Benka Gyula (1838–1923)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(szócikk létrehozása)
(kapcsolódó irodalom szerkesztése)
1. sor: 1. sor:
-
tanár, pedagógiai író, újságíró. Békéscsaba, 1838. április 8.- Szarvas, 1923. április 30.
+
tanár, pedagógiai író, újságíró
-
Apja, Benka György, a szarvasi főgimnázium tanára, anyja Szemian Johanna. Feleségével,Kollár Jolánnal - Kollár János szarvasi ügyvéd, országgyűlési képviselő lányával - 1870-ben házasodtak össze. 10 gyermekük közül nyolcat temettek el a szülők. Elemi iskoláit Szarvason végezte, ahol nagy hatással volt fejlődésére, egyéniségének kialakulására tanára, Vajda Péter. Innen Sopronba, majd Pozsonyba került. Itt ismerkedett meg a bölcselet és a teológia tudományával. Tanulmányai közben maga is tanított elemi
+
 
-
tárgyakat, zongorát, rajzot. Az így összegyűjtött pénzen Németországba ment, Berlinben és Göttingában töltött l-l félévet az egyetemen, ahol filozófiát és nyelvészetet tanult. 1862-ben került a szarvasi evangélikus gimnáziumhoz tanárnak, melynek 1884-től 1908-ig igazgatója volt. 24 évig a gimnáziumot, 45 évig a tanítóképzőt vezette. 40 éves tanári jubileuma alkalmából (1902-ben) királyi kitüntetést kapott. Az 1862-63-as tanévben az iskola két mellékintézettel gyarapodott: a gimnázium felsőbb osztályaihoz kapcsolva Benka Gyula megszervezte a tanítóképzőt, amely 1907-ben önállósult, illetve az ehhez és a gimnáziumhoz egyaránt szükséges zeneiskolát. Benka Gyula a neveléstudomány majd minden területével foglalkozott. Már pályája elején felismerte a nevelői munka elméleti és gyakorlati egységének szükségességét. Szellemi szükségletnek tartotta, hogy az ének-zenét minden iskolatípusban tanítsák. Külön hangsúlyozta a társas éneklés személyiségformáló jelentőségét. Lelkes támogatója volt a hangszeres zenetanításnak is. Zongorán és orgonán maga is kitűnően játszott. 1862-ben megszervezte a Szarvasi Dalárdát néhány lelkes gimnáziumi tanár és
+
Békéscsaba, 1838. április 8.- Szarvas, 1923. április 30.
-
tanító közreműködésével, illetve a "jobb hangú iparosok" részvételével. A dalárda, amelynek Benka Gyula 24 éven át volt vezetője, többször újjáalakult. A nevelők pedagógiai továbbképzése céljából létrehozta a szarvasi tanítóegyletet. A társadalom felnőtt tagjainak nevelése és kultúrálódása érdekében különféle egyesületeket szervezett,(Társaskör, a Tulipán Egylet). Bátor ellenzéki magatartása éltetője és példája lett a függetlenségi és '48-as hagyományok aktív ápolásának Szarvason. A tényleges pártélet mellett
+
 
-
rendkívül élénk zsurnaliszta volt. A politikai és társadalmi élet szinte minden kérdéséről volt véleménye, és azt keményen meg is fogalmazta számtalan újságcikkében. 1880-tól 1906-ig két helyi lapban - Szarvasi Lapok, Szarvas és Vidéke - publikált (1906-1909 között az előbbi szerkesztője is volt).
+
Apja, Benka György, a szarvasi főgimnázium tanára, anyja Szemian Johanna. Feleségével,Kollár Jolánnal - Kollár János szarvasi ügyvéd, országgyűlési képviselő lányával - 1870-ben házasodtak össze. 10 gyermekük közül nyolcat temettek el a szülők.  
-
MÜVEI:
+
 
-
Kristóffy György élet- és jellemrajza= A Békésvármegyei Régészeti és Mivelődéstörténelmi Társulat évkönyve. 1875/76. Szerk. Zsilinszky Mihály. Gyula. 1876. A Társulat kiadása. 1-33.p.
+
Elemi iskoláit Szarvason végezte, ahol nagy hatással volt fejlődésére, egyéniségének kialakulására tanára, Vajda Péter. Innen Sopronba, majd Pozsonyba került. Itt ismerkedett meg a bölcselet és a teológia tudományával. Tanulmányai közben maga is tanított elemi tárgyakat, zongorát, rajzot. Az így összegyűjtött pénzen Németországba ment, Berlinben és Göttingában töltött l-l félévet az egyetemen, ahol filozófiát és nyelvészetet tanult.  
-
Tanítóképzés főgymnásiumunk kapcsában = Szarvasi Ág. H. Ev. Főgymnásium évi jelentése 188l/2-ről. Közzéteszi Tatay István. Gyula. 1882. Főgymn. 3-17. p.
+
 
-
Adalékok a szarvasi ág. hitv. ev. főgymnásium száz éves történetéhez = Szarvasi Ág. Ev. Főgymnásium értesítője az 1900-901-dik iskolai évről. Közzéteszi Benka Gyula. Szarvas.1901. Főgymn. 1-31. p.
+
1862-ben került a szarvasi evangélikus gimnáziumhoz tanárnak, melynek 1884-től 1908-ig igazgatója volt. 24 évig a gimnáziumot, 45 évig a tanítóképzőt vezette. 40 éves tanári jubileuma alkalmából (1902-ben) királyi kitüntetést kapott. Az 1862-63-as tanévben az iskola két mellékintézettel gyarapodott: a gimnázium felsőbb osztályaihoz kapcsolva Benka Gyula megszervezte a tanítóképzőt, amely 1907-ben önállósult, illetve az ehhez és a gimnáziumhoz egyaránt szükséges zeneiskolát.  
-
Adatok a szarvasi ág. h. ev. főgimnázium történetéhez = A szarvasi Ág. H. Ev. Főgimnázium értesítője az 1906-907-ik iskolai évről. Közzéteszi Benka Gyula. Szarvas. 1907. Főgimn. 5-47. p.
+
 
-
IRODALOM:
+
Benka Gyula a neveléstudomány majd minden területével foglalkozott. Már pályája elején felismerte a nevelői munka elméleti és gyakorlati egységének szükségességét. Szellemi szükségletnek tartotta, hogy az ének-zenét minden iskolatípusban tanítsák. Külön hangsúlyozta a társas éneklés személyiségformáló jelentőségét. Lelkes támogatója volt a hangszeres zenetanításnak is. Zongorán és orgonán maga is kitűnően játszott. 1862-ben megszervezte a Szarvasi Dalárdát néhány lelkes gimnáziumi tanár és tanító közreműködésével, illetve a "jobb hangú iparosok" részvételével. A dalárda, amelynek Benka Gyula 24 éven át volt vezetője, többször újjáalakult. A nevelők pedagógiai továbbképzése céljából létrehozta a szarvasi tanítóegyletet. A társadalom felnőtt tagjainak nevelése és kultúrálódása érdekében különféle egyesületeket szervezett (Társaskör, a Tulipán Egylet).  
-
Benka Gyula emlékkönyv. A Szarvasi Evangélikus Főgimnázium volt tanára és igazgatója. 1838-1923. Bp. 1928. Szarvasi Öregdiákok Szöv. 136 p.
+
 
-
LISKA János Benka Gyula. Élet és jellemrajz = Szarvasi Ág. H.'¦Ev. Főgimnázium értesítője. 1907/1908. Közzéteszi Mocskónyi József. Szarvas. 1908. Főgimn. 3-26. p.
+
Bátor ellenzéki magatartása éltetője és példája lett a függetlenségi és '48-as hagyományok aktív ápolásának Szarvason. A tényleges pártélet mellett rendkívül élénk zsurnaliszta volt. A politikai és társadalmi élet szinte minden kérdéséről volt véleménye, és azt keményen meg is fogalmazta számtalan újságcikkében. 1880-tól 1906-ig két helyi lapban - Szarvasi Lapok, Szarvas és Vidéke - publikált (1906-1909 között az előbbi szerkesztője is volt).
-
Magyar életrajzi lexikon. 1. köt. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp. 1967. Akadadémiai K. 177-178. p.
+
 
-
NÁDOR Jenő Egy pedagógus vallomásai = Körös népe. Történelmi és néprajzi antológia. 5. Bcs. 1965. Városi Tanács V.B. 97-112. p.
+
== Művei ==
-
TÓTH Lajos Benka Gyula és az ének-zenei mozgalom Szarvason = Körös népe. Történelmi és néprajzi antológia. 5. Bcs. 1965. Városi Tanács V.B. 60-96. p.
+
 
-
TÓTH Lajos Benka Gyula munkássága és a szarvasi nevelő képzés százéves története. Szarvas. 1964. Községi Tanács. V.B. 60-96. p.448 p.
+
* Kristóffy György élet- és jellemrajza. In: A Békésvármegyei Régészeti és Mivelődéstörténelmi Társulat évkönyve. 1875/76. Gyula: A Társulat kiadása, 1876. p. 1-33.
-
TÓTH Lajos Benka Gyula munkássága és a szarvasi nevelő képzés százéves története. Szarvas. 1964. Községi Tanács. 448 p. Bibliogr. 436-439. p.
+
* Tanítóképzés főgymnásiumunk kapcsában. In: Szarvasi Ág. H. Ev. Főgymnásium évi jelentése 188l/2-ről. Gyula: Főgymn., 1882. p. 3-17.
-
KÉP:
+
* Adalékok a szarvasi ág. hitv. ev. főgymnásium száz éves történetéhez. In: Szarvasi Ág. Ev. Főgymnásium értesítője az 1900-901-dik iskolai évről. Szarvas: Főgymn., 1901. p. 1-31.
-
Benka Gyula emlékkönyv. A szarvasi Evangélikus Főgimnázium volt tanára és igazgatója. 1838-1923. Bp. 1928. Szarvasi Öregdiákok Szöv. 17., 19., 21., 23., 25. p.
+
* Adatok a szarvasi ág. h. ev. főgimnázium történetéhez. In: A szarvasi Ág. H. Ev. Főgimnázium értesítője az 1906-907-ik iskolai évről. Szarvas: Főgimn., 1907. p. 5-47.
-
TÓTH Lajos Benka Gyula munkássága és a szarvasi nevelőképzés százéves története. Szarvas. 1964. Községi Tanács. 6. p.
+
 
 +
== Kapcsolódó irodalom ==
 +
 
 +
* Benka Gyula emlékkönyv. A Szarvasi Evangélikus Főgimnázium volt tanára és igazgatója. 1838-1923. Budapest: Szarvasi Öregdiákok Szöv., 1928. p. 136.
 +
* Benka Gyula emlékkönyv. A szarvasi Evangélikus Főgimnázium volt tanára és igazgatója. 1838-1923. Budapest: Szarvasi Öregdiákok Szöv., 1928. p. 17., 19., 21., 23., 25. (Kép)
 +
* Liska János: Benka Gyula. Élet és jellemrajz. In: Szarvasi Ág. H. Ev. Főgimnázium értesítője. 1907/1908. Szarvas: Főgimn., 1908. p. 3-26.
 +
* Magyar életrajzi lexikon. 1. köt. Budapest: Akadadémiai K., 1967. p. 177-178.
 +
* Nádor Jenő: Egy pedagógus vallomásai. In: Körös népe. Történelmi és néprajzi antológia. 5. Békéscsaba: Városi Tanács V.B., 1965. p. 97-112.
 +
* Tóth Lajos: Benka Gyula és az ének-zenei mozgalom Szarvason. In: Körös népe. Történelmi és néprajzi antológia. 5. Békéscsaba: Városi Tanács V.B., 1965. p. 60-96.
 +
* Tóth Lajos: Lajos Benka Gyula munkássága és a szarvasi nevelő képzés százéves története. Szarvas: Községi Tanács. V.B., 1964. p. 60-96., 448.
 +
* Tóth Lajos: Benka Gyula munkássága és a szarvasi nevelő képzés százéves története. Szarvas: Községi Tanács, 1964. p. 448., Bibliogr. p. 436-439.
 +
* Tóth Lajos: Benka Gyula munkássága és a szarvasi nevelőképzés százéves története. Szarvas: Községi Tanács, 1964. p. 6. (Kép)

A lap 2015. február 17., 18:26-kori változata

tanár, pedagógiai író, újságíró

Békéscsaba, 1838. április 8.- Szarvas, 1923. április 30.

Apja, Benka György, a szarvasi főgimnázium tanára, anyja Szemian Johanna. Feleségével,Kollár Jolánnal - Kollár János szarvasi ügyvéd, országgyűlési képviselő lányával - 1870-ben házasodtak össze. 10 gyermekük közül nyolcat temettek el a szülők.

Elemi iskoláit Szarvason végezte, ahol nagy hatással volt fejlődésére, egyéniségének kialakulására tanára, Vajda Péter. Innen Sopronba, majd Pozsonyba került. Itt ismerkedett meg a bölcselet és a teológia tudományával. Tanulmányai közben maga is tanított elemi tárgyakat, zongorát, rajzot. Az így összegyűjtött pénzen Németországba ment, Berlinben és Göttingában töltött l-l félévet az egyetemen, ahol filozófiát és nyelvészetet tanult.

1862-ben került a szarvasi evangélikus gimnáziumhoz tanárnak, melynek 1884-től 1908-ig igazgatója volt. 24 évig a gimnáziumot, 45 évig a tanítóképzőt vezette. 40 éves tanári jubileuma alkalmából (1902-ben) királyi kitüntetést kapott. Az 1862-63-as tanévben az iskola két mellékintézettel gyarapodott: a gimnázium felsőbb osztályaihoz kapcsolva Benka Gyula megszervezte a tanítóképzőt, amely 1907-ben önállósult, illetve az ehhez és a gimnáziumhoz egyaránt szükséges zeneiskolát.

Benka Gyula a neveléstudomány majd minden területével foglalkozott. Már pályája elején felismerte a nevelői munka elméleti és gyakorlati egységének szükségességét. Szellemi szükségletnek tartotta, hogy az ének-zenét minden iskolatípusban tanítsák. Külön hangsúlyozta a társas éneklés személyiségformáló jelentőségét. Lelkes támogatója volt a hangszeres zenetanításnak is. Zongorán és orgonán maga is kitűnően játszott. 1862-ben megszervezte a Szarvasi Dalárdát néhány lelkes gimnáziumi tanár és tanító közreműködésével, illetve a "jobb hangú iparosok" részvételével. A dalárda, amelynek Benka Gyula 24 éven át volt vezetője, többször újjáalakult. A nevelők pedagógiai továbbképzése céljából létrehozta a szarvasi tanítóegyletet. A társadalom felnőtt tagjainak nevelése és kultúrálódása érdekében különféle egyesületeket szervezett (Társaskör, a Tulipán Egylet).

Bátor ellenzéki magatartása éltetője és példája lett a függetlenségi és '48-as hagyományok aktív ápolásának Szarvason. A tényleges pártélet mellett rendkívül élénk zsurnaliszta volt. A politikai és társadalmi élet szinte minden kérdéséről volt véleménye, és azt keményen meg is fogalmazta számtalan újságcikkében. 1880-tól 1906-ig két helyi lapban - Szarvasi Lapok, Szarvas és Vidéke - publikált (1906-1909 között az előbbi szerkesztője is volt).

Művei

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök