Klampeczki Béla (1945–2018)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2018. október 11., 16:11-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

iskolaigazgató, önkormányzati képviselő

Élete, munkássága

Klampeczki Béla 1945. január 30-án született Mezőhegyesen. Battonyán érettségizett, majd Debrecenben és Budapesten járt egyetemre, a bölcsészkaron magyar‒népművelés szakon végzett 1968-ban.

Két évig népművelőként, majd 1970-től 1986-ig az Eleki Általános Iskola és Gimnázium igazgatójaként dolgozott. 1986-ban költözött Békéscsabára, ahol a Békés Megyei Tanács művelődési osztályának vezetőhelyettese lett. Békéscsaba közgyűlése 1990. november 9-i ülésén a József Attila Általános Iskola igazgatójává nevezte ki, melyet a 2006‒2007. tanév végéig vezetett ‒ közmegelégedésre; 2007 júniusában vonult nyugdíjba.

Három cikluson át, 1994-től 2006-ig volt a békéscsabai önkormányzat tagja. Az 1994. december 11-én tartott önkormányzati választás nyomán a Lencsési-lakótelep 3. számú választókerületének egyéni képviselőjeként került be a városi közgyűlésbe, SZDSZ-színekben. 1998-ban és 2002-ben listás mandátumot szerzett.

1990‒1994 között a városi önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának külső tagja, képviselővé választása után pedig 1994-től 2000-ig az oktatási bizottság alelnöke, majd 2006-ig elnöke volt. Emellett a 16 év alatt még tagja volt a peremkerületi albizottságnak, a jogi és ügyrendi, a városgazdálkodási és városfejlesztési, valamint a gazdasági bizottságnak.

A dr. Szalay Ágnes főorvossal kötött házasságából egy fia született 1971-ben, Klampeczki Gábor, aki matematika‒informatika szakos középiskolai tanár lett.

Klampeczki Béla élete utolsó éveit Szegeden töltötte, ott érte a halál, és ott is temették el 2018. október 12-én a Dugonics temetőben.

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök