Pándy István (1867–1937)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)

A lap 2015. február 18., 15:18-kori változata

ügyvéd

Ókígyóson született 1867. április 21-én. Apja, Pándy István, mint ügyvéd, az ókígyósi Wenckheim-birtok számtartója volt. Anyja Winkler Karolina. Testvére Pándy Kálmán, kinek nevét ma a gyulai kórház viseli. Pándy István felesége Keleti Malvin.

Pándy István alsóbb iskoláit Békéscsabán, Iglón, Aradon, Hódmezővásárhelyen, jogi tanulmányait Kassán és Budapesten végezte. 1902. november 2-án kapta meg oklevelét a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen.

1887-1889 között két ízben a budapesti Tudomány- és Műegyetemi Olvasókör elnökének választották. 1894-től 1898-ig Déván, majd Békéscsabán dolgozott ügyvédként. Igazságkereső, a törvényeket jól alkalmazó jogász volt. Több mint tíz évig ügyészségi megbízott, a békéscsabai római katolikus egyháztanács és az iskolaszék tagja, majd később az egyház világi elnöke. Hosszú időn keresztül a Kasinó Egyesület háznagyaként tevékenykedett. A politikai életben is jelentős szerepet vállalt mint a békéscsabai Függetlenségi Párt elnöke, továbbá közreműködött Áchim L. András megválasztásában. Pándy István kezdeményezte a Kossuth-szobor felállítását, melynek érdekében gyűjtést szervezett. Tevékeny szerepet játszott a római katolikus templom felépítésében: ő volt az építkezés pénzügyi lebonyolítója.

1905 őszén megválasztották az Alkotmányvédő Bizottság intéző bizottsági tagjának. A Békés megyei képviselő-testületnek is tagja volt, ahol közismert lett éles hangú, bíráló felszólalásairól. 1917-ben elhunyt édesapja emlékére a békéscsabai Rudolf Főgimnáziumban alapítványt tett a "jó magyar érzésű" tanulók jutalmazására. Békéscsabán hunyt el, 1937. augusztus 8-án.

Kapcsolódó irodalom

Békéscsaba. Történelmi és kulturális monográfia. Főszerk. Korniss Géza. Bcs. 1930. Körösvidék ny. 437-438. p. Halálozás = Körösvidék. 18. évf. 1937. augusztus 10. 180. sz. 2. p. NAGY András, D. Emlékezés a Pándy családra = Csabai Hírmondó. 6. évf. 1991. 1. rész 3. sz. 3. p., 2. rész 5. sz. 3. p. KÉP: Békéscsaba. Történelmi és kulturális monográfia. Főszerk. Korniss Géza. Bcs. 1930. Körösvidék ny. 465. p.

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök