasztották Békéscsaba országgyűlési képviselőjévé'''. [[1890]]. [[április 29.|április 29-én]] '''főrendiházi tag''' lett.  
27. sor: 27. sor:
== Művei ==
== Művei ==
-
* Konfirmációi tanítás. Bp. 1876.
+
* Konfirmációi tanítás. Bp. 1876
-
* Luther kiskátéja. Bp. 1876.
+
* Luther kiskátéja. Bp. 1876
-
* Kézi agenda. (Magyar, szlovák és német nyelven.) Bp. 1877.
+
* Kézi agenda. (Magyar, szlovák és német nyelven.) Bp. 1877
== Források ==
== Források ==

A lap 2021. február 24., 19:17-kori változata

evangélikus lelkész

Tartalomjegyzék

Élete

Szeberényi Gusztáv Adolf
Szeberenyi Gusztav Bekesvmkepesnaptara 1891.jpg

1816. október 14-én Kochanócon (Trencsén megye) született. Anyja Podhradszky Eszter, apja Szeberényi János, selmeci lelkész és bányakerületi püspök. Édesapja magyarul nem tudott, de azt fontosnak tartotta, hogy fia megtanuljon, ezért az iskolai szünetekben a Bars megyei Szecsőre küldte az ottani református lelkészhez „magyar szóra”. Gusztáv Adolf családjában már magyar nyelvet használtak.

Elemi iskoláit és a gimnáziumot Selmecbányán végezte. Felsőfokú tanulmányai során Pozsonyban filozófiát és teológiát tanult, valamint a francia nyelvet is elsajátította. 1838-ban sikeresen levizsgázott, ezt követően két évig a jénai egyetem hallgatója volt. Eközben megfordult Weimarban, Eisenachban, Halléban, Göttingában és Berlinben. Hazatérése után nevelői munkát vállalt Világoson, ahol Bohus János fiait nevelte.

1845. május 28-án feleségül vette a lelkészcsaládból származó Dlhányi Maximilianát. A házasságból öt gyermekük született: István, Josef, Matild, Gusztáv és Lajos Zsigmond.

Életének utolsó éveiben súlyos betegség gyötörte, mégis folytatta munkáját. 1890. augusztus 19-én halt meg Békéscsabán.

Munkássága

1843-ban apja maga mellé vette segédlelkésznek, majd felavatása után az egyházasmaróti gyülekezet lelkésze lett. 1853-ban került Békéscsabára, az idős Haan János mellé, akivel rendbe hozták az egyház anyagi ügyeit. Szeberényi Gusztáv Adolf a régi harangok helyébe újakat szerzett, nevéhez fűződik a jaminai evangélikus templom építtetése. Sokat tett a nép vallásos nevelése érdekében, megreformálta ‒ a 20.000 fős szlovák nyelvű evangélikus ‒ gyülekezet belső életét. Megerősítette a vasárnapi istentiszteletek gyülekezeti fegyelmét, megváltoztatta a hétköznapi könyörgések rendjét, és bevezette az óév esti istentiszteletet, amely azután az egész egyházmegyében általánossá vált. Nagy hangsúlyt fektetett a fiatalok konfirmációs oktatásának megreformálására is. Újításai visszaállították a korábban létező lelki gyakorlatokat.

Haan János halála után lelkésztársa Haan Lajos lett, akivel évenként felváltva töltötték be az igazgató-lelkészi tisztséget. A nagy műveltségéről és szorgalmáról híres Szeberényi Gusztáv Adolfot 1868-ban esperessé, 1872. június 20-án bányakerületi püspökké nevezték ki.

Az egyházi feladatok mellett a politikával is foglalkozott. 1879-ben gróf Apponyi Alberttel szemben nagy aránnyal megválasztották Békéscsaba országgyűlési képviselőjévé. 1890. április 29-én főrendiházi tag lett.

Irodalmi munkássága is jelentős: az '50-es években egyházjogi cikkeket írt, melyek hazai és német lapokban jelentek meg. Haan Lajossal és több csabai tanítóval a népiskola részére olvasókönyvet állított össze, illetve közreműködött Haan énekeskönyvének szerkesztésében. 1867-ben jelent meg szlovák nyelvű agendája. Az egyetemes közgyűlés 1868-ban rábízta a zsinati előmunkálatok ‒ azaz a leendő evangélikus egyházszervezet és törvénykönyv ‒ sajtó alá rendezését, amely 1870-ben készült el. 1876-ban kiadta konfirmációs kátéját és Luther kiskátéjának szlovák fordítását. 1877-ben megjelentette édesapja életrajzát a Nagy papok életrajza című gyűjteményes kötetben. Püspöki megbízásból kiadta az istentiszteletnél használandó agendát, melynek elismeréséül a bécsi teológiai fakultás díszdoktori címmel tüntette ki. Számos vallásos könyvet is újra kiadatott. Tevékenységéért I. Ferenc József kitüntette és királyi tanácsossággal ruházta fel. A bécsi egyetem a teológia tiszteletbeli doktora címmel tüntette ki.

Emlékezete

Művei

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök