Szabó Pál Téri Általános Iskola (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
16. sor: 16. sor:
A Békés Megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében egy év alatt elkészült az iskola, melyet végül 1981. október 27-én avattak fel 608 tanulóval, 54-es létszámú tantestülettel valamint 18 oktató-nevelővel. Kinevezett igazgatója Dr. Pataj Pál.

-
1996-ban az iskola már 15. évfordulóját ünnepelte. Igazgatója ekkor Szlovák Jánosné volt. Korszerű számítástechnika teremmel, stúdióval és 21600 [[Fájl:14.JPG|bélyegkép|jobbra|A sok gyerek]] kötetes könyvtárral rendelkező intézményben a gyerekek angol és német nyelvet tanulhatnak heti három [[Fájl:suli2.JPG|bélyegkép|balra|Az iskola aulája most]](sima tagozat), avagy heti öt (emelt tagozat) órában. A három részre osztható tornatermében az iskola csapati is edzhetnek délutánonként. Tanuszodájában a tanulók hetente két alkalommal úszhatnak; 2,5 hektáros, parkosított udvarán két betonozott focipálya és játszótér is található.
+
1996-ban az iskola már 15. évfordulóját ünnepelte. Igazgatója ekkor Szlovák Jánosné volt. Korszerű számítástechnika teremmel, stúdióval és 21600 [[Fájl:14.JPG|bélyegkép|jobbra|A sok gyerek]] kötetes könyvtárral rendelkező intézményben a gyerekek angol és német nyelvet tanulhatnak heti három [[Fájl:suli2.JPG|bélyegkép|balra|Az iskola aulája most]](sima tagozat), avagy heti öt (emelt tagozat) órában. A három részre osztható tornatermében az iskola csapatai is edzhetnek délutánonként. Tanuszodájában a tanulók hetente két alkalommal úszhatnak; 2,5 hektáros, parkosított udvarán két betonozott focipálya és játszótér is található.
A 2011/12-es tanévben iskolánk és a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egy iskolaként működik tovább Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néven. Igazdató: Vida András.

A lap 2012. április 4., 11:57-kori változata

Szabó Pál Téri Általános Iskola(SZPTAI) 5600 Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2

Tartalomjegyzék

Története

1979-ben a 6. ötéves terv előkészítése során kialakult a tanácsi fejlesztési feladatok fontossági sorrendje. Ebben a sorrendben az első egy általános iskola építése volt. A lakosság korösszetétele alapján úgy számolt a város vezetősége, hogy az iskola tanulóinak száma 5 év alatt 1700 főre nő.
Az iskola építéskor

A Békéscsabai Városi Tanács vezetői az 1979. november 13-án megtartott tervtanácson azt a döntést hozták, hogy az iskolát már az ötéves terv első évében meg kell építeni. Ezt a Megyei Tanács VB. az elvi állásfoglalásával jóváhagyta.

Az iskola mostani külsője
A lakótelep részletes rendezési terve és beruházási programja konkrét helyet jelölt ki az iskolának. A kibővített igények miatt az eredeti terv
Az aula anno
némileg módosult, a terv végső változatában a tantermek és a hozzátartozó egyéb kiszolgáló helységek 3 épülettömbben helyezkednek el, melyeket fedett, zárt folyosó köt össze:

A Békés Megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében egy év alatt elkészült az iskola, melyet végül 1981. október 27-én avattak fel 608 tanulóval, 54-es létszámú tantestülettel valamint 18 oktató-nevelővel. Kinevezett igazgatója Dr. Pataj Pál.

1996-ban az iskola már 15. évfordulóját ünnepelte. Igazgatója ekkor Szlovák Jánosné volt. Korszerű számítástechnika teremmel, stúdióval és 21600
A sok gyerek
kötetes könyvtárral rendelkező intézményben a gyerekek angol és német nyelvet tanulhatnak heti három
Az iskola aulája most
(sima tagozat), avagy heti öt (emelt tagozat) órában. A három részre osztható tornatermében az iskola csapatai is edzhetnek délutánonként. Tanuszodájában a tanulók hetente két alkalommal úszhatnak; 2,5 hektáros, parkosított udvarán két betonozott focipálya és játszótér is található.

A 2011/12-es tanévben iskolánk és a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egy iskolaként működik tovább Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néven. Igazdató: Vida András.

Mindennapok

Jelenleg több mint 700 gyerek tanul az iskolában. A kb. 70 fős tanári kar, az igazgató és két igazgatóhelyettese vigyázzák a gyerekek fejlődését. A tanulók délutánonként rajz-, tánc-, zene- és sportfoglalkozásokon vehetnek részt, ahol sokféle versenyre készülhetnek fel, melyeken mindig eredményesen szerepelnek.

Az iskola a TÁMOP 3.1.4/08-02 és a TIOP 1.1.1/07 pályázatok segítségével bővítette informatikai eszköztárát. A digitális táblák és a tanulói netbookok mindennapi használata segíti a kompetenciák fejlesztését, megkönnyíti az információkhoz való hozzájutást.

Felújítás

A Környezet és Energia Operatív Program keretein belül megújul a volt Szabó Pál Téri Általános Iskola épülete. A Lencsési lakótelep központjában fekvő, több mint harmincéves múlttal és hagyományokkal rendelkező nyolc évfolyamos általános iskola épületének komplex felújítása várhatóan 2012 augusztusára készül el.

Galéria

Bemutató film

A bemutató film> [1]

Források

Iskolatörténet (kézirat). Lelőhely: Lencsési Általános Iskola és AMI könyvtára

Csapatnapló (kézirat). Lelőhely: Lencsési Általános Iskola és AMI könyvtára

15 éves a Szabó Pál Téri Általános Iskola (születésnapi kiadvány). Lelőhely: Lencsési Általános Iskola és AMI könyvtára

25 éves a Szabó Pál Téri Általános Iskola (születésnapi kiadvány). Lelőhely: Lencsési Általános Iskola és AMI könyvtára

Külső hivatkozások

http://www.lencsesisuli.hu/index.php

http://www.bekesmegye.com/bekes-megye/szabo-pal-teri-altalanos-iskola-epuletenergetikai-fejlesztese

http://www.bekescsaba.hu/index.fcgi?rx=&nyelv=hu&menuparam5=240&menuparam_11=7801

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök