Kvasz András (1883–1974)

A BékésWiki wikiből

Pilóta, repülőgép-szerelő. Békéscsaba, 1883. november 21. - Budapest, 1974. január 27.

Apja kovácsmester volt, fia mellette inaskodott. Amikor felszabadult, esti tanfolyamon szerzett technológus szakképesítést, majd Budapestre ment és a Józsefvárosban kerékpárkészítő és -javító műhelyt rendezett be.

1908-ban került kapcsolatba a repüléssel, amikor Zsélyi Aladár vele készíttette el repülő gépének fémrészeit, majd látva Kvasz András tehetségét, munkatársának választotta. Először csak a gépek építésében volt része, majd 1910-től maga is repült. 1911-ben a Rákos-mező felett végzett körrepüléssel megnyerte a Szacelláry György országgyűlési képviselő által kitűzött 500 koronás díjat. 1911-14 között Magyarország 70 helységében végzett bemutató repülést, mellyel hozzájárult a magyar aviatika népszerűsítéséhez. A repülés elméletével összefüggő kérdésekben sokat tanult Zsélyi Aladártól. Járt Párizsban is, ahol sorba járta a repülőgép gyárakat. Több hazai repülő versenyen is részt vett, de - többnyire motorhiba következtében - nem tudott az első helyezettek közé kerülni.

1914-ben a többi rákosi repülővel együtt önként jelentkezett hadi repülő szolgálatra. Egy felderítő repülőszázadhoz került. 1915-ben motorhiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, és megfigyelőjével együtt orosz fogságba esett, ahonnan 1918-ban tért haza.

A Tanácsköztársaság idején tagja volt a Magyar Pilóták Szövetsége bizalmi testületének, valamint a műszaki bizottságnak. A forradalmak után politikai tevékenysége miatt eljárást indítottak ellene. A Francia-Román Légiforgalmi Társaság mátyásföldi telepén vállalt szerelői munkát. 1928-tól taxisofőrként dolgozott. 1937-ben az akkor megnyílt budaörsi forgalmi repülőtér portása lett.

1946-ban újból megindult a belföldi légi forgalom. Kvasz Andrást a békéscsabai repülőtér vezetésével bízták meg nyugdíjba vonulásáig. A Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) 1953-ban, a postaügyi miniszter 1969-ben és 1973-ban tüntette ki. Felesége halála után visszavonultan élt zuglói kis házában. 1973 őszén szövődményes influenzával kórházba került. Itt hunyt el 90 éves korában a magyar repülés egyik legkiválóbb és legeredményesebb úttörője.

Békéscsabán 1992-ben utcát neveztek el róla.

Kapcsolódó irodalom

• Csanádi Norbert - Nagyváradi Sándor - Winkler László: A magyar repülés története. Bp. 1977. Műszaki K. 387 p.
• Évfordulóink a műszaki és természettudományokban. 1983. Bp. 1982. MTESZ. 63-65. p.
• Machalek István: Békés kék egén. Fejezetek a Békés megyei repülő-, ejtőernyős- és modellezősport történetéből. 1909-1989. Bcs. 1989. MHSZ Békés M. Kvasz A. Rep.- és Ejtőernyősklub. 18-23. p.
• Magyar életrajzi lexikon. 3. köt. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp. 1981. Akadémiai K. 454. p.
• Müller Péter: A madárember. Bp. 1977. Szépirodalmi K. 351 p.
• Évfordulóink a műszaki és természettudományokban. 1983. Bp. 1982. MTESZ. 63. p.
• Machelek István: Békés kék egén. Fejezetek a Békés megyei repülő-, ejtőernyős- és modellezősport történetéből. 1909-1989. Bcs. 1989. MHSZ Békés M. Kvasz A. Rep.- és Ejtőernyősklub. 13. tábla. (Kép)