Rábai Miklós (1921–1974)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lodiszilvi (vitalap | szerkesztései) 2015. február 19., 15:30-kor történt szerkesztése után volt.

koreográfus

Békéscsabán született 1921. április 18-án. Bár a néptánc már fiatal korától érdekelte, pályája nem a művészetek, hanem a természettudományok felé indult. A szegedi tudományegyetemen szerzett biológia-kémia szakos tanári diplomát. Néhány évig, 1945-től 1948-ig a békéscsabai gimnáziumban tanított. Szabad idejében a fiú- és leánygimnázium tanulóiból megalakította első amatőr csoportját, a Batsányi Népi Együttest, amely 1948-ban az országos kulturális versenyen első díjat nyert.

1949-től Budapesten tanított a Testnevelési Főiskola néptánc szakán. Továbbá vezette az egyetemi és főiskolai hallgatókból válogatott MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége, utóbb a DISZ Központi Együttes) táncegyüttest. Már ekkor készített koreográfiákat, betanította a Ludas Matyi című táncjátékot. Később a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, majd 1950-től az Állami Népi Együttesnél működött, melynek 21 éven át koreográfusa, főrendezője, művészeti vezetője, 1971-től pedig igazgatója volt. Az együttes első bemutatkozásán - Ecseri lakodalmas-korábbi kísérleteit összegezte. E műsorban alkalmazta először az ún. triós műfaj színpadi kísérletét: az ének-zene-tánckar együttes közreműködését. 1958-1961 között szviteken, zsánerképeken, mese-és történeti játékokon, balladákon és táncdrámákon keresztül egy új formát, a népi balettet alakította ki.

Nevéhez a népművészet legősibb forrásait kutató és azt korszerűvé varázsoló koreográfusi, szcenikusi és rendezői munka fűződik. Másfél száz tánckompozíciót, néptáncfeldolgozást és önálló táncjátékot hívott életre. Az első magyar népi táncjáték - a Kisbojtár - megalkotója volt. Sok mozi- és TV-film elkészítésében segédkezett szakértőként és koreográfusként. Az általa vezetett Állami Népi Együttes fellépett a világ több mint harminc országában. Elmaradhatatlan vendégszereplői voltak a Szegedi Szabadtéri Játékoknak és a Margitszigeti Színpadnak. Koreográfiáiról számos filmfelvétel készült. A Magyar Televízió 1971-ben portréfilmet készített a művésszel Egy óra Rábai Miklóssal címmel. 1952-ben Kossuth-díjjal, 1967-ben Érdemes Művész címmel, 1973-ban SZOT-díjjal tüntették ki. 53 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1974. augusztus 18-án.

Békéscsabán 1992-ben utcát neveztek el emlékére.

Koreográfiái

Ecseri lakodalmas, Este a fonóban, Kállai kettős, Üveges tánc, Szüreten, Pontozó, Magyarországi cigánytáncok, Huszártánc, Békési esték, Kalotaszegi leánytánc, Latinca ballada, Kádár Kata, Kukoricafosztás, Bíró Szép Anna, Jóka ördöge, Hajnalodik, Sarkantyús tánc, Völgységi szvit

Művei

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök