Dedinszky Gyula (1905–1994)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lodiszilvi (vitalap | szerkesztései) 2015. február 10., 18:02-kor történt szerkesztése után volt.

evangélikus lelkész, helytörténész, néprajzkutató

A Bács- Bodrog megyei Dunagáloson született 1905. március 24- én. Apja, Dedinszky János, evangélikus lelkész, anyja Stollmann Anna. A Felvidékről származó családban hat generáción át, 200 évre visszamenőleg mindig volt evangélikus lelkész. Édesapja harminc éven át volt Dunagálos lelkipásztora. Dedinszky Gyulát szülei tudatosan nevelték a kétnyelvűségre - édesanyja szlovákul, édesapja magyarul beszélt gyermekeivel. Dedinszky Gyula 1931-ben vette feleségül Veres Margitot, házasságukból két gyermek született.

Szülőfalujából három elemi elvégzése után a közeli Újverbászra küldte az apja, hogy németül is megtanuljon. A gimnázium első évét is itt végezte, majd Békéscsabára került, ahol 1923-ban érettségizett. Tanulmányait a pécsi egyetem soproni teológiai fakultásán folytatta. Tanára volt Pröhle Károly és az eperjesi teológiáról Sopronba került Deák János. 1927-ben - első magyar teológusként -egy évet a helsinki egyetem teológiai szakán töltött.

Lelkésszé szentelése után 1928-ban Kiskőrösre került segédlelkésznek a kétnyelvű (magyar-szlovák) gyülekezethez. Egy év múlva fél évet Ipolyvecen, majd újabb fél évet Szarvason szolgált. 1931-ben visszahívták Kiskőrösre, ahol lelkésszé választották. 1942-ben hívták Békéscsabára, miután a város két lelkészt (Szeberényi Lajos Zsigmond és Szeberényi Gusztáv) vesztett el rövid időn belül.

Lelkészi munkáját jól felkészülten, nagy odaadással végezte. Tehetségére hamarosan felfigyeltek, s a bányai egyházkerület lelkészi főjegyzőnek, valamint országos aljegyzőnek választotta.

1948 után egyre erősebb politikai nyomás nehezedett rá. Hatalmi nyomásra hamarosan minden egyházi tisztségétől megfosztották azzal az indokkal, hogy zavarja az egyház és az állam közötti jó viszony kialakulását. Fél évre a gyülekezeti munkától is eltiltották. Háttérbe szorított lelkészként szolgálhatott nyugdíjaztatásáig, 1972-ig.

A mellőzés éveiben helytörténeti és néprajzi kutatásokba kezdett. Dolgozott könyvtárakban, levéltárakban, beszéltette idős híveit, figyelemmel kísérte azok életét, szokásait. Rövidesen nem akadt ember a városban, aki többet tudott volna Békéscsaba múltjáról, népének származásáról, nyelvéről, szokásairól, mint ő. Ismereteit számos kéziratban rögzítette, melyekből néhány önálló kötetben is megjelent. Publikációjának egy része egyházi és helyi lapokban látott napvilágot. Munkáival rendszeres és eredményes résztvevője volt a megyei és országos néprajzi pályázatoknak. Minden érdekelte, ami összefüggött a csabaiak hétköznapjaival, ünnepnapjaival. Tanulmányt írt Csaba nemzetiségi történetéről, a csabai tanyavilágról, az ottani népéletről, a paraszti munkaeszközökről. A szlovák betű útja Békéscsabán című művében elemzi a városban szlovák nyelven megjelent dokumentumokat a tankönyvektől az egyházi kiadványokon át a parasztírók és mások munkájáig. Feldolgozta a város szociális és kulturális történetét, írt a "Cabiansky Kalendár" jelentőségéről, összegyűjtötte a csabai anekdotákat és vidám történeteket.

A Magyar Néprajzi Társaság 1981-ben az önkéntes néprajzgyűjtők legmagasabb kitüntetésével, a Sebestyén Gyula-emlékéremmel ismerte el munkásságát. Tudományos munkáját az Evangélikus Hittudományi Egyetem (Teológiai Akadémia) díszdoktori címmel, Békéscsaba Önkormányzata "A Békéscsaba városért" kitüntetéssel ismerte el.

1994. május 22-én hunyt el Békéscsabán.

Művei

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök