Féja Géza (1900–1978)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Szabo.csanad97 (vitalap | szerkesztései) 2017. augusztus 8., 11:44-kor történt szerkesztése után volt.

író, publicista, szociográfus

Tartalomjegyzék

Élete

Féja Géza 1900. december 19-én a Baranya megyei Szentjánospusztán született. Édesapja korán meghalt. Négy gyermek maradt utána árván, köztük Féja Géza - a legidősebb -, aki tíz éves volt ekkor. A család egy évvel Féja Géza születése után egy felvidéki város, Léva lakója lett. Féja itt töltötte gyermekkorát, itt végezte a gimnáziumot. Az iskolai szünidőket mindig parasztok között töltötte, megismerte életkörülményeiket, érzéseiket, gondjaikat. Ez az élmény döntötte el írói sorsát. 1920-tól a budapesti tudományegyetem 27 bölcsészkarára járt, az Eötvös Kollégium tagjaként letette a középiskolai tanári vizsgát, majd polgári iskolai tanári oklevelet szerzett.

1924-től 1932-ig az esztergomtábori fiúiskolában kapott állást, ahol a környező szegény falvak és bányásztelepek gyerekeit tanította. Esztergomtábor fontos állomás az életében: itt ismerte meg majdani feleségét, itt lett férj, apa, majd özvegy. A 20-as évek végén csatlakozott azokhoz a szellemi csoportokhoz, amelyek napirendre tűzték a szegényparasztság ügyét. Így 1929-ben rendszeres cikkírója lett Bajcsy-Zsilinszky Endre Előőrs, majd 1932-től Szabadság című hetilapjának. Kapcsolatba került a Bartha Miklós Társasággal; egyik ösztönzője lett a falukutatók mozgalmának; teoretikusa a népi írókat tömörítő Válasz című folyóiratnak.

Szenvedélytől fűtött egyénisége először a költészetben találta meg az önkifejezés eszközét. Versei a Forrás című antológiában jelentek meg (1927). Később áttért a publicisztikára, majd a szépprózára. 1933-37 között Pesterzsébeten tanított a Széchenyi István Polgári Fiúiskolában. A szlovenszkói Magyar Írás című társadalmi és irodalmi lap főmunkatársa, a Kazinczy Kiadó lektora, 1934-1944 között a Magyarország című lap belső munkatársa volt. A 30-as években egyike volt a kor meghatározó publicistáinak: fáradhatatlanul vitázott, harcolt, szervezett. Közéleti tevékenységet vállalt: részt vett a Márciusi Front programjának kidolgozásában. 1937. március 15-én ő olvasta fel a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a Front kiáltványát.

Irodalomkritikusként is elsősorban a társadalmi elégedetlenség jeleire és a szegénység megnyilatkozásaira figyelt fel. Kortársai közül legtöbbet Tamási Áronról és Illyés Gyuláról írt. Ő fedezte fel Szabó Pált és Sinka Istvánt. Szabó Dezsőt tartotta egyik mesterének. Elsőként adta ki Ady legjelentősebb publicisztikai írásait Jóslások Magyarországról címmel (1936). 1937-ben jelent meg éles társadalomkritikájú irodalmi szociográfiája, a Viharsarok -az Alsó-Tiszavidék földjéről és népéről szóló megdöbbentő vádirat. Könyvéért nemzetgyalázás címén perbe fogták, majd elítélték, tanári állásából elbocsátották. Politikai nézetei miatt 1945-től 1957-ig nem jelenhetett meg könyve.

1945 tavaszán Békéscsabára került, ahol 1956-ig dolgozott könyvtárosként. Sokat tett a háború után elkallódó, de közgyűjteménybe tartozó könyvállomány megmentéséért. A Városi Népkönyvtár szervezését 1945. május 2-án kezdte meg, amely ekkor a múzeum épületében kapott helyet. Egymaga készített katalógust, létrehozta a "Békési Gyűjtemény"-t. 1952. január l-jével státusrendezés címén megfosztották a maga munkájával teremtett könyvtár vezetésétől, és segédkönyvtárossá minősítették. Ezt az állapotot a Megyei Könyvtár alapítása oldotta fel, ahol Féja igazgatóhelyettesi beosztást kapott. A város és a megye szellemi életében tevékenyen részt vett. Irodalmi, történelmi előadásokat tartott; az ókígyósi Mezőgazdasági Középiskola és a békéscsabai Petőfi úti Polgári Fiúiskola tanára volt. 1956 őszén azonnal a nemzeti felkelés mellé állt, s elsőnek szólalt meg a magyar függetlenséget hirdető Békés megyei Szabadság rádióban.

1956-60 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott mint tudományos főmunkatárs. 1960-ban innen ment nyugdíjba. Békéscsabára csak évek múltával, az Áchim-ünnepségek, könyvheti rendezvények kapcsán tért vissza.

Munkája elismeréséül 1966-ban József Attila-díjat kapott. 1978. augusztus 14-én Budapesten hunyt el. Munkásságáról Békéscsaba város sem feledkezett meg. Halálának 10. évfordulóján (1988) teret neveztek el róla.

Forrás

Művei

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök