Reisz Miksa (1853–1928)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2018. február 27., 17:38-kor történt szerkesztése után volt.

orvos

Békéscsabán született 1853-ban. Középiskoláit Békéscsabán, Szarvason és Nagyváradon, egyetemi tanulmányait pedig Bécsben végezte. Itt avatták orvossá 1879-ben, továbbá két évig ebben a városban báró Wiederhoffer klinikáján volt segédorvos.

'1888-tól 1926-ig állt Békéscsaba város szolgálatában': 29 évig kerületi, később ügyvezető községi orvos, 10 éven keresztül pedig városi tiszti főorvos volt. 1926-ban betegsége miatt kérte nyugdíjaztatását. Nevéhez fűződik a békéscsabai kórház bővítése és nyilvános közkórházzá fejlesztése. Az intézménynek 1891-1906 között igazgatója is volt. Megalapítója, valamint 1926-ig főorvosa volt a Stefánia Országos Anya- és Csecsemővédő Szövetség békéscsabai kirendeltségének. A háború kitörésekor a Magyar Vörös-Kereszt Egylet helyi fiókjának is vezető főorvosa lett. Ezért a szolgálatáért a Vöröskereszt 2. osztályú díszjelvényével tüntették ki. Éveken keresztül a Békés vármegyei Orvos Szövetség alelnökeként tevékenykedett.

Orvosi munkája mellett sokat foglalkozott kulturális kérdésekkel: alelnöke volt a Békéscsabai Múzeum-Egyesületnek; alapító elnöke, (1913-1924), majd később díszelnöke lett a helyi Aurora Zenei, Irodalmi és Képzőművészeti Körnek. Közéleti tevékenységéért I. Ferenc József a Koronás Arany Érdemkereszttel tüntette ki.

Békéscsabán hunyt el 1928. május 12-én. A városban 1929 és 1939 között utca őrizte emlékét.

Művei

Békéscsaba közegészségügye. Bp. 1924. Reisz M. 15 p.

Kapcsolódó irodalom

KÉP:

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök