Gaburek Károly (1936–1986)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Fejezetekre tagolás, leírások egységesítése)
a (temető nevének javítása)
8. sor: 8. sor:
'''Az általános iskola elvégzése után''' gimnáziumba jelentkezett, de '''a Mélyépítő Technikumba nyert felvételt'''. Nem volt nagy kedve a műszaki pályához. Jeles tanuló volt mindig, csak a rajzolás terén akadtak nehézségei. Ezért '''járt''' második osztályos korától az ismert csabai festőművész, '''[[Mokos József (1892-1972)|Mokos József]] szakkörébe''', ahol megpróbálta ellesni a rajzolás és festés műhelytitkait. Fél év múlva részt vett egy budapesti kiállításon, melynek eredményeként '''különbözeti vizsga nélkül vették fel a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba'''. Tanárai és szülei rábeszélésére azonban mégsem itt kezdte el tanulmányait, hanem elvégezte a technikumot. Ezután egy évig dolgozott, majd [[1955|1955-től]] '''az Iparművészeti Főiskola hallgatója lett'''. A díszítő festőtanszéken Rákosi Zoltán, Miháltz Pál, Szentiványi Lajos, Z. Gács György és Hincz Gyula voltak a mesterei, miközben bejárt a szobrász-keramikus-ötvös műhelybe is. '''[[1960|1960-ban]] kapta meg az oklevelet'''. Ahogy ő mondta: "...Nemcsak szakma került a kezembe, hanem festő is lettem."  

-
'''Békéscsabán halt meg [[1986]]. [[június 23.|június 23-án]]''' hosszantartó betegség után. [[július 4.|Július 4-én]] a békéscsabai ligeti temetőben helyezték végső nyugalomba.
+
'''Békéscsabán halt meg [[1986]]. [[június 23.|június 23-án]]''' hosszantartó betegség után. [[július 4.|Július 4-én]] a békéscsabai Ligeti temetőben helyezték végső nyugalomba.
== Munkássága ==
== Munkássága ==

A lap 2019. január 25., 10:51-kori változata

Gaburek Károly.jpg

festőművész

Tartalomjegyzék

Élete

Békéscsabán született 1936. április 5-én. Édesapja asztalos, amatőr festő volt.

Az általános iskola elvégzése után gimnáziumba jelentkezett, de a Mélyépítő Technikumba nyert felvételt. Nem volt nagy kedve a műszaki pályához. Jeles tanuló volt mindig, csak a rajzolás terén akadtak nehézségei. Ezért járt második osztályos korától az ismert csabai festőművész, Mokos József szakkörébe, ahol megpróbálta ellesni a rajzolás és festés műhelytitkait. Fél év múlva részt vett egy budapesti kiállításon, melynek eredményeként különbözeti vizsga nélkül vették fel a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. Tanárai és szülei rábeszélésére azonban mégsem itt kezdte el tanulmányait, hanem elvégezte a technikumot. Ezután egy évig dolgozott, majd 1955-től az Iparművészeti Főiskola hallgatója lett. A díszítő festőtanszéken Rákosi Zoltán, Miháltz Pál, Szentiványi Lajos, Z. Gács György és Hincz Gyula voltak a mesterei, miközben bejárt a szobrász-keramikus-ötvös műhelybe is. 1960-ban kapta meg az oklevelet. Ahogy ő mondta: "...Nemcsak szakma került a kezembe, hanem festő is lettem."

Békéscsabán halt meg 1986. június 23-án hosszantartó betegség után. Július 4-én a békéscsabai Ligeti temetőben helyezték végső nyugalomba.

Munkássága

A diploma megszerzése után, 1960-ban szülővárosában telepedett le. Ekkor lett tagja a Művészeti Alap Dél-Alföldi Területi Munkacsoportjának, s ettől az évtől állított ki rendszeresen. Több önálló bemutatója is volt, gyakran vett részt csoportos tárlatokon. Közben hat évig a Békés Megyei Tanács Tervezőirodáján dolgozott grafikusként.

Gaburek Károly művészetének egyik alapélménye az ember és természet ősi és mindig megújuló együttélése. Alkotásaiban a vásárhelyi iskola és az alföldi realisták hatása érvényesült. Életműve a tájszeretetre és a humánumra épült. Monumentalitás, drámai erő, feszültség jellemzi műveinek többségét. Különös tekintettel nyúlt a család és az anyaság témájához, melynek oka, hogy utóda nem született.

Műveiből tárlatot nyitottak megyeszerte (Békéscsaba, Orosháza, Gyoma, Gyula), Budapesten, de külföldön, például Zrenjaninban is (1972). Első önálló tárlata 1973 október 14-én nyílt meg a Munkácsy Mihály Múzeumban. 1973-ban felajánlotta négy alkotását az új központi fűtést és új bútorokat kapó Vilim utca óvoda számára. Neki köszönhetően a KISZ-lakótelepi óvoda is faliképpel gazdagodott.

Művészete elismeréseképpen négy alkalommal Miniszteri Nívódíjat kapott, 1971-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulóján a Békés Megyei Tanács jutalmazta kiemelkedő népművelői munkásságáért. 1973-ban Békéscsaba város különdíját kapta. Nagyjából 2000 alkotása létezik, melyek közintézményekben, hazai és külföldi közgyűjteményekben és magánkézben vannak. Békéscsabán, Orosházán és Békésen találhatók meg faliképei.

Gaburek Károlyhoz nem csak a festmények készítése állt közel. 1978. augusztus 20-án Mladonyiczky Béla műtermének udvarán tartott művészi összejövetelen ő készítette el a birkapörköltet.

Utolsó kiállítása nem sokkal az 50. születésnapját követően 1986 áprilisában nyílt a Megyei Tanács székházában.

Emlékezete

Katalógusok

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök