Baukó András (1941–2020)

A BékésWiki wikiből

sportmasszőr

Tartalomjegyzék

Élete

Baukó András

Baukó András 1941. október 31-én született Békéscsabán, Baukó András és Kerepeczki Dorottya gyermekeként. Testvérei: János, György és Dorottya.

Iskoláit Békéscsabán végezte, kereskedő oklevelet szerzett. A katonai szolgálatot követően Budapesten masszőr tanfolyamokra járt.

1975-ben megházasodott, Belicza Máriát vette feleségül. Gyermekeik: Zoltán és Róbert.

Baukó András 2020. február 6-án hosszan tartó betegség után hunyt el. Február 21-én a békéscsabai Ligeti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Munkássága

Baukó András labdarúgóként a Békéscsabai Építők ifjúsági csapatában szerepelt. A Tuskó becenevet még labdaszedőként kapta: Andó Tamás, a békéscsabaiak kapusa szólította így a mély növésű fiatalt.

1964-től a Békéscsaba Előre labdarúgócsapat masszőreként dolgozott. Az első tíz évben társadalmi munkában foglalkoztatták, mellette eladó volt. 1974-ben lett az együttes főállású masszőre.

A kispadon ülve élte át, amikor a Békéscsaba 1974-ben története során először feljutott az első osztályú labdarúgó-bajnokságba. Részese volt az 1980-as és 1990-es évek sikerkorszakának: 1988-ban kupagyőzelem, 1994-ben pedig Pásztor József vezetésével bronzérem az első osztályban. Átélte a klub 2005-ös csődjét és kizárását is.

Baukó András 1996 szeptemberében hiányzott először a békéscsabaiak mérkőzéséről, miután kutyatámadás érte Kétegyházán. A műtéten átesett gyúrót Klembucz Ferenc, a kézilabdások masszőre helyettesítette. Az eset után a békéscsabaiak közel egy évig nem vettek részt a kétegyházihoz hasonló összetartáson.

2014-ben a békéscsabai együttesnél töltött ötvenedik esztendő alkalmából a Kaposvár elleni mérkőzésen Baukó András végezte el a kezdőrúgást, valamint az arcképével ellátott emlékplakettel köszöntötték.

A 2015–2016-os szezon végén vonult nyugdíjba. A 2016. április 30-án megrendezett Békéscsaba–Debrecen NB I-es mérkőzés volt számára az utolsó, amelyen masszőrként vett részt. Az összecsapás előtt a pálya mellett köszöntötte a csapat Tusi bácsit.

52 éven át tevékenykedett a békéscsabai egyesületnél. Ez idő alatt több mint 50 edző irányította a lila-fehér csapatot. Nagyjából 1 500 mérkőzésen volt az Előre stábjának tagja.

A magyar labdarúgó-válogatott masszőreként is tevékenykedett, az ifjúsági nemzeti csapat és a B válogatott mérkőzéseire is elutazhatott. Emellett több békéscsabai sportoló pályafutását is segítette.

Baukó András csípős csabai kolbászt készített a magyar labdarúgó-válogatott egykori kiválóságának, Puskás Ferencnek is.

Díjak, elismerései

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök