Magyardombegyház

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Vandi (vitalap | szerkesztései) 2014. november 1., 11:28-kor történt szerkesztése után volt.

Magyardombegyház község a Dél-Alföldi régióban, Békés megyében, a mezőkovácsházi kistérségben Kunágota, Kisdombegyház, Dombegyház és Battonya között fekszik.


Tartalomjegyzék

A település adatai (2014)

Terület : 765 ha
Lakosok száma : 193 fő
Lakások száma : 161
GPS koordináták : 46.38067, 21.07085 
EOV koordináták : 805646, 117146 
Irányítószám: 5838
Körzetszám: 68

A település története

Református templom Magyardombegyházán
Magyardombegyház közigazgatásilag több mint egy évszázadon át Dombegyház településhez tartozott. A „Magyar” előnév, amely az alapító telepesek nemzetiségére utal, a XIX.sz második felében került a község nevébe. Egyes források szerint Nyéky Ferenc földbirtokos 1814-ben Makóról református zselléreket, dohánykertészeket, más források szerint Szentleányfalváról, Arad megyéből és Gyomáról munkásokat telepített ide.

A település az 1800-as évek elején az egykori Csanád vármegyéhez, a battonyai járáshoz tartozott. A település nevei időrendi sorrendben: Nyéki-Dombegyház, Reformátusdombegyház (1863), Magyardombegyház (1869 első utalás).

Bronzkori leletek tanúsága szerint a falu területe már a bronzkortól kezdve lakott hely volt. A legrégebbi fennmarad emlék a településtől 2,5 km-re található Cikóhalom. Magyardombegyház területe régészeti szempontból még feltáratlannak számít. Egyes források (légi felvételekre is hivatkozva) valószínűsítik, hogy egykor a falu délkeleti részén, egészen a kisdombegyházi szélső házak által behatárolt területen egy új kőkori földvár (nagy földsáncvár) állt.

Képgaléria

Forrás

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök