Linder László (1893–1980)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2018. október 18., 13:25-kor történt szerkesztése után volt.

evangélikus lelkész, néprajzkutató

Tartalomjegyzék

Élete

Linder László

Békéscsabán született 1893. szeptember 17-én Linder Károly és Jeney Mária gyermekeként. Ősei német bányamunkások voltak. Az 1600-as években a vallásüldözések elől a Felvidékre vándoroltak, ahol a család egyik ága fokozatosan beleolvadt a szlovákságba, a másik pedig elmagyarosodott. A nagyapa a Turóc megyei Nagyszebenben volt lelkész, az édesapja több évtizeden át szolgált Békéscsabán, Jaminában evangélikus lelkészként. Linder László testvére, Károly ügyvéd lett.

Az elemi és a középiskolát Békéscsabán végezte. 1912 szeptemberében a pozsonyi Evangélikus Theológiai Akadémiára iratkozott be, ahol 3 évet töltött el. Innen Eperjesre került, 1916. szeptember 11-én nyert teológiai képesítést. Ez év szeptember 30-án Budapesten Scholtz Gusztáv bányakerületi püspök lelkésszé szentelte.

Papp Ilonát vette feleségül, gyermekük nem született.

1960-tól, nyugdíjazása után Budapest-Árpádfürdőn élt feleségével, majd neje halála után feladva otthonát a Hűvösvölgyi Evangélikus Szeretet Otthonba költözött.

Pécsett hunyt el 1980. május 13-án, itt is temették el a felesége mellé.

Munkássága

A felszentelés napjától 1917 júliusáig segédlelkész volt Óturán. Ezt a helyet a szlovák nyelv elsajátítása céljából választotta.

1917. augusztus 1-jén a Békéscsabai Evangélikus Egyház meghívta édesapja mellé segédlelkésznek, aki 1920. november 7-én idős korára hivatkozva lemondott hivataláról. 1920. október 12-én a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség közgyűlés keretében kihirdette, hogy pályázat nélkül, valamint a csabai gyülekezet támogatásával Linder Lászlót választják meg édesapja utódjául. A feladatokat fokozatosan vette át, majd 1925-től – édesapja halálától – teljesen rá hárult a mintegy 9.000 lélekből álló gyülekezet lelki gondozása egészen 1960-ig, nyugdíjba vonulásáig. Az 1936-ban Békéscsabán megszerveződő Luther Szövetség élén elnöki teendőket látott el. Még ebben az évben az Evangélikus Egyház Presbiteriuma helyettes igazgató-lelkésznek választotta.

Képzett orgonista és kiváló himnológus is volt, az istentiszteleten orgonált is. Emelett zongorán is játszott. Szorgalmasan kutatott az egyes egyházi énekek eredeti dallama után. Szívesen foglalkozott az ifjúsággal. Az egyházi iskolában előadótermet alakított ki, ahol rendszeresen vezetett énekkart; műkedvelő előadásokat rendezett, és maga is írt előadásra alkalmas rövid színdarabokat. Lelkészi munkája fontos területének tekintette a hívek rendszeres látogatását és a házi istentiszteletek tartását. Himnológiai gyűjtését megjelentette a Békéscsabai Evangélikus Egyházi Könyvkereskedés „A lutheri reformáció énekköltészete” címmel. A magyar zene fejlődéséről több alkalommal tartott előadást az Erzsébethelyi Daloskör délutánjain. 1936-ban beválasztották az Egyetemes Énekügyi Bizottságba.

Az 1920-as évek végén kezdett el érdeklődni a néprajzi tárgyak iránt, melyekkel családlátogatásai alkalmával gyakran találkozott. Előszeretettel gyűjtött szlovák népművészeti tárgyakat. Tudatosan megszervezte a szlovák hiedelmek gyűjtését (versenyt indított), amit publikált az „Adatok Békéscsaba és környékének néprajzához” című munkájában. Értékes néprajzi gyűjteményt hozott létre. 1931-ben és 1933-ban nagy sikerű kiállítást rendezett a békéscsabai múzeumban, főleg szlovák népviselet és tótkomlósi, mezőberényi, csabai szobabelsők bemutatásával. Dobozi gyűjtéséből jelentősek a szép tányérok és egyéb kerámiák. 1934 októberében beválasztották a Múzeumi Bizottságba, és megbízták a néprajzi gyűjtemény kezelésével. Ezt a munkát 1949-ig végezte. Elsődleges feladatának a tárgyak felkutatását, az azokhoz kapcsolódó adatok lejegyzését és a kiállítások rendezését tekintette. Az egyes darabokról készített – jobbára kéziratban maradt – feljegyzései alapján a modern néprajzi gyűjtés meghonosítójának tekinthetjük. A tárgyakat az esztétikai szempontokat figyelembe véve válogatta, így a Békés megyei népművészet – elsősorban festett és faragott bútorok – páratlanul szép darabjait gyűjtötte össze. Tagja volt a Magyar Néprajzi Társaságnak.

Szerkesztője volt a Békéscsabán megjelenő egyházi újságoknak: a Békéscsabai Evangélikusok Lapjának és az Evanjelicky Hlásniknak, melyben cikkei is megjelentek. A Čabiansky Kalendárban és a helyi újságokban is megtalálható egy-egy írása. Átdolgozta az egykor Haan Lajos szerkesztette békéscsabai magyar evangélikus énekeskönyv egyik kiadását. Többször adakozott az Evangélikusok Lapja javára.

1960-ban nyugalmazták, utóda Deme Károly lelkész lett.

Emlékezete

Művei

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök