Gazsy Endre (1924–1982)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Drtsp (vitalap | szerkesztései) 2015. november 10., 14:21-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Született:1924-ben, Ikerváron (Vas megye) Gazsy Endre 1924-ben született Ikerváron (Vas megye), gyermekkorát Újpesten töltötte. 1942-ben érettségizett a bencések által vezetett Pestújhelyi Kereskedelmi Iskolában, majd a szegényebb gyerekeknek ingyenes képzést biztosító Ludovikára került, és katonatiszti pályára készült. Édesanyja időközben Szarvasra költözött, őt látogatta meg 1944 októberében, és az orosz megszállás előestéjén egy mozdonyra kéredzkedve az utolsó pillanatban hagyta el a várost, ám rövidesen mégis orosz hadifogságba esett. Két évet töltött a brianszki erdőben, 1947. július 23-án tért haza Szarvasra. ahol elvégezte a tanítóképzőt, később rajztanári diplomát is szerzett. 1948-ban feleségével, Miklya Évával Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. 1949-ben megszületett Endre fiúk, 1952-ben pedig Csaba. 1961-től egy évig a békéscsabai Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. 1964-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. 1974-2008 között hat unokája és kilenc dédunokája született, egy pedig idén érkezik. Gazsy Endre 1982. február 5-én, 57 éves korában hunyt el.

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök