Nagy László (1946–2021)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2021. június 25., 06:16-kor történt szerkesztése után volt.
Nagy László
2017-ben a Lipták Kalendárium c. kiállítás megnyitóján

Békéscsaba Notesz Lacija

Élete, munkássága

Nagy László 1946. július 10-én született Budapesten. Két testvére született. Családjával az egykori Tisza-villában laktak Budapesten. Édesapja rendőrtiszti főiskolát végzett.

A fővárosban majd – édesapja áthelyezése után – Székesfehérváron tanult. Szülei 1955-ben elváltak, édesapja elhagyta az országot. Édesanyjával Békéscsabára költöztek, ahol fél évig a Jókai utcai kisegítő iskolába járt. Később Makón, Hódmezővásárhelyen és Kőszegen tanult, a nyolcadik osztályt Óbudán fejezte be.

1963 és 1968 között a budapesti I. számú sebészeti klinikán (ahol a nagymamája dolgozott) segített a betegeknek a bevásárlásban. Ezt követően a Kontakta alkatrészgyárnál öltözőőrként, később a Csemege Édesipari Gyárnál ruhatárosként dolgozott. 1980-ban rokkantnyugdíjassá vált. Ugyanebben az évben visszatért Békéscsabára: a konzervgyárban, majd 1990-ig a cipészszövetkezetnél foglalkoztatták. 1994-ig a Napi Délkelet, 2002-ig a Békés Megyei Nap című lap munkatársa volt. Később a Városi Sportcsarnok udvarosa lett, 2007-ben pedig az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítványnál kapott állást.

Nagy László a békéscsabai rendezvények, kiállítások állandó résztvevője volt, elmondása szerint minden esemény érdekelte. Sporteseményeken négyzetrácsos füzetbe jegyezte fel a mérkőzések eredményét, ezért nevezték el a helyiek Notesz Lacinak. Rendszeres könyvtárlátogatóként számos évfordulóról, jeles eseményről feljegyzést készített, melyekkel újságírók és könyvtárosok munkáját segítette. Szabadidejében térképeket másolt atlaszokból.

Nagy Lászlót festményen is megörökítették: Megyeri-Horváth Gábor festőművész festette meg a portréját.

Miután egészségügyi állapota megromlott, a békéscsabaiak összefogásának és támogatásának köszönhetően 2021 februárjában beköltözhetett az Ady Endre Utcai Idősek Otthonába.

Nagy László 2021. június 23-án hunyt el Békéscsabán.

Források

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök