Beliczey Miklós (1901–1977)

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a (Nyelvi ellenőrzés)
a (Fejezetekre tagolás)
5. sor: 5. sor:
'''Iskolai tanulmányait magántanulóként végezte.''' A középiskola befejezése után '''a''' budapesti '''Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta a tanulmányait'''. Beutazta Európát, eljutott Afrikába és Amerikába is.

-
 
-
[[1924|1924-ben]] '''a gyulai járás szolgabírójává nevezték ki''', ez idő alatt egy rövid ideig közigazgatási gyakornok is volt.''' [[1926|1926-tól]] tagja volt Békés vármegye törvényhatósági bizottságának, valamint Békéscsaba város képviselő-testületének.''' [[1928|1928-tól]] felügyelő-bizottsági tagja lett az Első Gazdasági Vasútnak és választmányi tagja a Békésvármegyei Gazdasági Egyesületnek. Az [[1927|1927-ben]] megalakult Körösvidéki Motorsport ügyvezető elnöke, a szegedi Délvidéki Automobil Klubnak pedig alelnöke volt. '''Több szervezetben is elnöki tisztséget töltött be''', így például: a Békéscsabai Római Katolikus Egyházközségben, a Csabai Vívó Egyletben, a Csabai Atlétikai Klubban és a Békésvármegyei Földműves Szövetkezetben is. A [[Körösvidék]] című napilapnál pedig az igazgatói feladatkört látta el. Nagyapjához hasonlóan '''birtokán dohánytermesztéssel foglalkozott'''.
 
'''[[1936|1936-ban]] kötött házasságot''' egy osztrák grófnővel, '''Irmával''', akitől '''három gyermeke született''': István, György és Borbála.  
'''[[1936|1936-ban]] kötött házasságot''' egy osztrák grófnővel, '''Irmával''', akitől '''három gyermeke született''': István, György és Borbála.  
-
 
-
'''[[1939|1939-ben]] nevezték ki Békés vármegye főispánjává, tisztségét [[1944]]. [[március 19.|március 19-ig]] töltötte be.''' (A nyilas uralom alatt nem akart főispán lenni). Főispánsága alatt lemondott egyes bizottsági tagságáról. [[1942]]. [[szeptember 30.|szeptember 30-án]] '''Békéscsaba díszpolgárává választották'''.
 
'''[[1977]]. [[március 21.|március 21-én]] hunyt el.'''
'''[[1977]]. [[március 21.|március 21-én]] hunyt el.'''
 +
 +
== Munkássága ==
 +
[[1924|1924-ben]] '''a gyulai járás szolgabírójává nevezték ki''', ez idő alatt egy rövid ideig közigazgatási gyakornok is volt.''' [[1926|1926-tól]] tagja volt Békés vármegye törvényhatósági bizottságának, valamint Békéscsaba város képviselő-testületének.''' [[1928|1928-tól]] felügyelő-bizottsági tagja lett az Első Gazdasági Vasútnak és választmányi tagja a Békésvármegyei Gazdasági Egyesületnek. Az [[1927|1927-ben]] megalakult Körösvidéki Motorsport ügyvezető elnöke, a szegedi Délvidéki Automobil Klubnak pedig alelnöke volt. '''Több szervezetben is elnöki tisztséget töltött be''', így például: a Békéscsabai Római Katolikus Egyházközségben, a Csabai Vívó Egyletben, a Csabai Atlétikai Klubban és a Békésvármegyei Földműves Szövetkezetben is. A [[Körösvidék]] című napilapnál pedig az igazgatói feladatkört látta el. Nagyapjához hasonlóan '''birtokán dohánytermesztéssel foglalkozott'''.
 +
 +
'''[[1939|1939-ben]] nevezték ki Békés vármegye főispánjává, tisztségét [[1944]]. [[március 19.|március 19-ig]] töltötte be.''' (A nyilas uralom alatt nem akart főispán lenni). Főispánsága alatt lemondott egyes bizottsági tagságáról. [[1942]]. [[szeptember 30.|szeptember 30-án]] '''Békéscsaba díszpolgárává választották'''.
== Emlékezete ==
== Emlékezete ==
26. sor: 27. sor:
== Forrás ==
== Forrás ==
-
* Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája, 1699, 1715-1950: főispánok és alispánok. (Közlemények Békés megye és környéke történetéből ; 8.) Gyula : Békés Megyei Levéltár, 2002. 67-69. p. Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár
+
* Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája, 1699, 1715-1950: főispánok és alispánok. (Közlemények Békés megye és környéke történetéből ; 8.) Gyula : Békés Megyei Levéltár, 2002. 67-69. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
== Külső hivatkozások ==
== Külső hivatkozások ==

A lap 2018. augusztus 23., 17:58-kori változata

főispán

Tartalomjegyzék

Élete

1901. június 12-én született Békéscsabán, régi magyar földbirtokos családból. Apja Beliczey Géza (magyar királyi főtanácsos, országgyűlési képviselő), anyja Baghy Lujza. Testvérei Mária és István.

Iskolai tanulmányait magántanulóként végezte. A középiskola befejezése után a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta a tanulmányait. Beutazta Európát, eljutott Afrikába és Amerikába is.

1936-ban kötött házasságot egy osztrák grófnővel, Irmával, akitől három gyermeke született: István, György és Borbála.

1977. március 21-én hunyt el.

Munkássága

1924-ben a gyulai járás szolgabírójává nevezték ki, ez idő alatt egy rövid ideig közigazgatási gyakornok is volt. 1926-tól tagja volt Békés vármegye törvényhatósági bizottságának, valamint Békéscsaba város képviselő-testületének. 1928-tól felügyelő-bizottsági tagja lett az Első Gazdasági Vasútnak és választmányi tagja a Békésvármegyei Gazdasági Egyesületnek. Az 1927-ben megalakult Körösvidéki Motorsport ügyvezető elnöke, a szegedi Délvidéki Automobil Klubnak pedig alelnöke volt. Több szervezetben is elnöki tisztséget töltött be, így például: a Békéscsabai Római Katolikus Egyházközségben, a Csabai Vívó Egyletben, a Csabai Atlétikai Klubban és a Békésvármegyei Földműves Szövetkezetben is. A Körösvidék című napilapnál pedig az igazgatói feladatkört látta el. Nagyapjához hasonlóan birtokán dohánytermesztéssel foglalkozott.

1939-ben nevezték ki Békés vármegye főispánjává, tisztségét 1944. március 19-ig töltötte be. (A nyilas uralom alatt nem akart főispán lenni). Főispánsága alatt lemondott egyes bizottsági tagságáról. 1942. szeptember 30-án Békéscsaba díszpolgárává választották.

Emlékezete

Műve

Lásd még

Beliczey Géza (1863-1938)

Forrás

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök