Nagy Imre-szobor (Békéscsaba)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2016. október 17., 16:22-kor történt szerkesztése után volt.

Az ország első köztéren elhelyezett Nagy Imre szobrát 1994. június 14-én avatták fel Békéscsabán.

A szoboravatás

Nagy Imre-szobor Békéscsabán. Fotó: Ugrai Gábor
Az eseményen Göncz Árpád üzenetének felolvasását követően Pap János, Békéscsaba polgármestere elevenítette fel a város 1956-al kapcsolatos eseményeit. Ezt követően Nagy Erzsébettel, az 1958-ban meggyilkolt miniszterelnök leányával leleplezték a bronz mellszobrot, ami Borbás Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész életének egyik utolsó műve volt. Az emlékművet a mártír kormányfőről elnevezett téren állították ki, a költségeket a Soros-alapítvány, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus és a város önkormányzata támogatta. A szobor felállítását a közgyűlés valamennyi párttagja egyetértően megszavazta.

Az ünnepség végén az emlékmű talapzatánál helyezték el virágaikat a köztársasági elnök nevében a város polgárai, a család, a Nagyi Imre Társaság, a Történelmi Igazságtétel Bizottság katonai részlege, és a pártok és a társadalmi szervezetek képviselői.

Forrás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök