Bohus Zoltán (1941–2017)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
Ker0 (vitalap | szerkesztései)
(Új oldal, tartalma: „szobrászművész, üvegtervező, egyetemi tanár Bohus Zoltán, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrászművész, üvegtervező, egyetemi…”)
Újabb szerkesztés →

A lap 2017. december 19., 17:31-kori változata

szobrászművész, üvegtervező, egyetemi tanár

Bohus Zoltán, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrászművész, üvegtervező, egyetemi tanár azon magyar művészek közé tartozott, akiknek alkotásaival találkozhatunk mind a magyarországi, mind a nyugat-európai és az amerikai múzeumokban, magángyűjteményekben. Művészetét számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták.

Tartalomjegyzék

Életpályája

Bohus Zoltán 1941. december 21-én született Endrődön, édesapja Bohus János, édesanyja Varga Jolán volt. A család 1948-ban Békéscsabára költözött, ahol 1956 és 1960 között a Rózsa Ferenc Gimnáziumban tanult és érettségizett. 1961 és 1966 között végezte el a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskola díszítő-festő szakát Z. Gács György tanítványaként. Ezt követően önálló művészként dolgozott Budapesten. Művészi munkásságát végigkísérte a művészpedagógusi tevékenység, amely során üvegművész-nemzedékeket indított útjára 1966 és 2010 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán (2000 óta Magyar Iparművészeti Egyetem). 1966–1978 között a főiskola tanársegédje, 1978–1993 között az üveg szak vezetője, 1990–1993 között egyetemi docens, 1993–2010 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, 1993–1996 között a szilikát tanszék vezetője, 1996–2010 között a szilikát tanszék üveg szakának a vezetője volt. Bohus Zoltán 1970-ben házasságot kötött Lugossy Mária (1950–2012) ötvös-, szobrász-, üveg- és éremművésszel. Pályafutásuk és életművük egyedülálló értéket képvisel a magyar kortársművészetben. Három gyermekük született: Áron (1971), Eszter (1979) és Réka (1992). Bohus Zoltán élete 76. évében, 2017. november 23-án Budapesten hunyt el.

Művészi munkássága

Pályája elején zománc- és ötvösművészettel foglalkozott, szobrászati alkotótelepeken dolgozott, részt vett hazai és külföldi kiállításokon, néhány állami megbízásra készült munkát valósított meg. Az 1970-es évek közepén fordult érdeklődése az üvegművészet felé, de ekkor még számos fémszobrászati alkotás is született műhelyében: elsősorban a csillogó, fényes krómacél lemezt munkálta meg. Üvegművészeti munkássága révén a nemzetközi áramlatokkal párhuzamosan a magyar üvegművészet új ágazata bontakozott ki: az elődök (a két szobrászművész, Vilt Tibor és Schaár Erzsébet), valamint a számos alkotóterületen dolgozó Z. Gács György tevékenysége nyomán néhány kortársával (Buczkó György, Kertészfi Ágnes, Lugossy Mária, Mészáros Mari) az üveg plasztikai alkalmazása, az autonóm üveg műtárgyak előtt nyitotta meg a kaput. Különleges technika alkalmazásával – amelynek alapja a hideg üveg ragasztásos, fémgőzöléses, csiszolásos, polírozásos megmunkálása, illetve megformálása – már az 1970–1980-as évek óta a nemzetközi üvegművészetben is figyelmet keltett: alkotásai – amelyek különleges térbeli megjelenését a fény, illetve a szín és a transzparencia teszi különössé és sejtelmessé – mind az európai, mind a tengerentúli üvegművészeti kiállítások rendszeres résztvevőivé váltak. Hazai és külföldi bemutatkozásainak szakmai rangját számos elismerés, díj fémjelzi, műveit a világ legrangosabb iparművészeti, illetve üvegművészeti gyűjteményei vásárolták meg. Művészetére több irányzat: a strukturalizmus, az op-art, a minimal art és a konceptualizmus is hatott. Köztéri alkotásai közül az egyik legismertebb a Nagymező utcai egykori nemzetközi vasúti jegyiroda krómacél domborműve, melyet 1974-ben alkotott, valamint a Csiky Tiborral közösen 1976-ban készített, szintén krómacél dombormű, mely az egykori Belvárosi Távbeszélőközpont homlokzatát díszítette 2016 decemberéig. Művészetét számos kritika, elemzés, tanulmány dokumentálta: a mintegy öt évtized alatt megjelent közlemények bőséges sorozata mellett számos katalógus tárgyalja és ismerteti munkásságát, míg átfogó jelleggel a 2009-ben megjelent, a Geopen Kiadó gondozásában kiadott, Nagy T. Katalin tanulmányával kísért reprezentatív album foglalja össze művészetét.

Díjai, kitüntetései

Művészeti szervezeti tagság

Válogatott kiállításai

Egyéni

Csoportos

Könyvei

Források

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök