Harruckern János György (1664–1742)
A BékésWiki wikiből
(Kategória módosítása) |
a (Tagolás, kiegészítés) |
||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
élelmezési biztos, földbirtokos | élelmezési biztos, földbirtokos | ||
| - | ''' | + | == Élete == |
| + | Az ausztriai '''Schenkenfeldben született [[1664]]. [[március 25.|március 25-én]]''', Harrucker György és Schlöger Erzsébet gyermekeként. Apja takácsmester volt. Szülei papi pályára szánták – nagybátyjához hasonlóan. Testvérei: Katalin, Simon, Mihály (ők fiatalon elhunytak), Éva és Mária. | ||
| - | + | Iskoláit Steyrben és Linzben végezte. '''Első felesége, Fellensteini Fellner Anna Mária''' volt, aki korán elhunyt. [[1693]]. [[március 29.|március 29-én]] '''újranősült, Vorstern Anna Máriát vette feleségül'''. Második nejétől öt gyermek született: Ferencz-Domonkos, Francziska, Johanna, József és Czeczilia. | |
| - | + | '''Bécsben halt meg [[1742]]. [[április 18.|április 18-án]].''' A bécsi Szent István-dóm kriptájában nyugszik. | |
| - | + | ||
| - | ''' | + | == Munkássága == |
| + | Először [[1689|1689-ben]] '''az alsó-ausztriai udvari kamarai számvevőségnél vállalt hivatalt''', mint számtiszt. Hamarosan a főhadbiztossághoz került, ahol '''a hadsereg élelmezési biztosa lett'''. [[1697|1697-ben]] kamarai biztosként az aradi vár építéséhez rendelték. Aradra való utazása közben Békés vármegye területén is keresztülhaladt. Ekkor szerzett tudomást az itt lévő hatalmas kincstári birtokokról. '''[[1701|1701-től]] Itáliában, majd [[1708|1708-tól]] Németalföldön vezette a hadsereg élelmezését. [[1710|1710-ben]] az Udvari Kamara tanácsosává nevezték ki.''' | ||
| - | ''' | + | '''Hadsereg-élelmezési reformja jelentős megtakarításokat eredményezett''' a császári sereg mellett az császári és királyi udvarnak is. '''III. Károly császár''', érdemeit '''élelmezési főhelytartói és német–római birodalmi lovagi ranggal ([[1718]]) jutalmazta''' az [[1689]] óta hivatalban álló Harruckernt. A diploma kiemeli részvételét a török elleni harcokban, illetve az általa kidolgozott, nagy hasznot termelő gazdálkodási rendszert. '''[[1719|1719-ben]] szolgálatainak elismeréseként engedélyezte a kamarai igazgatás alatt álló gyulai uradalom átadását számára, mely Békés vármegye mintegy négyötödére terjedt ki.''' Harruckern [[1722]] márciusában honosítást nyert, így magyarországi birtoklásának jogi akadálya elhárult: kiállították részére a királyi adománylevelet. Az uralkodótól [[1729|1729-ben]] '''a család megkapta a magyar bárói címet és a Harruckern nevet. [[1729|1729-ben]] Békés vármegye főispánjává nevezték ki''' – a beiktatására elődje, Lövenburg János Jakab halála után, [[1732|1732-ben]] került sor –, tisztséget haláláig, [[1742|1742-ig]] viselte. |
| - | + | Szervezői tehetségének, pénzügyi és gazdaságpolitikai ismereteinek segítségével látott tervei megvalósításához: '''új falvakat létesített, fellendítette az ipart és a kereskedelmet. Első és legfontosabb feladata a betelepítések keresztülvitele volt.''' A betelepítés folyamatát is alaposan kigondolta: egy településre egy nyelvű és vallású jobbágyokat költöztetett. Ágostai hitvallású tótokat Csabára és Szarvasra, református magyarokat Békésre, Füzesgyarmatra, Gyomára, (Körös-)Ladányra, Öcsödre, Szeghalomra, (Körös-)Tarcsára, (Déva-)Ványára, Vésztőre, ágostai hitvallású magyarokat Orosházára, római katolikus németeket Elekre. A Nógrád, Gömör, Hont, Zólyom és Pest vármegyéből telepített '''szlovák jobbágyokat, valamint a német tartományokból érkező telepeseket jelentős kedvezményekben részesítette''': az egyházi tizedet megvette és örökre nekik ajándékozta, a földesúri járadékot időre szóló szerződésben állapította meg, szabad vallásgyakorlást biztosított. Humánus bánásmódjának hamar híre terjedt, így a betelepülők seregestül igyekeztek uradalmaiba. A földeket művelés alá vette, szőlőskerteket létesített, beindította az állattenyésztést. Gyula város fejlesztésére is nagy gondot fordított. Sörházat, római katolikus templomot, börtönöket és lakóházakat építtetett. Idős korában Bécsben élt, de kapcsolata nem szűnt Békés vármegyével. A vármegye irányításával többször fiát, Ferencz Domonkost bízta meg. '''Fia, Harruckern Ferenc báró, apja méltó követője, általános örököse volt a főispáni székben.''' | |
| - | * Draskovich József: Harruckern János György. (1664-1742). In: Körösök vidéke. Honismereti füzet. 1989. Gyula: Békés Megyei Levéltár, 1989 | + | == Emlékezete == |
| - | * Dusnoki József: A földesúr a vármegye fejlődéséért. In: Békés Megyei Hírlap, 47. évf. (1992. április 25-26.) 98.sz | + | * '''Békéscsabán [[1910]]-től [[1962]]-ig, majd [[1992]]-től utca őrzi emlékét. |
| - | * Éble Gábor: A Harruckern és a Károlyi család. Geneológiai tanulmány. Budapest: Hornyánszky, 1895 | + | * [[1993]]-ban a [[Városháza (Békéscsaba)|Városháza]]''' földszinti '''folyosóján [[Harruckern János György-emléktábla (Békéscsaba)|emléktáblát]] avattak tiszteletére.'''. |
| - | * Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez. 2. köt. 1694-1848. Békéscsaba: Békés Megyei Tanács Műv. Oszt., 1971 | + | |
| - | * Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula: Dobay Ny., 1896. 1. köt. p. 329-350., 427-433., 2. köt. p. 155-161., 3. köt | + | == Források == |
| + | * Draskovich József: Harruckern János György. (1664-1742). In: Körösök vidéke. Honismereti füzet. 1989. Gyula: Békés Megyei Levéltár, 1989. 80-83. p. | ||
| + | * Dusnoki József: A földesúr a vármegye fejlődéséért. In: Békés Megyei Hírlap, 47. évf. (1992. április 25-26.) 98.sz. 8. p. | ||
| + | * Éble Gábor: A Harruckern és a Károlyi család. Geneológiai tanulmány. Budapest: Hornyánszky, 1895. 15-67. p. | ||
| + | * Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez. 2. köt. 1694-1848. Békéscsaba: Békés Megyei Tanács Műv. Oszt., 1971. 38-39., 42-45. p. | ||
| + | * Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula: Dobay Ny., 1896. 1. köt. p. 329-350., 427-433., 2. köt. p. 155-161., 3. köt. 180-182. p. | ||
* Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula: Dobay Ny., 1896. 1. köt. 15. tábla (Kép) | * Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula: Dobay Ny., 1896. 1. köt. 15. tábla (Kép) | ||
| - | * Kismarjay- Konrád Emil: Harruckern János György és telepítései. Gyula: Dobay Ny., 1935 | + | * Kismarjay- Konrád Emil: Harruckern János György és telepítései. Gyula: Dobay Ny., 1935. 64. p. |
| - | * Mendan, Dord: Ján Dord Harruckern. In: Cabiansky Kalendar.Na obycajny rok 1942. Békéscsaba: Nákl. Ev.Cirkevného Knihkupectva, 1941 | + | * Mendan, Dord: Ján Dord Harruckern. In: Cabiansky Kalendar.Na obycajny rok 1942. Békéscsaba: Nákl. Ev.Cirkevného Knihkupectva, 1941. 58-59. p. |
* Mogyoróssy János: A Wenckheimi Hund család eredete és ivadékai Magyarhonban. Gyula: Dobay ny., 1864. 16.tábla (Kép) | * Mogyoróssy János: A Wenckheimi Hund család eredete és ivadékai Magyarhonban. Gyula: Dobay ny., 1864. 16.tábla (Kép) | ||
| - | * Palatínus József: Békésvármegyei nemes családok története. 1.r. Mágnás családok. Budapest: Palatínus J. 1909 | + | * Palatínus József: Békésvármegyei nemes családok története. 1.r. Mágnás családok. Budapest: Palatínus J. 1909. 15-27. p. |
[[Kategória:Békéscsaba]] | [[Kategória:Békéscsaba]] | ||
A lap 2018. augusztus 13., 11:57-kori változata
élelmezési biztos, földbirtokos
Tartalomjegyzék |
Élete
Az ausztriai Schenkenfeldben született 1664. március 25-én, Harrucker György és Schlöger Erzsébet gyermekeként. Apja takácsmester volt. Szülei papi pályára szánták – nagybátyjához hasonlóan. Testvérei: Katalin, Simon, Mihály (ők fiatalon elhunytak), Éva és Mária.
Iskoláit Steyrben és Linzben végezte. Első felesége, Fellensteini Fellner Anna Mária volt, aki korán elhunyt. 1693. március 29-én újranősült, Vorstern Anna Máriát vette feleségül. Második nejétől öt gyermek született: Ferencz-Domonkos, Francziska, Johanna, József és Czeczilia.
Bécsben halt meg 1742. április 18-án. A bécsi Szent István-dóm kriptájában nyugszik.
Munkássága
Először 1689-ben az alsó-ausztriai udvari kamarai számvevőségnél vállalt hivatalt, mint számtiszt. Hamarosan a főhadbiztossághoz került, ahol a hadsereg élelmezési biztosa lett. 1697-ben kamarai biztosként az aradi vár építéséhez rendelték. Aradra való utazása közben Békés vármegye területén is keresztülhaladt. Ekkor szerzett tudomást az itt lévő hatalmas kincstári birtokokról. 1701-től Itáliában, majd 1708-tól Németalföldön vezette a hadsereg élelmezését. 1710-ben az Udvari Kamara tanácsosává nevezték ki.
Hadsereg-élelmezési reformja jelentős megtakarításokat eredményezett a császári sereg mellett az császári és királyi udvarnak is. III. Károly császár, érdemeit élelmezési főhelytartói és német–római birodalmi lovagi ranggal (1718) jutalmazta az 1689 óta hivatalban álló Harruckernt. A diploma kiemeli részvételét a török elleni harcokban, illetve az általa kidolgozott, nagy hasznot termelő gazdálkodási rendszert. 1719-ben szolgálatainak elismeréseként engedélyezte a kamarai igazgatás alatt álló gyulai uradalom átadását számára, mely Békés vármegye mintegy négyötödére terjedt ki. Harruckern 1722 márciusában honosítást nyert, így magyarországi birtoklásának jogi akadálya elhárult: kiállították részére a királyi adománylevelet. Az uralkodótól 1729-ben a család megkapta a magyar bárói címet és a Harruckern nevet. 1729-ben Békés vármegye főispánjává nevezték ki – a beiktatására elődje, Lövenburg János Jakab halála után, 1732-ben került sor –, tisztséget haláláig, 1742-ig viselte.
Szervezői tehetségének, pénzügyi és gazdaságpolitikai ismereteinek segítségével látott tervei megvalósításához: új falvakat létesített, fellendítette az ipart és a kereskedelmet. Első és legfontosabb feladata a betelepítések keresztülvitele volt. A betelepítés folyamatát is alaposan kigondolta: egy településre egy nyelvű és vallású jobbágyokat költöztetett. Ágostai hitvallású tótokat Csabára és Szarvasra, református magyarokat Békésre, Füzesgyarmatra, Gyomára, (Körös-)Ladányra, Öcsödre, Szeghalomra, (Körös-)Tarcsára, (Déva-)Ványára, Vésztőre, ágostai hitvallású magyarokat Orosházára, római katolikus németeket Elekre. A Nógrád, Gömör, Hont, Zólyom és Pest vármegyéből telepített szlovák jobbágyokat, valamint a német tartományokból érkező telepeseket jelentős kedvezményekben részesítette: az egyházi tizedet megvette és örökre nekik ajándékozta, a földesúri járadékot időre szóló szerződésben állapította meg, szabad vallásgyakorlást biztosított. Humánus bánásmódjának hamar híre terjedt, így a betelepülők seregestül igyekeztek uradalmaiba. A földeket művelés alá vette, szőlőskerteket létesített, beindította az állattenyésztést. Gyula város fejlesztésére is nagy gondot fordított. Sörházat, római katolikus templomot, börtönöket és lakóházakat építtetett. Idős korában Bécsben élt, de kapcsolata nem szűnt Békés vármegyével. A vármegye irányításával többször fiát, Ferencz Domonkost bízta meg. Fia, Harruckern Ferenc báró, apja méltó követője, általános örököse volt a főispáni székben.
Emlékezete
- Békéscsabán 1910-től 1962-ig, majd 1992-től utca őrzi emlékét.
- 1993-ban a Városháza földszinti folyosóján emléktáblát avattak tiszteletére..
Források
- Draskovich József: Harruckern János György. (1664-1742). In: Körösök vidéke. Honismereti füzet. 1989. Gyula: Békés Megyei Levéltár, 1989. 80-83. p.
- Dusnoki József: A földesúr a vármegye fejlődéséért. In: Békés Megyei Hírlap, 47. évf. (1992. április 25-26.) 98.sz. 8. p.
- Éble Gábor: A Harruckern és a Károlyi család. Geneológiai tanulmány. Budapest: Hornyánszky, 1895. 15-67. p.
- Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez. 2. köt. 1694-1848. Békéscsaba: Békés Megyei Tanács Műv. Oszt., 1971. 38-39., 42-45. p.
- Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula: Dobay Ny., 1896. 1. köt. p. 329-350., 427-433., 2. köt. p. 155-161., 3. köt. 180-182. p.
- Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula: Dobay Ny., 1896. 1. köt. 15. tábla (Kép)
- Kismarjay- Konrád Emil: Harruckern János György és telepítései. Gyula: Dobay Ny., 1935. 64. p.
- Mendan, Dord: Ján Dord Harruckern. In: Cabiansky Kalendar.Na obycajny rok 1942. Békéscsaba: Nákl. Ev.Cirkevného Knihkupectva, 1941. 58-59. p.
- Mogyoróssy János: A Wenckheimi Hund család eredete és ivadékai Magyarhonban. Gyula: Dobay ny., 1864. 16.tábla (Kép)
- Palatínus József: Békésvármegyei nemes családok története. 1.r. Mágnás családok. Budapest: Palatínus J. 1909. 15-27. p.
