Gazsy Endre (1924–1982)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Leszármazottak: Formázás)
(Élete: Formázás, belső hivatkozások beillesztése)
3. sor: 3. sor:
== Élete ==
== Élete ==
-
[[Fájl:Gazsy endre siremleke 20151028 800p.jpg|bélyegkép|Gazsy Endre és felesége síremléke]]'''Gazsy Endre [[1924|1924-ben]] született Ikerváron (Vas megye)''', gyermekkorát Újpesten töltötte. [[1942|1942-ben]] érettségizett a bencések által vezetett Pestújhelyi Kereskedelmi Iskolában, majd a szegényebb gyerekeknek ingyenes képzést biztosító Ludovikára került, és katonatiszti pályára készült. Édesanyja időközben Szarvasra költözött, őt látogatta meg [[1944]] októberében, és az orosz megszállás előestéjén egy mozdonyra kéredzkedve az utolsó pillanatban hagyta el a várost, ám rövidesen mégis orosz hadifogságba esett. Két évet töltött a brianszki erdőben, [[1947|1947.]] július 23-án tért haza Szarvasra. ahol elvégezte a tanítóképzőt, később rajztanári diplomát is szerzett. 1948-ban feleségével, '''Miklya Évával''' Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már az iskola igazgatójaként dolgozott, emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője. 1949-ben megszületett Endre fiúk, 1952-ben pedig Csaba. 1961-től egy évig a békéscsabai Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. 1964-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. 1974-2008 között hat unokája és kilenc dédunokája született, azóta pedig még egy. Gazsy Endre 1982. február 5-én, 57 éves korában hunyt el.
+
[[Fájl:Gazsy endre siremleke 20151028 800p.jpg|bélyegkép|Gazsy Endre és felesége síremléke]]'''Gazsy Endre [[1924|1924-ben]] született Ikerváron (Vas megye)''', gyermekkorát Újpesten töltötte. [[1942|1942-ben]] érettségizett a bencések által vezetett Pestújhelyi Kereskedelmi Iskolában, majd a szegényebb gyerekeknek ingyenes képzést biztosító Ludovikára került, és katonatiszti pályára készült. Édesanyja időközben Szarvasra költözött, őt látogatta meg [[1944]] októberében, és az orosz megszállás előestéjén egy mozdonyra kéredzkedve az utolsó pillanatban hagyta el a várost, ám rövidesen mégis orosz hadifogságba esett. Két évet töltött a brianszki erdőben, [[1947|1947.]] [[július 23.|július 23-án]] tért haza Szarvasra. ahol elvégezte a tanítóképzőt, később rajztanári diplomát is szerzett. [[1948]]-ban feleségével, '''Miklya Évával''' Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már az iskola igazgatójaként dolgozott, emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője. [[1949]]-ben megszületett Endre fiúk, 1952-ben pedig Csaba. [[1961]]-től egy évig a békéscsabai Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. [[1964]]-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. [[1974]]-[[2008]] között hat unokája és kilenc dédunokája született, azóta pedig még egy. '''Gazsy Endre [[1982]]. [[Február 5.|február 5-én]], 57 éves korában hunyt el.'''
== Leszármazottak ==
== Leszármazottak ==

A lap 2015. november 10., 21:29-kori változata

festőművész, tanyai, falusi tanító, rajztanár, konferanszié

Tartalomjegyzék

Élete

Gazsy Endre és felesége síremléke
Gazsy Endre 1924-ben született Ikerváron (Vas megye), gyermekkorát Újpesten töltötte. 1942-ben érettségizett a bencések által vezetett Pestújhelyi Kereskedelmi Iskolában, majd a szegényebb gyerekeknek ingyenes képzést biztosító Ludovikára került, és katonatiszti pályára készült. Édesanyja időközben Szarvasra költözött, őt látogatta meg 1944 októberében, és az orosz megszállás előestéjén egy mozdonyra kéredzkedve az utolsó pillanatban hagyta el a várost, ám rövidesen mégis orosz hadifogságba esett. Két évet töltött a brianszki erdőben, 1947. július 23-án tért haza Szarvasra. ahol elvégezte a tanítóképzőt, később rajztanári diplomát is szerzett. 1948-ban feleségével, Miklya Évával Bánkútra költöztek, és kettesben látták el a tanítói feladatokat. Hamarosan óvodát is szerveztek a faluban. Bánkúton a tantestület öt főre bővítésekor már az iskola igazgatójaként dolgozott, emellett ő volt a falu felcsere, kántora, ifjúsági vezetője és a színjátszókör rendezője, főszereplője. 1949-ben megszületett Endre fiúk, 1952-ben pedig Csaba. 1961-től egy évig a békéscsabai Balassi Művelődési Ház igazgatója volt. 1964-ben körzetesítés miatt megszüntették a bánkúti iskolát, és az akkor felépült békéscsabai 10-es iskolába helyezték át őket. 1974-2008 között hat unokája és kilenc dédunokája született, azóta pedig még egy. Gazsy Endre 1982. február 5-én, 57 éves korában hunyt el.

Leszármazottak

Forrás

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök