Beliczey Miklós (1901–1977)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2018. március 21., 15:11-kor történt szerkesztése után volt.

főispán

Tartalomjegyzék

Élete

1901. június 12-én született Békéscsabán, régi magyar földbirtokos családból. Apja Beliczey Géza (magyar királyi főtanácsos, országgyűlési képviselő), anyja Baghy Lujza. Testvérei Mária és István.

Iskolai tanulmányait magántanulóként végezte. A középiskola befejezése után a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta a tanulmányait. Beutazta Európát, eljutott Afrikába és Amerikába is.

1924-ben a gyulai járás szolgabírójává nevezték ki, ez idő alatt egy rövid ideig közigazgatási gyakornok is volt. 1926-tól tagja volt Békés vármegye törvényhatósági bizottságának, valamint Békéscsaba város képviselő-testületének. 1928-tól felügyelő-bizottsági tagja az Első Gazdasági Vasútnak és választmányi tagja a Békésvármegyei Gazdasági Egyesületnek. Az 1927-ben megalakult Körösvidéki Motorsport ügyvezető elnöke, a szegedi Délvidéki Automobil Klubnak pedig alelnöke volt. Több szervezetben is elnöki tisztséget töltött be, így például: a Békéscsabai Római Katolikus Egyházközségben, a Csabai Vívó Egyletben, a Csabai Atlétikai Klubban és a Békésvármegyei Földműves Szövetkezetben is. A Körösvidék című napilapnál pedig az igazgatói feladatkört látta el. Nagyapjához hasonlóan birtokán dohánytermesztéssel foglalkozott.

1936-ban kötött házasságot egy osztrák grófnővel, Irmával, akitől három gyermeke született: István, György és Borbála.

1939-ben nevezték ki Békés vármegye főispánjává, tisztségét 1944. március 19-ig töltötte be. (A nyilas uralom alatt nem akart főispán lenni). Főispánsága alatt lemondott egyes bizottsági tagságáról. 1942. szeptember 30-án Békéscsaba díszpolgárává választották.

1977. március 21-én hunyt el.

Emlékezete

Műve

Lásd még

Beliczey Géza (1863-1938)

Forrás

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök