Nevena Iricanin (röplabdázó)

A BékésWiki wikiből

ütő

Tartalomjegyzék

Élete

Nevena Iricanin 1989. május 27-én született Trstenikben, Szerbiában.

Az újvidéki egyetemen újságíró szakon szerzett diplomát.

Munkássága

Vojvodinán ismerkedett meg a röplabdázással. 20112012-ben a szerb élvonalbeli Varadin csapatát erősítette. 2012-től 2013-ig Finnországban, a HPK Naiset csapatánál játszott, a csapat legjobb játékosai között tartották számon.

2013-ban a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülethez igazolt. 2013 októberében a Fatum-Nyírsuli elleni mérkőzésen lépett pályára első alkalommal a magyar bajnokságban. 2014-ben tagja volt a történelme első magyar bajnoki elsőségét szerző BRSE-nek. Egy idényt követően távozott Békéscsabáról, Újpesten folytatta pályafutását.

2014-től 2016-ig Újpesten játszott, a csapatkapitányi tisztséget is betöltötte. Ezt követően hazatért Szerbiába, az MD Zrenjanin együttesét erősítette. 2017-ben az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es csapatához szerződött. Két idényen keresztül játszott a kaposvári együttesben.

A 20192020-as szezont a szerb SREM-Sremska Mitrovica csapatánál töltötte. Az idény után az Agrárminisztériumnál helyezkedett el.

Kiemelkedő eredményei

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök