Szasa Nedeljkovics (röplabdaedző)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2023. augusztus 18., 15:56-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

röplabdaedző

Tartalomjegyzék

Élete

Szasa Nedeljkovics 1972. március 6-án született a szerbiai Szabadkán, szerb édesapa és magyar édesanya gyermekeként.

Munkássága

Nyolc éven keresztül röplabdázott, 1997 óta edzősködik. Edzői pályafutását a szabadkai női röplabdaegyüttes másodedzőjeként kezdte, a korosztályos csapatokkal foglalkozott. A 20072008-as idénytől vezetőedzőként dolgozott. Irányításával 2008-ban a szabadkai Spartacus megnyerte a szerb I. ligát, ezzel feljutott a Szuperligába. Emellett bekapcsolódott a szerb utánpótlás-válogatott munkájába. Később a Jedinstvo Užice csapatát edzette.

2013-ban érkezett Magyarországra, a Kecskeméti RC férficsapatának vezetőedzője lett. Irányításával 2014-ben 27 év után bajnokságot, 28 évet követően Magyar Kupát nyert a kecskeméti klub. 2014-ben a másodedzői tisztséget töltötte be a felnőtt magyar röplabda-válogatottnál. Ugyanebben az évben megválasztották az év edzőjének.

2015 nyarán átvette a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület irányítását. A 20152016-os idényben a csapata valamennyi mérkőzését megnyerte, veretlenül magyar bajnokságot és Magyar Kupát nyert. 2016-ban az év legjobb felnőtt női röplabdaedzőjének választották. A 20162017-es idényben magyar bajnok, Magyar Kupa- és Közép-európai Liga-győztes lett, a CEV-kupában a legjobb nyolc csapat közé jutott a BRSE. Nedeljkovics két sikeres szezont követően távozott Békéscsabáról. A két békéscsabai idényében vesztett mérkőzés nélkül nyert bajnoki címet és Magyar Kupát a békéscsabai röplabdacsapat.

2017-től ismételten a kecskeméti férficsapatnál dolgozott. 2018-ban átvette a Kaposvár NB I-es női röplabdacsapat irányítását. A 20182019-es idényben Extraligába jutott a 1. MCM–Diamant Kaposvári Egyetem csapata, a szezont az ötödik helyen fejezték be, ezzel első alkalommal kiharcolták a nemzetközi kupaszereplés jogát. 2020-ban a harmadik számú európai klubsorozatban, a Challenge-kupában első magyar klubként a legjobb négy közé jutott a csapat. 2022 januárjában szakmai vezetőként Nyíregyházára került. Márciusban átvette a Fatum-Nyíregyháza irányítását.

2022 őszén visszatért korábbi csapatához, a szabadkai Spartacus női röplabdaegyütteséhez.

Díjak, elismerések

Kiemelkedő eredményei

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök