Szeberényi Gusztáv (1890–1941)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2018. február 1., 21:28-kor történt szerkesztése után volt.

evangélikus lelkész

Tartalomjegyzék

Élete

Szeberényi Gusztáv 1890. augusztus 23-án született a Torontál megyei Tótaradácon Szeberényi Lajos Zsigmond csabai lelkész és Sztehlo Irén gyermekeként; nagyapja Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus püspök. Születése után néhány hónappal családja visszaköltözött Békéscsabára. Itt járt iskolába, 1910-ben érettségizett az Evangélikus Rudolf Főgimnáziumban, ezután a pozsonyi teológiai akadémián tanult három évet, majd Lipcsében és Erlangenben fejezte be tanulmányait. Hazatérése után 1914-ben lelkésszé avatták, és Csepregi György esperes mellett lett segédlelkész. 1915‒1916 között tábori lelkész volt, betegsége miatt azonban visszakerült Békéscsabára. 1918-ban az evangélikus egyház lelkészévé, 1931-ben az egyházközség igazgató lelkészévé választották. A Doleschall Olga papleánnyal kötött házasságából három gyermek született. Szeberényi Gusztáv életének 52. évében, 1941. október 1-jén, édesapja halála után egy héttel, Békéscsabán hunyt el.

Munkássága

Szeberényi Gusztáv teremtette meg az evangélikus egyházban az intézményes diakóniát (szeretetmunkát). Kiváló szervezőként egymás után hozta létre az evangélikus szeretetintézményeket, 1923-ban az Evangélikus Árvaházat, 1932-ben a Diakonisszaképző Intézetet és az Evangélikus Aggok Házát; ez utóbbi Evangélikus Szeretetotthon néven napjainkban is működik. Az árvaház céljaira a parókiáját ajánlotta fel, és eleinte nyolc árva gyerek ellátását vállalta magára. Az 1930-as évek elején az árvaház előbb a Zsilinszky utcai, majd a Lepény Pál utcai evangélikus népiskola megüresedett tantermeibe költözött át. Szeberényi Gusztávnak köszönhetően 1927 és 1938 között 34 nővért képeztek ki. 1933. november 10‒12-én, a Luther születésének 450. évfordulóján rendezett ünnepségek keretében szentelték fel a Lepény Pál utcai Diakonissza Anyaházat. Az első diakonisszát 1934-ban, az utolsót 1941-ben avatták fel. 1936-ban Békéscsabán rendezték meg a délkelet-európai diakonisszaintézetek konferenciáját a cseh–szlovák nyelvű énekeskönyv, a Tranoscius kiadásának 300 éves évfordulójára. Az Aggok Házában harminc idős embernek nyújtottak otthont. Szeberényi Gusztáv 1933-ban Raffay Sándor püspök megbízásából átvette a havonta megjelenő szlovák nyelvű Evanjelicky Hlásnik, 1934-ben pedig elindította magyar nyelven is a Békéscsabai Evangélikusok Lapját. A két lapnak közel 4000 előfizetője volt.

Emlékezete

2001-ben avatták fel a Szeberényi család három tagjának – dr. Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus püspök, dr. Szeberényi Lajos Zsigmond esperes és dr. Szeberényi Gusztáv igazgató lelkész – emlékművét a nevüket viselő téren, az evangélikus gimnázium előtt (Széri-Varga Géza szobrászművész és Minya Gábor kőfaragómester közös alkotása).

Lásd még

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök